Kalandok a Vadűrben

Ismét játszottunk, és újfent bebizonyosodott, hogy a KM tervez... a játékos pedig végez. :) A játékülés végére a karakterek sikeresen leamortizálták - értsd, totál károsra törték - a Csillagtáncost, és most ott vannak a Kert törmelékmezejében, kvázi hajótöröttként egy 800 méter átmérőjű aszteroidán. Feladva a leckét, hogy mi is történjen legközelebb, és hogyan tovább...

De lássuk, hogyan is jutottak idáig.

Miután maguk mögött hagyták a kék tűzhold körül keringő csillagközi fogadót, vadul száguldani kezdtek a törmelékbolygó felszíne felé, hogy ott rázzák le támadóikat, a pörölycápán és a kereskedőhajón közeledő kalózokat. A trónban ülő drow megpróbált mindent kipréselni a Csillagtáncos kormányából, amire csak mágikus hatalma képessé tette, így ha lerázni nem is, de mindenesetre távoltartania sikerült az üldözőket. Úgy nézett ki, sikeresen eljutnak a Kert törmelékei közé, amikor megpillantottak maguk előtt egy újabb csillaghajót, egy neogi halálpókot. Először azt hitték, hogy ez csak valami balsors által az útjukba sodort újabb szörnyűség, azonban ahogy közelebb értek, nyílvánvalóvá vált, hogy az útjukat igyekszik elvágni... Hamarosan pedig - amikor felidézték magukban, hogy a szürkeűri kalózok állítólag ehy zsákmányolt halálpókkal fosztogattak - nyílvánvalóvá vált, hogy a bosszúszomjas üldözőikhez tartozik. Bár még mindig nem igazán értették az összefüggést, hogy hogyan kerültek ide, és egyáltalán miért? Akkora borsot azért nem törtek az orruk alá.

Közel suhantak el a halálpók mellett, a két hajó szinte súrolta egymást. Hogy a kormányban ülő drow miért így cselekedett, miért ilyen manóvert választott azt nem tudni, mindenesetre, amíg a halálpók a csillaghajó fegyvereivel alaposan megsorozta a Csillagtáncost, addig az ő hajójuk pont úgy fordult, hogy esélyük sem legyen visszalőni.

Egyszóval jónéhány találat is érte a hajótestet, elveszítettek a csillagbárka testpontjainak közel negyedét, céljukat azonban elérték, és hamarosan hajójuk belemerült a törmelékbolygó ritkás felhőrétegébe. Manőverezni kezdetek a hatalmas gyökerekkel összefogott lebegő szigetek között, és bizony elég jól végigszántotta az egyik a csillagbárka törzsét, mire sikerült megtalálni a megfelelő sebességet. 

Közel nyolc órán keresztül hajóztak befelé, kerülgetve az bolygót alkotó aszteroidákat, gyökérhidakat, míg végül úgy döntöttek, hogy megpihennek az egyik lebegő szigeten, amelyre egy másikról egy vízesés zubogott alá. A levegőben mindenfelé szárnyas lények - madarak, és a madaraknál némileg megtermettebb ragadozók - keringtek, és a magasból néhány őzszerű lényt is megpillantottak a fák között. Kerestek hát egy alkalmas leszállóhelyet, és a Csillagtáncos leereszkedett egy tisztásra. Átnézték a sérüléseket, és sajnálkozva állapították meg, hogy bizony lassan már ráférne a csillaghajóra egy alapos szervíz valamelyik űrkikötő szárzadokkjában. Közben lassan rájuk esteledett.

Az éjszaka nyugalomban telt, bár az őrök észleltek egy csillagbárkát, amely feltehetőleg utánuk kutatott, mivel fénnyel pásztázta a környező aszteroidákat, de végül nem vette észre őket, és távozott.

Azt pedig, hogy milyen hosszú is egy éjszaka csak később tudták meg, amikor meglehetősen sok idő eltelt, mire végre pirkadni kezdett.

Ekkor kihasználták a lassan beköszöntő világosságot, és amíg a legénység azzal volt elfoglalva, hogy úgy-ahogy rendbeszedje a hajót, addig a drow kapitány és a fedélzetmester - aki végre megcsillogtathatta vándor képességeit - vadászni indultak, és két óra múlva egy elejtett őzszerűséggel tértek vissza (ami narancssárga volt, és csíkok borították).

Közben Kerr észlelt valamit az egyik szomszédos aszteroida növényrengetegében, amely a úgy verte vissza beköszönő reggel fényét, ahogy a tünde csillaghajók szárnyain szokott megcsillanni a napok és csillagok fénye, azonban mivel nem talált távcsövet a fedélzeten, nem tudta megnézni mi is az, és végül nem is említette meg senkinek.

Úgy döntöttek, elindulnak. Szerencsés Rik ült a kormányba, mivel arra számítottak, hogy az aszteroidák biztonságát elhagyva számíthatnak támadásra, és szükségük volt a drow csatamágus tűzerejére. Arra azonban, ami ezután következett, nem számítottak.

Alig néhány órája haladtak csak kifelé, amikor a csillagbárka zuhanni kezdett, mintha a kormányos elvesztette volna felette az uralmat, azonban még mielőtt egy lebegő hegynek csapódtak volna, a kapcsolat helyreállt, és tovább emelkedtek felfelé. A hídra sietőket azonban kellemetlen élmény fogadta. A fedélzetmester és Jaer egy-egy pisztolysortüzet kaptak a mellkasukba, mielőtt a támadók visszahúzódtak volna a hídra, és legnagyobb döbbenetükre a lövéseknek nem volt hangja... igaz, mintha ők is megsüketültek volna. Felismerték, hogy csendvarázslat lehet a területen, ahogy pedig a híd becsukott ajtaja felé indultak, egy újabb varázslatba, egy energiafalba ütköztek.

Levonták a következtetést, valakik megszállták a hidat, hatalmukba kerítették a kormányt, és így oda viszik a Csillagtáncost és vele a rajta lévőket, ahová csak szeretnék. A drow csatamágus megpróbálta megtörni a csendvarázslatot, hogy varázsolhasson a hídon, és így hatékonyan léphessen fel a behatolókkal szemben, azonban nem jött neki össze a mágiatörés, úgyhogy a csendvarázslat hatókörén kívül újabb tervet forgatott a fejében. Közben pedig az időközben a helyszínre érkező törpe pap is megpróbálkozott egy mágiatöréssel, neki azonban sikerült. Ezen felbuzdulva a sötételf önmagát, Jaert és Takklint, a törpe papot is a hídra teleportálta egy Ajtó a síkok között varázslattal, és csak ott derült ki a számára, hogy Takklin nem a csendvarázslatot, hanem a hidat védő erőfalat törte meg.

Úgyhogy, amikor a drow megjelent a hídon, döbbenten vette észre, hogy a csendvarázslat még mindig aktív, így nem tud varázsolni, továbbá azt is, hogy csak a fél-tünde bárd van ott vele a hídon, Takklin valahol máshol jelent meg, de hogy hol, azt nem tudta (szerencsére a hajóoorban, mintegy 70 lábnyira a hídtól... rosszabb is lehetett volna). Úgyhogy a két a drow és a fél-tünde ott találták magukat a hídon varázslat nélkül, és fegyverrel kellett szembenézniük a támadókkal (egy fekete bőrű férfi a kormányban, egy grommam és egy nagydarab, felnyírt hajú férfi, és egy fiatalabb fejkendős tőrkardos fickó).  Meglehetősen heves kézitusa alakult ki, amelyben nem jósoltak jó véget maguknak.

Közben a többiek sem tétlenkedtek, a fedélzetről pisztolyokkal és íjakkal tűz alá vették a hidat - még az orrban lévő ágyút is arra fordították, bár végül nem lőttek vele -, majd amikor észlelték, hogy megszűnt az erőtértfal, akkor a korábban már kitörött ablakokon keresztül próbáltak bejutni.

Gale a fedélzetmester a bent küzdő társai segítségére sietett az immáron erőtér nélkül maradt ajtón berontó tünde harcossal Aramillal. Kerr és Takklin - valamint a legénység fennmaradó része - pedig a fedélzeten szállt szembe az ott közben felbukkanó újabb 3 támadóval - egy gyíkember, egy grommam és egy ember nő -, miközben két vendégük a hajótestben küzdött valakivel.

Ekkor történt, hogy a drow csatamágus olyat cselekdett, amely megpecsételte a Csillagátncos sorsát. A küzdelem során ugyanis elvágta a kormányban ülő mágiahasználó torkát. Most, hogy a kapcsolat megszakadt, és a kormány leállt, a hajó megdőlt, és szabadon zuhanni kezdett. A fedélzeten mindenkinek meg kellett birkóznia a talpon maradással, de sokan tehetetlenül zuhantak egymásra, ahogy a hajó a tengelye körül elfordult, így hamarosan csak összefonódó alakokat és le lesújtó pengéket lehetett látni.

Kerr mindenestre remekelt, mert nemcsak a gyíkembert és a grommamot vágta le a fedélzeten - a támadó nő kizuhant a hajóról - hanem társai segítségére sietve a hídon is besegítette a küzdőknek. 

Közben a drow kapitánynak sikerül a kormányba ülnie, azonban ez már nem segített rajtuk és a hajón, mivel 6 kör kellett volna ahhoz, hogy a kormány "bemelegedjen", és ennyi idejük nem maradt. A csillagbárka recsegve-ropogva az egyik aszteroidának ütközött, és súlyos károkat szenvedve, középen gyakorlatilag kettétörve állapodott meg két sziklacsúcs közé ékelődve.

Öröm az ürömben, hogy a támadókat - akikről egyenlőre nem tudják, hogyan kerültek oda - legyőzték, azonban szomorúan vették tudomásul, hogy a támadók mind a korábban a kormányban ülő Szerencsés Rikkel, mind az őrzésére rendelt gyíkemberrel, mint pedig a támadás idején a hídon tartózkodó egyik ikerrel, Zekkel is végeztek.

A csendmágia ekkor oszlott el a híd körül, és itt maradt abba a játékülés is. A hogyan tovább majd két hét múlva derül ki...

A 2010. év utolsó játékára múlt szombaton került sor. A következő játék pedig - a tervek szerint - január 15-én lesz, mivel akkor ér rá legközelebb a játékosok többsége (remélhetőleg mindenki). Hát igen, ez még majdnem egy hónap. De hát, ezzel jár, hogy már nem vagyunk középiskolások (mint 20 évvel ezelőtt :)) ), mindenki dolgozik, és végül - de nem utolsósorban - ott a család.

De lássuk, mi is történt legutóbb...

Mivel a szellemek támadásának köszönhetően a drow kapitány kómában feküdt, ők pedig nem rendelkeztek a rendbehozására szolgáló varázslathoz szükséges anyagi komponenssel, ezért Gale, a fedélzetmester vette kezébe a dolgokat. Első lépése volt, hogy Takklin segítségével - aki igazmondás körét idézett - mindenkit kihallgattak a legénységből, aki mindeddig titkolta előlük, hogy ért a csillagbárkák vezetéséhez. A leghosszabb természetesen Jaer kihallgatása volt, akiről a "beszélgetés" során kiderült, hogy amellett, hogy dalnok, hosszú ideig dolgozott egy szabadkereskedő (értsd: csempész) társaságnak, amelynek - elmondása szerint - ő az egyetlen túlélője. Képességeit pedig azért tartotta titokban, mivel nem akarta felhívni magára a figyelmet, és van még egy utolsó dolog, amit el szeretne intézni, ehhez pedig kapóra jött neki, hogy egy Birodaloműrbe tartó csillaghajóra tudott elszerződni. Azzal kapcsolatban, hogy mely alvilági szervezetnek törtek borsot az orra alá, és ki elől rejtőzik, a Fekete Sárkányt jelölte meg... (őket ugyebár nem kell bemutatni, hiszen a csapat jelenleg épp nekik dolgozik). A válaszával csak azt érte el, hogy további aggodalmas ráncok jelentek meg Gale homlokán.

Miután megszervezték a hajón az elkövetkező 22 nap rutinját, unalmasan telt az idő. Szerencsére a githyanki kalózok nem bukkantak fel, most hogy a Vadűrben vannak, és úgy tűnt, hogy a rabszolgavadászok sem szegődtek a nyomukba Szürkeűrből.

Az út alatt aktiválta magát a magatehetetlen drow csatamágus familiárisa - egy majom -, aki - bár ennek a fedélzetmester nem igazán örült - Gale-t szemelte ki magának legújabb pajtásául. Lehet azért, mivel ő volt az, aki átkutatta a mestere holmiját - aktiválva is ezzel egy tüzes csapda varázsjelet a drow utazóládáján.

Végül a 22 napon elérkeztek a Kert nevű törmelékbolygó kék tűzholdjához, amely körül az arkán égitest érzékelő és az asztrolabor is egy arkán adó meglétét jelölte, ami általában a nagyobb kereskedelmi állomások sajátja.

Egy parancsnoki állomás (lásd a leírását csillagbárkák között) lebegett ott az űrben, annyi eltéréssel, hogy a gravitációs síkjából további 5 móló nyúlt ki a Vadűrbe. Elég kicsinek tűnt azonban így is kereskedelmi állomás létére, azonban remélték, hogy mindent megtalálnak, amire szükségük van.

A mólóknál 3 csillagbárka volt kikötve - egy darázs, 1 tintahal hajó és egy pörölycápa. Kikötöttek hát ők is. Nem terveztek itt 4-5 óránál többet eltölteni, úgyhogy két részletben, 2 órás váltásokban engedték ki a legénységet (mint kiderült, ennyi idő épp elég volt nekik arra, hogy matt részegre leigyák magukat).

Csak amikor beléptek az állomás főfedélzetére realizálták, hogy ez nem egy kereskedelmi állomás, hanem egy fogadó, ami a csillagok között lebeg. Azonban szerencséjük volt, mivel az eddig itt megszállt alak egy vörös varázsló volt Torilról, aki némi alkudozást követően hajlandó volt eladni nekik a szükséges mennyiségű anyagi komponensből.

Ennek birtokában a törpe pap visszadta az értelmét a drow kapitánynak, és a hajószakácsnak is (utóbbi esetében nagyon empatikusan, amolyan törpe módra közölte a magához térővel, hogy 130 aranyra rugott a gyógyítása, úgyhogy egy darabig ne reménykedjen fizetésben :) ).

A csillagok között lebegő fogadó tulajdonosa egy fél-ork harcos volt (akiről a Torilról származó bárd még dalokat is ismert, úgyhogy nem lehetett akárki), és a vendégek között volt egy másik dalnok (Jaer őróla is hallott már), valamint egy kurtizán, aki itt élt már egy ideje, és akihez távoli szérákból is érkeztek férfiak, hogy vele tölthessék az idejüket. Ő egyébként elég válogatós volt, ezért sokan potyára jöttek. Most is volt itt egy dühös nemes, aki végül dolgavégezetlenül távozott harcosai kíséretében. Ezel után a mai napig rejtély a csapat szemében, hogy a kurtizán miért Kerr-t, az ember harcost választotta ki, hogy részesülhet a bájaiból. :)

Még egy közjáték történt, a pörölycápa egyik utasáról kiderült, hogy egy Estriss nevű agyszívó (igen, Ő az), és épp valamilyen üzletet bonyolított itt egy kalandozó csapattal, amely egy ládikát hozott neki. Ő távozott is az üzlet lebonyolítását követően - azt még elcsípték, hogy most Krynnűr felé indulnak majd tovább. Gale azonban bele szeretett volna kötni - választott ellenség ide, választott ellenség oda, nagyon viszketette a keze a fegyvere markolatán - azonban az agyszívó udvariasan lepattintotta. Ezen annyira berágott, hogy a fél-ork tulajdonosban kötött ezután bele, aki felszólította a távozásra, amelyet csak Takklin közreműködésével volt hajlandó. Ezt követően, hogy levezesse a feszültséget, visszavonult a Csillagtáncos rakterébe, és egy ott lévő gerendát kezdett püfölni.

A legénység maradéka élvezte a fogadó nyújtotta szolgálatatásokat, és közben megtudták, hogy a Kert egyik holdján - Távoli Föld - valóban van egy kereskedelmi állomás, úgyhogy eldöntötték, hogy útba ejtik azt is, ha már itt vannak.

Nem sokáig élvezhették azonban a nyugodt pihenést. Alig 5-6 órája lehettek itt, amikor a tulajdonos felszólította őket a távozásra, amit azzal indokolt, hogy egy újabb csillagbárka érkezett, amely fényjelekkel arról tájékoztatta, hogy ők kalózok és rabszolgakereskedők. Nos, őt ez még nem is zavarta volna, mindenki boldoguljon úgy, ahogy tud, azonban ha nem távoznak, akkor a hajó úgy fog tüzetnyitni, hogy közben az ő fogadóját is kár érheti. A csapat érdekes módon nem is nagyon tiltakozott a vádak ellen, távoztak.

Valóban ott lebegett egy pörölycápa, és mint kiderült, egy kereskedőhajó is van még, amit alig lehetett észrevenni, mivel a kék tűzhold gömbje előtt lebegett, arra is rájöttek, hogy nem úszták meg, ezek bizony a szürkeűri kalózok, akiknek az aszteroida bázisáról kiszabadították a hajósinasukat.

Arra a megoldásra jutottak, hogy - mivel a legénység nagy része részeg, így harcra nemigen alkalmas - legalábbis részeg röhögés kísérte, amikor az egyik ágyúgolyó elgurult a fedélzeten a nagy harci készülődésben - a legjobb, ha a Kert törmelékmezejében keresnek menedéket - amelyen akár át is tudnak hajózni -, úgyhogy a drow a kormányba ült, és a Csillagtáncos - üldözőivel a nyomában - megkezdte vad utazását az égitest felé.

Szombaton reggel bekapcsoltam a TV-t, és az RTL Klub épp a Kincses Bolygót adta. Ráadsul pont az rész ment, amikor megérkeznek a holdsarló alakú égitestre/városba. Mondanom sem kell, mindjárt elöntött a spelljammer hangulat, és számos ötletem támadt, amelyet a későbbi játékokban felhasználhatok. Úgyhogy kedves játékosaim, lehet reszketni. :)

(Nem, ezeknek az ötleteknek nincs köze a Kincses Bolygó c. rajzfilmhez. Csak a hangulathoz, amelyet teremtett.)

Múlt szombaton ismét játszottunk, és a játék végére a Csillagtáncos megérkezett Birodaloműrbe.

De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, mi is történ a flogisztonban.

Az első órák újdonsága után megszokták a szivárványtenger ezerszínű gázóceánjának kavargását, és lassan kialakul a napirend, amelyet az elkövetkező 13-15 napban követni kívántak. A csillagbárka mágikus kormányában 12 óránként váltották egymást a kormányosok, így a hajót vezető 3 mágiahasználó mindegyikének (Takklin a pap, Tefrit a drow csatamágus, és Szerencsés Rik a kormányos) volt olyan napja, amikor annak szentelte az idejét, aminek csak szerette volna. Bár, sok mindent egy csillaghajón nem lehetett tenni.

Úgyhogy a karakterek gyakoroltak, gyakorlatoztatták a legénységet, kockajátékkal szórakoztatták magukat, beszélgettek a két utassal, és lehetőségeikhez mérten rendbehozták a hajón található sérüléseket. Általában egyvalaki volt még állandóan őrségben a kormányoson kívül, de mivel egész úton egy teremtett lélekkel nem találkoztak, így meglehetősen unalmasan teltek a napok.

Aztán, már mintegy 12 napja lehettek úton, amikor az éjszakai őr (a hajó fél-ork matróza) egy pörölycápát vett észre, amely velük egy irányba haladva, meglehetősen gyorsan közeledett hozzájuk a lassúbb áramlatokon. Még Gale, a fedélzetmester észlelte a közeledő hajót, aki – lévén nem tudott aludni – úgy gondolta, hogy jár egyet. Amikor pedig távcsővel is szemügyre vette a közelgő csillagbárkát, és megpillantotta a főárbocon lobogó zászlót (vörös alapon fehér neogi koponya és csontok, a kalózok jele), azonnal megkondította a riadót jelző harangot.

Mialatt az addig alvó játékosok és a legénység maradéka a fedélzetre ért, és elfoglalta a felállítási helyét, Gale alaposabban szemügyre vette a közeledő járművet, és feltűnt neki, hogy bár a másik hajó gyorsan közeledik, a flogiszton áramlatának sebessége ellenére lógnak a vitorlái, ahogy az is, hogy a legénység bőre mintha pergamenszerűen tapadt volna csontjaikra. Mivel mások is észrevették, hamarosan elterjedt, hogy élőhalott kalózokkal kell szembeszállniuk… ráadásul legnagyobb pechjükre a csillagbárka papja pont a kormányban ült.

A támadó pörölycápa végül támadásba lendült, és úgy tűnt, vasalt orrdíszével a Csillagtáncos törzsébe akar fúródni. Takklin megpróbálta elkerülni az ütközést, de a másik csillagbárka mintha gyorsabb lett volna, ezért ez elkerülhetetlennek tűnt. Aztán, az ütközés mégsem következett be, a támadó hajó egyszerűen átsiklott rajtuk – akivel érintkezett a kísértet pörölycápa vagy annak legénysége, az egy pillanatra jeges borzongást érzett -, majd az kísértethajó eltűnt a flogiszton kavargásában. A támadás előtt csak Kerr, a harcos vette észre, hogy a pörölycápa mintha kicsit áttetsző volna, erre figyelmeztetett is többeket, de senki sem hitte el neki.

Mindenesetre, a kísértethajó felbukkanása kissé felborzolta a kedélyeket, és kellett egy kis idő, mire a legénység lecsillapodott.

Az elkövetkező 2 nap már nagyobb nyugalomban telt el. Az áramlat, amelyen hajóztak lelassult, majd beleolvadt a szivárványtenger gázóceánjába, és néhány óra múlva megpillantották maguk előtt Birodaloműr kristályszférájának gyöngyházszín falként húzódó héját előbukkanni a kavargó gázból. Megközelítették, és amikor az arkánok készítette mágikus átjáró érzékelő bekapcsolt, akkor azt követve, a héjjal párhuzamosan indultak el. Az érzékelő szerint még mintegy három nap utazás várt rájuk, hogy elérjék a portált, amelyen keresztül a kristályszférában lévő vadűrbe juthatnak.

Mivel errefelé már megnőtt a forgalom – átlagosan 2-4 csillagbárkát pillantottak meg naponta – ezért ismét készenlétbe álltak, hátha esetlegesen a kalózok Szürkeűrből üldözték volna őket (azt tudták, hogy a githyanki támadóik miatt a flogisztonban nem kell aggódniuk).

Aztán, amikor már csak alig félnapnyira voltak a Kerr, az ember harcos szellemet látott a fedélzeten. Szó szerint, de mivel csak ő látta, senki sem hitte el neki, hogy egy alég látható, halovány kísértet suhant végig a fedélzeten, és tűnt el a hátsó felépítmény falában. Jelentették az esetet a mágikus kormányban ülő drow csatamágusnak is, Tefrit azonban nem érzékelt idegen élőlényt a fedélzeten.

Mivel azonban hamarosan kiderült, hogy a hajó szakácsa, Csendes Narim is látott valamit, kutatni kezdtek a jövevény után, akire végül odalent a hajótestben, az egyik kajütben bukkantak rá. Sarokba szorították - bár ez nem sokat jelentett, hiszen tudták, képes a falakon keresztül közlekedni - mire a kísértet rájuk támadt. A törpe pap megpróbálta elűzni, azonban nem járt sikerrel, azt azonban elérte, hogy a szellem rátámadjon, és megpróbálja megszállni a testét. Takklin azonban ellenállt, és a szellem kilökődött belőle, át a hajófalon, ki a flogiszton gázóceánjába.

Ezzel egyidőben a Csillagtáncos hídján is felbukkant egy szellem, aki a kormányos, a drow kapitány ellen fordult. Mivel Tefrit a csillagbárka trónjában ült, és a hajó irányításával volt elfoglalva, nem érzékelte a veszélyt, és bár ott volt mellette az egyik hajósinas, az azonban csak döbbenten nézte a jelenséget, és mire jelzett a kapitánynak, arra már késő volt, a szellem megszállta a sötételf testét, és az hiába küzdött ellene, háttérbe szorult saját testében, miközben azt egy másik lélek uralta.

A csillagbárka legénysége ezt követően teljes készenlétben állt, bár a feszültség és a gyanakvás tetőpontjára hágott, főleg mivel minden kormányosuk kiesett, és a feéldzetmester legnagyobb döbbenetére Jaer, a fél-tünde bárd úgy vezette a hajót, mintha világ életében a kormányban ült volna. Gyanúsítgatások, kihallgatások, és persze teljes készenlét, hátha újra felbukkannak a kísértetek. Arról, hogy a drow kapitányt megszállták nem tudtak, és még ha nem is viselkedett teljesen úgy, mint máskor, annyira nem gyanakodtak, hogy komolyabb vizsgálat alá vessék. A sötételf pedig csak egy dolgot akart, ami az ő céljaikkal is egybeesett: minél előbb belépni a vadűrbe, és maguk mögött hagyni a flogisztont.

Erre azonban még majdnem fél napot kellett várniuk, amely során egy újabb szellemmes küzdöttek meg, akit azonban sikerült elpusztítaniuk.

Aztán végül elérték a portált, és a csillagbárka belépett Birodaloműrbe.

Ekkor két dolog történt. A sötételf egy sóhaj kíséretében kilehelte a testét megszálló szellemet, aki szertefoszlott a levegőben, egy tudatlan, nyáladzó burkot hagyva maga után, és az, hogy Csendes Narimra is hasonló állapotban találtak rá.

A pap megállapította, hogy valami miatt elveszítették az értelmüket, és bár ismeri a gyógyírt, amellyel visszanyerhetik, hiányoznak hozzá a megfelelő komponensek, anélkül pedig nem tudja elmondani a varázslatot.

Úgyhogy a csillagbárka útnak indult, hogy az arkán érzékelő és az asztrolabor által jelzett legközelebbi kereskedelmi állomás felé vegyék az útjukat, ahol talán segítséget kaphatnak. Ez azonban még legalább 22 napnyi útra van, a Kert kék tűzholdja körül.