Az első kalandot már lejátszottuk, körülbelül 5 játékülés alatt. Az alábbiakban annak beszámolója következik most két részletben, a fontosabb dolgok, események leírásával.
A kaland kezdetén a játékosok Újvár városában vannak, amelynek és a környező tartománynak az ura Tholbur báró. A báró felesége évekkel ezelőtt meghalt, egy örökbe fogadott lány van, Kalmira. A báró udvari varázslója Nakorima a földrész nyugati részént található, bezárkózó politikát folytató birodalmából, Hatchimanból. A báró, a nevelt lánya és az udvari varázsló most nem tartózkodnak Újvárban, mivel kicsit több, mint 2 hónappal ezelőtt délre utaztak mintegy 50 katona kíséretében. A báró a Klarash királyság délkeleti részének őrgrófja, így ő felel a határokért nem csak a keleten, 7-10 napnyi távolságban húzódó hegységek, de déli sivatag irányába is. Bár a hegyek felől az elmúlt 300 évben, amióta véget ért a Káosz Háborúja nem volt fenyegetés - néhány ork és óriás betörést nem számítva -, a déli határok mozgalmasabbak, hiszen utoljára 4 évvel ezelőtt a Helm-hegyi csatában verték vissza az őrgróf seregei a déli nomádok támadását. Útjának kettő célja van, ellenőrizni a déli helyőrségeket, illetve tenni egy expediciót Zagoula ősi romvárosába, ahol máig rengeteg eltemetett kincs találtható, dacára a kincsvadászoknak. Távollétében a városért és a tartományért régi harcostársa és bizalmasa, a jelenleg kancellári posztot ellátó, és így főleg a gazdasági ügyeket igazgató Estral nagyúr felel.
Holdfény Erragal látja most el a vadászmesteri teendőket, mivel a fővadászmester szintén elkísérte urát. Aaron Klebs az udvarral ismerkedik, Nakorima visszavonulása után ő lesz majd az őrgróf új udvari varázslója. Ennek Raziel a gnóm kevésbé örül, nem is nagyon találják egymással a közös hangot. Talizmán a város börtönében várja az itéletét, mivel betört a kastélyba (bár valójában azt akarta, hogy rajtakapják, tudja ugyanis, hogy a keletre vezető hágó kapuját helyőrség őrzi, viszont a báró hozott évekkel ezelőtt egy olyan törvényt, hogy a súlyos bűnök elkövetőit Anvil kapuján keresztül kiküldik, és aki 30 napot túlél odakint, az mentesül a bűnei alól. Nem nagyon volt még ilyen visszatérő, az utolsó valamikor 5-6 évvel ezelőtt. A visszatérőket ellenőrzik, hogy nem bélyegezte-e meg őket a KÁOSZ. Bár Talizmánnak esze ágában sincs visszatértni, hiszen ő pont oda tart). Dengar a törpe óriásvadász a város egyik fogadójában múlatja az időt, történetivel szerezvén népszerűséget (az egyik legnagyobb rajongója Raziel). A város feletti sziklás dombtetőn álló várban vendégeskedik most Beloár, Telak papja és az őt kísérő udvari bard, Danderion. Azzal a kéréssel kérkeztek, hogy a báró adjon melléjük kíséretet a keleti erődig, Anvil kapujáig, illetve ha lehetséges, akkor egészen Anvil hágójáig. Mivel az utóbbi évtizedekben nem nagyon járt katonai erő a keleti határokon túl, ezért Estral nagyúr érezhetően húzza az orrát és az időt, nem nagyon akar döntést hozni, felelősséget vállalni. Elvileg most már csak napok, maximum egy hét kérdése, hogy az őrgróf hazatérjen, addig próbálja elhúzni az időt.
Ez az alapfelvetés, amikor a játákosok belépnek a képbe.
A városban éppen szüreti ünnepséget tartanak (a mi időnk szerint október közepe lehet), így nagy a mulatság, amiből a karakterek is kiveszik a részüket. Olyannyira, hogy a Dengar a törpe össze is verekszik a városőrökkel, amiért az éjszaka hátralévő részét a börtönben tölti.
Hajnalban egy magányos lovas érkezik, aki napok óta úton lehet, Arról számol be, hogy a hegyekből orkok érkeztek, akik megtámadták a faluját. Akit nem öltek meg, azt magukkal hurcolták, ezért a báró segítségét kéri. Estral nagyúr nem örül az újabb fejleménynek, de kénytelen lépni. Úgy dönt, hogy egy csapatot küld a keleti erődbe, Anvil kapujához, hogy az ott lévő katonák járjanak utána a támadásnak. Nincs semmi meglepő ebben, néhány évente elő szokott fordulni. Ha pedig már elküld oda egy csapatot, akkor a Telak pap és a trónökörös kegyeltje is velük mehet.
Éppen ezért, mivel a fenti kettő fő testi épségére is ügyelni kell, a kiküldött csapatot a karakterek alkotják, mindenki más okból. Aaron, hátha mágikus támogatásra van szükség, Erragal mivel jól ismeri a könyéket, Dengar mivel harcos féle, és amúgy is az Óriások-hegyeibe készül, hogy óriásokra vadászon, Razielt, mert mindig láb alatt van, és jó megszabadulni tőle egy kicsit. Illetve, ha már amúgy is arra mennek, akkor magukkal viszik Talizmánt is, hogy végrehajtsák rajta a büntetést (ami ellen ő sem nagyon tiltakozik).
Ad még nekik 3 darab postagalambot is egy kalitkában, hogy ha bármi fontos hír van, arról gyorsan tájékoztatni tudják.
A csapat ezután útra kel. Két nap múlva egy fogadóban szállnak meg, a harmadik éjszakát egy hőforrás mellett töltik, amelyet ősi romok ölelnek körbe. Az időjárással nincs szerencséjük, mivel szinte folyamatosan esik az eső, amikor pedig eláll, akkor ködös, párás minden. A negyedik napon nyomokat találnak, amik orkoktól származnak. Ahogy megnézik és kicsit követik őket látják, hogy körülbelül 30-40 orktól származhatnak, akik most az úttal párhuzamosan keletre, a hegyek felé tartanak (ahogyan ők is). Ekkor küldik vissza az első postagalambot és számolnak be a hírről. A hatodik nap éjszakáján bagolymedvék támadnak a csapatra, a hetedik napon pedig hat lemészárolt katonát találnak, akik az Anvil kapujánál lévő helyőrségből lehetnek (néhányukat Erragal ismeri is). A nyomok alapján azok az orkok támadhatták meg őket, akiknek a nyomait korábban felfedezték. Ork holtesteket is találnak, akik Erragal megdöbbenésére több törzsből származnak. Ezért azért meglepő, mivel az ork törzsek általában egymással is harcban állnak, ritka hogy kettőnél több szövetkezne egymással. De az is lehet, hogy ezek egy számkivetett orkokból álló fosztogató banda. Illetve a nyomok alapján úgy tűnik, hogy egy-két oriás (ettin és ogre) is velük tarthatott. Ekkor küldik el a második postagalambot.
A nyolcadik nap késő délutánján érik el végül Anvil kapuját. Gyorsabban is jöhettek volna, azoban az időjárás és a kitérők lassították őket. Anvil kapuját romos állapotban találják, látszik, hogy körülbelül egy napja érhette támadás. Az épületek romokban, sok gerenda még mindig parázslik, füstöl, és több mint száz holtest hever mindenfelé, amelynek java része a helyőrséget alkotó katonák és kiszolgálató személyzetük közül került ki, de több tucatnyi ork és néhány ogár, ettin holttest is hever az utcákon, romok között.
Anvil kapuját nem tipikus erődnek kell elképzelni. A fő feladata, hogy keletről, a Káosz pusztái felől nem engedjen be senkit és semmit, aki/ami átkelt a hegyeken. Ennek megfelelően az egész erőd egy körülbelül 30 meter magas falszakasz, amely az Anvil-hágójához vezető utat zárja el. Vagyis annak a körülbelül 20-25 meter széles kanyonnak a száját, amely innen indulva arrafelé vezet. Erre húzódott egykoron az ősi országút, amely a kontinens keleti és nyugati részét összekötötte. A falon egy hatalmas kétszárnyú kapun lehet kijutni (amit csak ritkán nyitottak ki) és amelynek két szélén egy-egy torony emelkedett. Az erőd többi része nem volt körbekerítve, ezek az úttal párhozamosan felhúzott kiszolgáló épületek voltak.
Ekkor küldik el a harmadik postagalmbot, jelentést tesznek a támadásról és erősítést kérnek. Ezután nekilátnak átkutatni a romokat esetleges túlélők után kutatva. Ahogy körbenéznek, az erdőjárók kiolvassák a nyomokból, hogy a támadás két irányból jött, az őröket először hátultól lepték meg, majd a támadók csáklyás kötelekkel megmászták a falakat is. Illetve a nyomok alapján mágia is támogatta őket. Az ork fosztogató csapat teoriája is szertefoszlott, mivel Erragal közel fél tucatnyi törzs jelét fedezi fel a halott orkokon.
Egy beomlott ház romjai között, egy ettin holtteste alatt egy túlélőre is bukkannak (ő lett később a csapat harcosa). Ahogy az ettin alól kiszabadítják, legnagyobb megdöbbenésükre az ettin életre kel (bár szemeiben vörös izzással), és rájuk tamad. Mintha ez nem lenne elég, újabb halottak kelnek fel - orkok és emberek vegyesen - tekintetükben vörös izzással, és támadnak rájuk.
A túlerő nagy, ezért a falakra menekülnek. A varázslónak sikerül megállapítani a mágia forrását, amely az egyik őrtoronyból ered. Nehéz azonban eljutni odáig, mivel a mágia forrása felől hullámokban elemi rettegés árad feléjük, gyakran megtorpanásra kényszerítve őket. Végül odaérnek, bármilyen iszonyattal kell is szembenézniük. Legnagyobb meglepetésükre odabent, a torony földszintjén egy alig ökölnyi kristály lebeg a talaj felett, és ez a mágia forrása. Addigra szinte már valamennyi holttest életre kelt a falon belül és kívül is, hullámozva ostromolják a falat és a tornyot, megpróbálva a karakterek közelébe jutni. Tudják, hogy az egyetlen lehetőségük ha elpusztítják azt a kristályt, amelyről nem tudják megállapítani, hogy mi lehet. A mágia nem fogja, így kénytelenek közel férkőzni hozzá, erre azonban nem mindegyikük képes, csak akinek - mint rájönnek - nincs a jellemében jó. Közben pedig meg kell küzdeniük az élőholtak újabb és újabb támadásaival is.
Végül sikerül a kristályt elpusztítaniuk több erőteljes csapással, amely vöröses fénylobbanásban semmisül meg, szilánkjaival megsebezve a körülötte állókat. A kristály pusztulásával pedig valamennyi élőhalott újra a földre rogy, a mágia hatása nélkül immáron újra mozdulatlanul.
Az éjszakát feszülten, éberen figyelve, nyugtalanul forgolódva a toronyban töltik, reggelre pedig sűrű köd köszönt rájuk.
