Szombaton folytatódott a kaland, amit - éjszakába nyúlóan - be is fejeztünk. Ha minden jól megy, akkor legközelebb november 25-én lesz Spelljammer játék (addig Vampire és Dragonlance lesz soron, ha jól láttam a beosztást. :) ).
A csapat:
Reggel maguk mögött hagyták Castor Szerencséjét, hogy az elrabolt kétszáz lélek nyomába eredjenek. A támadás túlélői közül egy fél-tünde férfi csatlakozott hozzájuk, aki Zack néven mutatkozott be, és elmondta magáról, hogy utazó zsoldos, amit a felszerelése és a fegyverei is alátámasztottak. Azzal a csillagbárkával érkezett a bányász aszteroidára, amelyik napokkal a támadás előtt érkezett, és úgy döntött, hogy csatlakozik a Sötét Csillag legénységéhez a mentőakció idejére.
A csillagbárka tulajdonosa, Kufár és a Kapitány a Sötét Csillag hídján gyűltek össze, ahol a thoric navigátornővel, Kassinával megtervezték az útvonalat, illetve előzetes terveket készítettek a kalózok fészkének megközelítésére. Jelenleg csak az az információ állt a rendelkezésükre, hogy merrefelé található, és ebből a távolságból az arkán-mechanikus érzékelők sem tudtak bővebb információval szolgálani. Végül az a döntés született, hogy a két napos út nagy részét különösebb előkészületek nélkül teszik meg, majd fél napnyi útra a célponttól megtervezik a konkrét lépéseket.
Vos (miután végre végzett az arkán mechanikus gőzgólem elkészítésével, és a saját gőzpáncélja is működőképes lett), hetek óta dolgozott egy öltözeten a csillagábárka tulajdonosa, Kufár számára. Úgy gondolta, hogy most van a tökéltes idő, hogy átadja azt a jövendő tulajdonosának. Az arkán-mechanikus öltözet képes volt arra, hogy pajzsot vonjon(Varázslók vértje) a viselője köré, szükség esetén megnövelje az ügyességét (Macska ügyesség), nagyot tudjon ugrani (Ugrás), illetve aktiválást követően megvédje a viselőjét a lövedékektől (Védelem a nyilaktól). Mindezekhez a szükséges mágikus energiát egy 20 töltetes akkumulátor szolgálatatja. Kufár először - ismerve Vost - gyanakodva méregette az öltözetet (amely leginkább a klasszikus Dűne film cirkoruhájára hasonlított, némi plussz vezetékkel ellátva), amelyet végül annak unszolására fel is vett. Vos ki is próbálta, hogy működik-e, így Kufárnak elkerekedett a tekintete, amikor a törpe mechanikus pisztolyt húzva nemes egyszerűséggel rálőtt, előzetesen ugyanis nem közölte vele, hogy mire is jó a ruházat. Az ugró mód kipróbálásának már Penge is szemtanúja volt, lévén ez a raktérben került végrehajtásra, így láthatta, amint Kufár - még nem ismerve a ruha képességeit - a második szinti körfolyosó korlátjának csapódik, ahonnan visszazuhan a padlóra. Vos - rá jellemzően - csak elgondolkodva figyelte a jelenetet, majd magában mormogva - Egy tollesés lehet, hogy kellett volna még. - visszament a műhelyébe.
Már közel félnapnyi út volt csak hátra a megadott koordinátákig, amikor a csapat összegyűlt az étkezőben és tervezni kezdett. Végül a rendelkezésükre álló adatok alapján arra jutottak, hogy megközelítenek egy, az amúgy is a célpont közelében elhaladó asztroidát, és annak a pályáján úgy módosítanak, hogy az néhány mérföldnyire a célpont mellett haladjon el. A Sötét Csillag végig annak a takarásában lesz, hozzá rögzítve annak felszínéhez, lekapcsolt hajtóművel, így a kalózok nem észlelhetik. Amikor elhaladnak a kalózbázis mellett, akkor a mentőcsapat tagaji egy kötéllel egymáshoz erősítik magukat, és láncszerűen összekötve az arkán-mechanikus gőzgólem viszi le őket a célpontra, a Sötét Csillag pedig tovább halad, és három óra múlva visszamegy és felszedi őket. Mivel még mindig nem oldották meg a nagytávolságú kommunikációt, ezért jelzőrakétával fogják jelezni a helyzetüket. Elég sok volt a fehér folt, de a lehetőségekhez mérten jobb tervet nem tudtak készíteni. Egy dolog azonban így biztossá vált. Bármi történjék is, három órára maguk maradnak, így bármi történjék is odalent, addig ki kell tartaniuk.
Már a tervezés vége felé jártak, amikor hirtelen riadó harsant fel, és a Sötét Csillag háromszor is megrázkódott, mintha találat érte volna. Mindenki rohant a felállítási helyére - Devestator és Penge az ágyúkhoz, Rob és Kenrik a hídra, Vos a gépházba -, mire kiderült, hogy nem történt támadás, hanem kóbor aszteroidák találták el a csillagbárkát. Mivel mindjárt három is, ezért valószínűleg valami kisebb raj lehetett, amit a tömegük miatt - és mivel passzív rendszerekkel repültek - nem jeleztek az arkán érzékelők. Az egyik bezúzta a hajótest bal oldalát, és az egyik raktárban állapodott meg (egy rekesznyire a viharkamrától), egy másik pedig a felső fedélzetet szántotta végig, és a fenti zsilipkaputól néhány lépésnyire állapodott meg. A harmadik szerencsére csak súrolta a hajótestet.
Mivel kiderült, hogy nincs támadás, így Kufár intézkedett a kárelhárításra. Devestatort, Pengét és az újfiút, Zack-et a felső fedélzetre küldte, ő pedig elindult, hogy felmérje az élelmiszer raktárat ért pusztulást és segítsen Vosnak.
Vos időközben már a helyszínre is érkezett. Mivel a hajótesten ütött szekérnyi lyukon keresztül ömlött be a Vadűrt kitöltő gáz a raktárba, ezért az ajtót maga után becsukva gázmaszkot (alkimista szakáll) húzott, amely képes volt egy órán keresztül megszűrni annak negatív hatásait. Odabent egy körübelül két méter átmérőjű, szinte szabályos gömb alakú aszteroida pihent a padlón. A polcok összezúzva, számos láda tartalma a földön, és még egy hordó is összetörött, amelyből bor folyt a padlóra. Vos a burkolathoz sétált, hogy nekiálljon rendbehozni a repedést - mágiával és arkán-mechanikus eszközökkel -, így csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy az aszteroidán egy hatalmas szem és éles fogakkal teli száj nyílik, és rátámad. Éppen hogy csak sikerült elkerülnie a támadást. Fordított gravitációt varázsolt, amely csak arra volt jó, hogy megzavarja a lebegő szörnyeteget, ez is elég volt azonban arra, hogy a szörny alatt átcsúszva a bejárathoz vetődjön, majd kijusson a folyosóra. Az ajtót becsapta maga után, és de nem lélegezhetett fel, mert az ajtó üzemes dobbanásai arra utaltak, hogy a szörnyeteg megpróbál betörni a folyosóra.
Közben a felső fedélzeten - mit sem tudva a raktárban történtekről - miután gázmaszkot vettek magukra, Devestatort, Pengét és Zack is kiléptek a hajóból. Miután kinyitották az ajtót, látták az alig pár lépésnyire lévő, körülbelül két méter átmérőjű, szinte szabályos gömb alakú aszteroidát, amely cserencsére a nyílástól néhány lépésnyire állt meg, így nem torlaszolta el azt. Zack lépett ki először és közelítette meg a szikladarabot, amikor azon egy hatalmas szem és éles fogakkal teli száj nyílt, és felé vetette magát. Zacknak csak annyi ideje volt, hogy döbbenten káromkodjon, és már el is tűnt a szörnyeteg torkában. Penge és Devestator is csak döbbenten nézték, ahogy Zack nyom nélkül eltűnik a teremtmény torkában, aztán mndketten pisztoly ragadtak, és tüzet nyitottak. A lövedékek mintha csak sziklának csapódtak volna, felszikráztak és szilánkokat törtek le a lény bőréről. Penge végül kardot rántott, és azzal próbálkozott, ekkor azonban a lény megpróbálta a falhoz paszírozni. A lény gyomrában Zack lassú emésztődének indult, ahogy a gyomorsavak elkezdtek dolgozni rajta. Mivel odabent vaksötét volt, tűzaurát varázsolt maga köré, majd - mivel helyszűkében volt - egy késsel esett neki a lény belső, nyálkás, kevésbé ellenálló bőrének, hogy valahogy kijusson. A tűzaura is kelleemtlen lehetett a lénynek, azonban az egyik vágás érzékeny felületet talált, mivel a lény váratlanul kiköpte magából, mintha csak valaki Heimlich-féle műfogést alkalmazott volna rajta. Penge pont szemben állt a lénnyel, amikor annak kinyílt a szája, így csak annyit látott, hogy odabent valami lángol. Attól félve, hogy a lényt tűzet fog köpni, félre vetődött - ami az alacsony gravitációban elég kockázatos volt, de sikerült megkapaszkodnia a hajókorlátban -, így Zack lángoló teste először a falnak csapódott, onnan pedig a súlytalanságban kipördült a nyílt vadűr felé. Penge végül egy Jégdárda varázslattal intézte el a szörnyet, amely annak a szemébe fúródott, és a lény is kisodródott a vadűrbe. Zacknek éppen hogy csak sikerült elkerülnie az ütközést, miközben a szabadesés szakértelmét használva visszamanőverezte magát a fedélzetre. Egymás vállát veregetve léptek vissza a hajótestbe - Zack nyálkával borítottan a lény gyomortartalmától -, és, mivel mindenkinek kell valami becenév, amit "kiérdemelt", el is nevezték gyorsan "Rókának". Ekkor jutott eszükbe, hogy még egy becsapódás is volt az élelmiszer rakátaknál, így rohanvást indultak oda.
Közben Kufár is megérkezett az élelmiszer raktárakhoz, ahol Vossal közösen felvették a harcot a szörnyeteggel. Mivel a lény egyenlőre még nem tudott kijutni, így folyamatosan lőtték az ajtónyíláson keresztül, végül Vosnak sikerült bevinnie egy halálos találatot, amitől a lény a padlóra zuhant, nyelve ernyedten fordult ki tűhegyes fogai közül. Sajnos azon a nyíláson, amelyiken bejött, már nem tudták kilökni, mivel Vos mágiája dolgozni kezdett, és a nyílás már felére összeszűkült (ahogy Vos megjegyezte, "csapdába ejtette a szörnyet"), így az egyenlőre ott maradt a raktár közepén. Kufár ekkor kezdte el fájó szívvel felmérni a károkat, és ekkor érkezett rohanvást Devestator, Penge és Zack, de már nem volt szükség a segítségükre. Közben sikerült beazonosítaniuk a szörnyeteget, amely egy "Zabálókő" (Astereater) lehetett. Ez egy beholderszerű lény, amely azonban - azon kívül, hogy tud repülni - szerencsére nem rendelkezik a beholderek egyébb mágikus képességeivel.
Még nem végeztek a kárelhárítással, csak Vosnak sikerült befoltoznia a hajótesten a lyukat, amikor már el is érték a korábban kiszemelt aszteroidát. Ahogy szemügyre vették látták, hogy még egy kráter is található rajta, amely elég nagy ahhoz, hogy a Sötét Csillag elrejtőzzön benne. Közel két órás munkával, acéllal sodort kötelekkel a csillagbárkához erősítették az asztreroidát, a hajtóművet pedig teljes nyomatékra kapcsolva elkezdték a pályájának módosítását. Három sodronykötél el is pattant a művelet alatt, így - a navigátorok számítása szerint - valamivel közlebb, egy mérföldnyire fognak a célpont mellett elhaladni. Csak remélni tudták, hogy nem vonják fel magukra a figyelmet. Illetve a pályamódosítás és az aszteroida eredeti sebessége miatt a hátralévő idő - amely utazó sebességgel 4-5 óra lett volna - így valamivel több, mint 10 órára nőtt.
Az így nyert időt felkészüléssel és pihenéssel töltötték, közben folyamatosan - ahogy az arkán érzékelők egyre több adatot szolgáltattak - pontosították a terveket. Mivel a csillagbárka most mozdulatlanul pihent az aszteroida kráterében, lekapcsolt hajtóművel, sok mindent már nem tehettek. A várakozás hosszú és idegőrlő volt, így szinte megkönnyebbültek, amikor szabad szemmel is láthatóvá vált egy kisebb aszteroida raj, amelynek a közepén helyezkedett el úticéljuk. Most már látták, hogy az aszteroidán nem is egy, hanem két romváros található, amelyeket egy szakadék választ el egymástól. Közelebb érve kiderült, hogy az egyik romváros nem is város, hanem egy sziklába vájt hatalmas templomkomplexum, ahová lépcsők és ledőlt oszlopsorok vezetnek. Az egykori városban pedig észlelehetőek voltak a kalózok, ott várakozott a romok között a mammut és a darázshajó, az épületek tetején tűzfegyverek, az épületek között pedig gőzgólemek és gőzpáncélos alakok járőröztek. Nem tűnt túl bíztatónak.
Amikor elérték a megfelelő távolságot, már mindenki, aki az átszálló csapat tagja volt - Kufár, Penge, Róka, Vos, Kenrik és gőzgólem -, légzőmaszkot és védőszemüveget húzva a felső fedélzeten várakozott, amikor pedig eljött az ideje, akkor a gyenge gravitációt kihasználva kivetették magukat a Vadűrbe. Kötelekkel voltak egymáshoz erősítve, így amikor Vos aktiváltatta a gőzgólemmel a Lebegés varázslatot, és útnak indultak, úgy néztek ki, mint egy gyöngyfűzér. Már úton voltak, amikor a csillagbárkáról üzenetet kaptak, amely a fejükben csendült fel, eszerint közel kétszáz lelket észleltek a templomhegy gyomrában. Kufár arra jutott, ott lehetnek az elrabolt bányászok - és így nem kell bemenniük a kalózvárosba sem -, így arrafelé vették az irányt. Közben folyamatosan figyeltek, és végül Kenrik szúrta ki, hogy talán nem lesz szükséges a főbejáratot használniuk, mivel egy repedést vett észre a templomhegy hátsó oldalán. A központi nap távolsága és az aszteroidák sűsűrsége miatt továbbra is alkonyi félhomály uralkodott, csak egy csillagköd fénye adott némi világosságot.
A repedéssel végül szerencséjük volt, a hasadék valóban a hegy gyomrába vezetett, egy kupolás terem beszakadt tetején át jutottak be kötélen leereszkedve az épület gyomrába. Itt már szinte normális volt a gravitáció, illetve ahogy egyre lejjebb mentek, végül a maszkoktól is megszabadultak, mivel a levegő is lélegezhetővé vált. A gőzgólemnek odakint kellett maradnia, mivel nem fért be a repedésen, Vos azonban gőzpáncéllal is elfért a folyosókon, még ha a páncél működése közben keletkező zajok lehetetlenné tették is a csapat számára a lopakodást. Odabenet vaksötét volt, így mágikus fényekhez folyamodva világították meg maguk előtt az utat. Folyamatosan lefelé ereszkedte, egyre melegebb lett a levegő is. A falakon hatalmas, ősi, több tízezer éves szobrok, egy letűnt civilizáció emlékei, azonban valaki vagy valami mindegyiknek eltűntette az arcát. Ez alól csak néhány humaoidokat ábrázoló szobor képezett kivételt, amelyeket egyértelműen githyanki-nak azonosítottak be. A mágiahasználók folyamatos nyomást éreztek a tudatukon, míg végül Penge varázsolt, és megállapította, hogy valahonnan a hegy mélyéből egyre erősödő, lüktető mágiát - nekromanciát, változtatást és idézést - észlel, amely mintha csak erőre kapna, életre kelne valami.
Egy idő után a folyosók falán egy futónövény kacsai, indái jelentek meg, amelyek egyaránt belepték a padlót, falakat és mennyezetet. Az indákban kékes-gennysárga színű erek futottak, amelyek haloványan lüktettek és világítottak. Az egész olyan volt, mintha nem is növény, hanem szerves, hússzerű valami lenne. Hiába kerestek másik folyosót, mindegyikben ez volt a helyzet, így végül egyet kiválasztva, fokozott óvatossággal haladtak tovább.
Végül felfedezték, hogy az indák néha alakokat burkolnak be, ahogy az egyiket közelebbről megvizsgálták, egy összeaszott emberi testet fedeztek be alatta, amelynek fülében, orrábann és szájában is inda tűnt el. Olyan volt, mintha kiszívta volna belőle az életet. Ezért is döbbentek meg, amikor kiderült, hogy a test továbbra is életbe van. Penge elkezdte kiszabadítani, lefejtette róla a kacsokat, ahol nem boldogult, ott kést használt, míg végül az alak a folyosóra zuhant. Ott azonnal remegni és rázkódni kezdett, és hiába próbált meg Zack gyógyító mágiát alkalmazni, az teljesen hatástalan volt, így az alak - amely valaha ember lehetett - kiszenvedett.
Közben egy másik alak is mocorogni kezdett az indák alatt. Kufár arrafelé vette az útját, és megdöbbenten tapasztalta, hogy az alak elválik a faltól, bár a hátához továbbra is indák csatlakoznak és a testéből is azok nőnek ki, és fenyegetően feléjük indul. A lényre lőtt, el is találta, amire válaszul a lény testéből kinövő egyik inda kivágódott, Kufár köré tekeredett, és a lény magához rántotta, így annak tűhegyes fogai veszélyes közelségbe kerültek. Mintha ez nem lett volna elég, érezte, hogy a teste köré tekeredő indákon keresztül mintha elszivárogna az ereje, rohamosan gyengülni kezdett. Megpróbálta az arkán mechanikus kardjával átvágni az indát, azonban nem sikerült akkor sebzést bevinnie, hogy át is vágja, az inda pedig mintha gyógyította volna önmagát. Penge a segítségére sietett, azonban egy, a lényből kivágódó inda őt is megragadta, és érezte a testéből kiáramló erőt, mielőtt sikerült az indát átvágnia és kiszabadulnia. Végül Kenrik fejlövése végzett a lénnyel. Kufár a visszavonulás mellett döntött, nem jutottak azonban messzire, mivel egy láncgólem állta az útjukat, amelyet végül Vos és Kenrik összehangolt támadása győzött le. A küzdelem során rájöttek, hogy a tűz hatékony fegyver a mindenfelé burjánzó indákkal szemben, ahol ugyanis égni kezd, megfeketedik és nem tud regenerálódni.
Tovább haladtak lefelé, amikor egy repedésre bukkantak a falon, amelyen vöröses fény szűrődött át. Ahogy az indákat félrehúzták, a résen keresztül - amely túl kicsi volt ahhoz, hogy átférjenek rajta - egy csarnokot pillantottak meg, ahonnan kántálás is hallatszott. A csarnok közepén egy rúnadíszes, egyenlőre működésképtelen kapu állt, amelynek keretét szinte teljesen befonták az indák, mintha ők táplálták volna mágikus energiával. A kapun lévő jelzések alapján megállpították, hogy az a 9 pokolra fog nyílni, illetve hogy a folyamatosan erősődő mágiából arra, hogy körülbelül két óra múlva nyílik meg, és a rituálé már annyira előrehaladot állapotban van, hogy nem lehet leállítani. Vagy befejeződik a rituálé, és megnyílik a pokolba vezető kapu, vagy megszakítják, ebben az esetben azonban a már megidézett mágikus energiák elszabadolnak, és alig fél óra alatt elpusztítják az aszteroidát és a környező Vadűrt, a romvárosból és az itt lévőkből pedig csak csillagközi por marad.
Ez utóbbi mellett döntöttek, bár még nem tudták, hogyan vigyék véghez. Úgy tervezték, hogy végeznek a kántáló alakkal, akit megpillantaniuk nem sikerült. Utána pedig, csak remélték, hogy lesz idejük elérni a Sötét Csillagot. Az időzítés fontos volt, mivel a csilagbárka érkezéséig még közel másfél óra volt hátra.
Ahogy tovább haladtak lefelé, egyre több alakot láttak az indák fogságában, ezek azonban még maguknál voltak. Nők, gyerekek, férfiak, akik könyörögtek, sírtak, zokogtak, hogy szabadítsák ki őket, illetve volt aki azért könyörgött, hogy öljék meg, mert elviselhetetlen a fájdalom. Penge segíteni akart, Kufár azonban ellene volt, attól tartott, hogy újra magukra vonják az őrszemek figyelmét. Végül azonban arra jutottak, hogy ha kiszabadítanak valakit, azzal is szabotálják valamennyire a rituálét, mivel kevesebb életerőt tud anak az indák mágikus energiaként a kapuba juttatni. Egy férfire jutott a választás, akit kivágtak az indák közül. Az négykézláb a földre zuhant és gennyszerű folyadékot öklendezett fel, de életben maradt. Egy kést adtak neki, hogy szabadítson ki minél több embert és induljanak el felfelé-kifelé, ott várjanak rájuk, ahol még van levegő.
Ők tovább haladtak, de eléggé megviselték őket a könyörgő, szenvedő hangok, amelyek az indák alól kísérték az útjukat. Végül egy csarnokhoz értek, ahol közel száz bányászt fedeztek fel, akikre kacsokkal borított testű lények és arkán-mechanikus öklökkel felszerelt élőholtak vigyáztak. Illetve egy bodakot is megpillantottak, ami arra sarkalta őket, hogy egyenlőre húzzák meg magukat. Látták, hogy a bodak rámutat az egyik rémült, fásult fogolyra, akit két zombi megragadott, és egy lépcsőn keresztül elvonszolták a a csarnokból.
Gyorsan összedugták a fejüket, mindenki becélzott egy-egy ellenfelet, és várták a bodak visszatértét. Amikor visszajött, szinte egyszerre dördültek el a fegyverek, és valamennyi élőhalott, illetve a bodak is a földre rogyott. A foglyok nem tudták mi van, azonban ők igen, hogy a lövések zajára hamarosan nyomukban lesznek, így mindenkit felfelé kezdtek terelni, közölve velük, hogy szó szerint az életükért rohannak. Arra jutottak ugyanis, hogy nem ölik meg a rejtélyes kántáló alakot, mivel a foglyok kiszabadításával valószínűleg nem lesz elég a mágikus energia, így a rituálé meghíusul, aminek az elkerülhetetlen robbanás lesz a vége. Úgyhogy a sort zárva ők is felfelé kezdtek menekülni, közben bíztatva a többieket, hogy annyi falakhoz láncolt társukat szabadítsák ki, amennyit csak tudnak.
Végül valamivel kevesebb, mint másfélszáz túlélő érte el a felső csarnokot. Mivel még mindig volt idő a Sötét Csillag érkezéséig, azonban csak egyetlen kötélen lehetett menekülni, a túlélőkre parancsoltak, hogy kezdjenek el mászni, illetve átadták részükre a légzőmaszkjaikat, hogy azt adják körbe odafent egymás között. Bár rövid ideig anélkül is ki lehetett bírni a vadűrt kitöltő gáz hatásait. A csapat tagjai pedig védekezésre rendezkedtek be, és folyamatos tűz alatt tartották a feljáratot, így tartva távol a nyomukba szegődött élőhalottakat. Aztán egyszer csak a hegy gyomrából remegés kezdett szétáradni, a mennyezetről törmelékek kezdtek hullani, és szinte ezzel egyidőben üzenet érkezett, hogy megjött a Sötét Csillag is (amelynek Vos mentális utasítására a gőzgólem jelezte a helyzetüket). Tudták, hogy már csak percek vannak hátra, és még mindig közel félszázan várakoztak odalent, főleg férfiak, mivel a nőket és a gyerekeket engedték előre.
A Sötét Csillag leeresztett rámpával a hasadékhoz lebegett, a túlélők pedig elkezdtek a hajó felé rohanni. Penge, Kenrik és Kufár az utolsó pillanatig kitartottak, aztán ők is - mivel a kötélen még mindig folyamatosan másztak felfelé a menekülők - mágiához folyamodva kiugrottak az ötméternyi magasságban lévő nyíláson, és a csillagbárka felé rohantak. Az aszteroida már folyamatosan rázkódott, körülöttük törmelékek hullottak. Kufár addig várt, amíg csak tudott, mielőtt zárni kezdte a rámpát és utasítást adott a Sötét Csillagnak az emelkedésre. Még látta, ahogy többen kétségeesetten rohannak a hajó felé, amelyet már esélyük sem volt elérni.
Ahogy a csillagbárka emelkedni kezdett, mögöttük éles fény villant, ahogy a meghíusult rituálé során felgyülemlett mágikus energia kitört a kapuból, hogy elpusztítson mindent maga körül. A Sötét Csillag testét a robbanástól felgyorsult törmelékek találták el, azonban a mágikus pajzs és a hajótest kitartott, bár tudták, hogy nincs sok idejük hátra. Kufár még a raktérben volt, hallotta a hajótestet érő találatokat, és tudta, hogy végük, amikor a csillagbárka hirtelen meglódult. Sokan egyensúlyukat veszítve zuhantak el, azonban csak egy pillanatig tartott, és nyugalom köszönött be. Kufár tudta, hogy a Sötét Csillag kormányosai nagy kockázatot vállalva, szinte vakon egy Ugrást hajtottak végre, egy szívdobbanásnyi időre utazósebességre gyorsítva a hajót. Hogy mennyire terhelte ez meg az arkán-mechanikus hajtúművet, és milyen egyéb károk keletkeztek a hajóban, az majd csak ezután fog kiderülni. Egy volt a fontos. Még életben vannak.
Kufár körbepillantott a fásult, katatóniás, még mindig döbbent és rémült túlélők között, és szomorúan állapította meg, hogy az elrabolt kétszázból alig százat sikerült megmenteniük.
