A Sötét Csillag kicsit több, mint másfél hete van úton, és a Nagy Öv egyik bányász aszteroidájára tart, hogy utasokat és ellátást vigyen a Castor Szerencséje elnevezésű bányászvárosba. Ennek következtében a fedélzeten tartózkodik utasként három örömlány, egy prédikátor, egy gyíkember szerencsevadász és öt bányász. Ezzel még nem is lenne gond, de odalent a raktérben, egy sebtében kialakított karámban közel háromtucatnyi szarvasmarha van összezsúfolódva, és az állandó bőgésük, illetve az ott terjengő szag már ugyancsak kezd Kufár és a legénység idegeire menni. Kufár sokszor úgy érzi, hogy a bűz lassan a falakba is beleivódik, és lehetetlenség lesz örökre eltüntetni belőlük. Mindezt pedig annak köszönheti, hogy a legutóbbi Ny'ska által kért szívesség nem egészen úgy végződött, ahogy azt a nagyhatalmú alvilági úr szerette, elvárta volna, így ha teljesen nem is, de azért némileg ellehetetleníti, korlátozza Kufár üzleti lehetőségeit. A varant is meglepte, hogy Ny'ska keze milyen messze - akár még a Belső Gyűrűig is - elér. Legalábbis, ezt bizonyítják az utolsó pillanatban visszalépő ügyfelek, vagy az elutasítás, amivel már eleve találkozik. Így nem maradt más, mint hogy szinte minden munkát el kell vállalnia, amitől némi bevételt remélhet. Még ezt is.

Persze, van olyan része is a fuvarnak, amit a legénység nem bánt annyira, ez pedig a három örömlány utas a fedélzeten, akik - némi csengő aranyakért cserében - nem sajnálták tőlük a bájaikat. A thoric zsoldos, Devestätor szinte mindennapos vendég náluk legkedveltebb harcostársával, a harcos-varázsló Borissal együtt. A bányászok szintén fel-fel tűnnek a lányok kabinjánál, és olykor még a csillagbárka kapitánya, Kenrik is a tiszteletét teszi.

A hajón utazó prédikátor - a calidianok egyik istenének, Munigurnak a papja - meglehetősen rossz szemmel nézi a lányok ténykedését és a legénység paráználkodását, ezért gyakran felbukkan a lányok kabinja közelében, és az ott elhaladóknak a kezében tartott szent könyvet lobogtatva prédikál a paráznaság bűnéről, az isteni helytelenítésről, a bűnre csábító asszonyokról és a bűnbocsánatról. Ez olyakor idegesítő (főleg amikor az ember sorban áll), máskor vicces (amikor másnak mondja a magáét), ezért a thoric már azon is elgondolkodott, hogy megüti egyszer a szent embert, és ettől a prédikátor által cipelt pisztoly és a kétkezes pöröly sem tudta volna eltántorítani. Azonban a sors mást hozott, és egyszer Borissal közöses rajtakapták, amint a prédikátor is a lányoktól jött ki, még a ruháját rendezgetve, igazgatva. Több sem kellett nekik, onnantól kezdve a férfi - aki hiába idézett szent könyvéből, hogy még a legjobban is megbotolhatnak, minden teremtett lélek esendő, az Úr megbocsátó stb... - állandó céltáblája lett élceiknek.

Mivel a raktérből, ahol általában edzeni, gyakorolni szoktak, kiszorultak a marhák miatt, és csak akkor mentek le oda, amikor nagyon szükséges volt - Vost kivéve, akinek át kellett vágnia a karámok között hogy elérje a műhelyét és a csillagbárka meghajtó rendszerét, ezért ő finnyáskodva szinte mindig légzőmaszkban közlekedett -, a társasági élet fő központja az étkezőhelyiség lett a legénységi szinten. Általában itt tartózkodott mindenki, aki nem volt szolgálatban, vagy nem maradt a kabinjában. Kockáztak, kártyáztak. A pisztolymágus Macon már kisebb vagyont veszített a bányászokkal folytatott szerencsejátékok során, azonban nem sikerült bizonyítania, hogy bármelyikük is csalt volna. A gyíkember is itt támasztotta általában a falat (még a thoricnál is egy fejjel magasabb, hatalmas izomzatú alak, felleghajtós utazókabátban, meztelen mellkasán színes tetoválásokkal, fegyverövén forgócsövű pisztolyokkal, hátán kétkezes karddal), aki azért vált a társaság "kedvencévé", mivel szó szerint vett mindent, illetve hajlamos volt hosszan fontolgatni a dolgokat. Ahogy megjegyezték, rajta szó szerint látszik, hogy mikor gondolkodik.

Persze ki mást, mint a thoricot a gyíkemberben az bosszantotta, hogy magasabb és erősebb nála - legalábbis, annak látszott -, így méregette már egy ideje, és úgy döntött, kihívást intéz hozzá. Pisztolyversenyt javasolt, hogy fent a felső fedélzeten koronglövészetben mérjék össze tudásukat. Erre néhány embernek - főleg a bányászoknak - felcsillant a szeme, és mindjárt nyerési lehetőséget láttak a fogadásokban is. Kufár azonban először ellenezte a dolgot, emiatt nem akarta, hogy a Sötét Csillag kilépjen az utazósebességről, azonban később azzal a feltétellel belement, hogy amikor taktikai sebességre lassítanak, akkor sort keríthetnek a versenyre. Amelyre végül Devestätor és a gyíkember mellett nevezett Boris a harcos-varászló, a Prédikátor, a pisztolymágus Macon és a csillagbárka kapitánya, Kenrik is. A szabályok egyszerűek voltak. Mindenki összesen 10 célpontra lő, a célpontok egyre messzebb vannak, és aki a legtöbbet eltalálta, az győz. A pénzeket Kufár gyűjtötte össze, aki meghatározta a szabályokat is. Aki a fogadáson győz, az a feltett összeg másfélszeresét kapja vissza. Ezt a Prédikátor nehezményezte, ő azt javasolta, hogy az összes feltett fogadási összeget, mint nyereményt, egyenlően osszák meg a nyertesek között, azonban a többség lehurrogta (csak a végén jöttek rá a többiek Kufár trükkjére, aki a nyeremények kifizetése után megmaradó pénzt egyszerűen eltette, 3100 arannyal gazdagodván így). A versenyben résztvevők pedig egy egy fegyvert vagy annak értékét tehették fel, a győztes mindent visz alapon.

Amikor a Sötét Csillag legközelebb taktikai sebességre lassított, akkor a felső fedélzeten került sor a versenyre. Nem jutott mindenkinek légzőmaszk, így a kevésbé szerencsések csak később értesülhettek arról, hogy nyert-e, akire fogadtak, vagy sem. A versenyt végül nagyon szoros küzdelemben a kapitány, Kenrik nyerte meg (rá fogadott az egyik örömlány is az "ügyes kezei" miatt) a thoric zsoldost és a gyíkembert megelőzve.

A Sötét Csillag végül elérte a Nagy Övet, és Castor Szerencséje felé indult, amelytől már csak órák választották el. A Nagy Öv legnegyobb részén az azt alkotó aszteroidák között több száz méter, vagy akár egy-két mérföld is lehetett a távolság, így nem volt kihívás taktikai sebességgel megközelíteni a néhány mérföld átmérőjű bányászvilágot.

Amikor odaértek, akkor szemesültek azzal, hogy valami történhetett, mivel a bányászvilág ritkás légkörében sűrű füst terjengett mozdulatlanul - lévén légmozgás nemigen volt -, eltakarván a település, Castor Szerencséjének legnagyobb részét a vadűrből szemlélődök elől.  Amit láttak, az alapján valamilyen támadás érhette a települést, mert számos épület romba dőlt, néhány még mindig izzott, sötét füstöt eregetve, illetve az utcákon holtesteket is megpillanthattak a magasból. A látást nehezítette, hogy a távoli Nap miatt a városban szürkületi homály uralkodott, csak egy közeli csillagköd színes kavargása biztosított némi fényt.

Végül a Sötét Csillag a ritkás légkörbe ereszkedett, és a város felett lebegve a hajtóműveivel elegendő légörvényt és légmozgást keltett ahhoz, hogy elfújja a település felett terjengő füst nagy részét. Ekkor láthatták először a pusztítást, amely főleg a település középső részét érte, romba döntve az épületeket, utcákat. Egy lezuhant csillagbárkát is megpillantottak, amely három darabba törve zúzott össze néhány házat. Azt a magasból nem tudták megállapítani, hogy a hajtűműve a becsapódás előtt, vagy után robbant-e fel. Mintegy félszáz holtest heverhetett szerteszét a város utcán, élőnek azonban semmi nyomát sem látták. Úgy tippelték, hogy a támadásra körülbelül fél nappal korábban kerülhetett sor.

Kufár döntésére a Sötét Csillag a település szélén ereszkedett le, miután Kenrikkel megbeszélték, hogy baj esetén hol vegye fel őket. A csillagbárka egy-két méterrel a talaj felett lebegve állt meg, majd miután a felderítők (Kufár, Devestätor, Boris, a gőzpáncélba öltözött Vos és az az arkán-mechanikus góleme Naomi, a Prédikátor, a gyíkember és 3 bányász), kiugráltak a leeresztett rámpáról, a magasba emelkedett, hogy egy esetleges vadűrből érkező támadásra tudjon reagálni, illetve a magasból figyeljenek.

Devestätor és Boris az utóbbi arkán-mechanikus robogóján ülve a csapat felett keringtek a házak fölött - Boris előre küldte a famulusát, egy légelementált, hogy nézzen körül, és keressen élőket a romok között -, onnan figyelve, amíg a többiek - élen a gőzgólemmel és a gőzpáncélos törpével - lassan, a település központja felé haladva megvizsgálták a halottakat. A vizsgált halottak nagy része a bányászok közül kerülhetett ki, de találtak támadókat is (akik feltételezésük szerint kalózok vagy rabszolgavadászok lehettek), és egy teherhordó gőzgólem roncsait is, amit valami külső erő préselhetett össze annyira, hogy a benne lévő kazánbból kitörő nyomás hatására az egész szerkezet elpusztult. Leginkább azonban akkor döbbentek meg, amikor egy olyan élőholt maradványaira bukkantak, amelynek testét különféle rugalmas csövek és vezetékek szőtték át, kézfejei helyére pedig két hatalmas fém öklöt erősített valami ismeretlen, beteges elme. Kufár épp ezt a tetemet vizsgálta, amikor a magasban keringő Borishoz eljutott a légelemntál figyelmeztetése, hogy talált valamit, de arra már késő volt, hogy figyelmeztesse a lentieket. A Kufár melletti utcából három, a vizsgált tetemhez hasonló alak lépett elő, akik közül egyik Kufárra támadt. A beépített mechanikus ököl hatalmas erővel csapott le, méterekkel odébb repítve Kufárt, akiből kiszorult a szusz. A támadást észlelve Vos is megfordult és a közeledőkre támadt, illetve a gőzgólem hatalmas öklei az egyik támadót szinte péppé zúzták.

A Prédikátor kiáltása hívta fel a figyelmet arra, hogy a környező utcákról hasonló teremtmények jönnek elő (összesen még hét), illetve egy "Munigur, mi ez?!" felkiáltással egy olyan lény is felbukkant, amilyet korábban még nem láttak. Egy magas, vékony, emberszerű alak, szürke bőrrel, hatalmas, üres, fehér szemekkel és eltorzult ajkakkal. Ahogy a lény a Prédikátorra nézett, és annak tekintete találkozott vele, a szent ember - mint amikor egy marionett bábunak elvágják a zsinórjait - a földre omlott. A mellette álló gyíkember térdelt le hozzá, majd döbbenten közölte a többiekkel, hogy a férfi halott. Ezután felegyenesedett, dühösen rántotta elő mindkét forgócsöves pisztolyát és ürítette mind a nyolc lőszerét a lénybe, hogy aztán ő legyen a következő, aki a lény tekintetétől holtan rogy össze.

Vad küzdelem alakult ki. A fő célpont a tekintetével azonnal ölni tudó ellenfél lett, azonban a többi élőhalottal is meg kellett küzdeniük. Devestätor és Boris akik eddig a magasban keringtek, leereszkedtek, ahol Boris leugrott az arkán-mechanikus robogóról, hogy kardjával vágjon utat az élőholtak között. Helyét Kufár vette át, akit a thoric az egyik közeli háztetőre repített, ahonnan tűzfegyverrel segítették az utcán küzdő társaikat. A gőzpáncélos Vos és az arkán-mechanikus gólem is tűzfegyverrel lőtte a teremtményt és közben páncélos öklükkel támadták a különös mechanikus élőholtakat, amelyek hatalmas ökle még az ő páncélozott testüket is képes volt megrendíteni. Meg nem sérültek ugyan, de a páncéljukon horpadások keletkeztek. Végül Vos parancsára az arkán-mechanikus gólem aktiválta a repülés képességét, és gazdáját megragadva ők is a különös lény felé indultak.

Végül Boris jött rá, hogy mi lehet ez a lény (bodak), és mivel tudta, hogy a napfény árt neki, ezért kardját nappali fénybe burkolta, majd akrobatikus mozgással keresztül tört a lény és a közötte álló harcolók között, hogy rátámadjon. Kardja lesújtott, a csapáshoz segítségül hívta mágiáját is, amelyet a pengén keresztül kiáramoltatott, és ahogy a penge a mágiától átjártan a lény testébe csapódott, annak fél oldala szinte kirobbant a sérüléstől. Azonban még mindig életben volt, így amit Boris elkezdett, azt a levegőből alázuhanó Vos fejezett be, kétfejű harci kalapácsának a gőzpáncél szervói által felfokozott erejű csapásával, szinte egyidőben azzal a pillanattal, amikor az utca felett lebegve megérkezett a Sötét Csillag is, reflektoraival borítva fénybe mindent. 

Épp sikerült fölébe kerekedniük a támadóknak, amikor Boris légelementálja hírt hozott a túlélőkről, egy nagyobb csoport tartott éppen feléjük a település központja felől. A túlélők körülbelül kéttucatnyiat lehettek (főleg emberek, de néhány törpe, fél-tünde, dohwar és még egy rastipide is akadt közöttük), végül mintegy tíz méternyire a csapattól álltak meg, akik felett ott lebegett a Sötét Csillag. Vezetőjük egy fáradt, megtört, nagydarab, fekete hajú, és szakállú férfi volt, akinek ruházatát rászáradt vér borította, kezében puskát tartott, hátára pedig egy vérfoltos csákány volt erősítve. A többiek is hasonlóan megviseltnek tűntek.

Kufár tárgyalt velük. Kiderült, hogy ennyien maradtak, a támadók közel kétszáz lelket vittek magukkal. A támadókat is ismerték, egy közel két napnyira lévő kalóztanyáról jöttek. Már korábban is jártak itt, azonban csak készletketet vásároltak, és eddig inkább tűntek kellemetlen szomszédságnak, mint fenyegetésnek. Ezért volt meglepő most ez a támadás. Elmondták azt is, hogy az élőholtak a lezuhant hajóval érkeztek néhány kalózzal egyetemben, de a támadásban még egy páncélozott mammut hajó és egy darázshajó is részt vett. A támadást azért hagyták abba, mivel megteltek a csillagbárkák, nem tudtak már több embert magukkal vinni. A lezuhant hajót a település egyetlen arkán mechanikus ágyújával sikerült lelőni, de inkább szerencséje volt a tüzérnek, aki aztán meg is halt, amikor a mammut hajó porig rombolta az ágyúállást. Érdekes módon a támadók meg sem próbálták menteni a lezuhant hajó legénységét, sőt hátra is hagyták, de csak később tudták meg a túlélők, hogy miért. Mivel az élőholtakkal ők sem bírtak el, ezért a föld alatt rejtőztek el, remélve, hogy valaki a segítségükre siet. Amikor meghallották a csatazajt, már indultak is segíteni.

A játékülés azzal zárult, hogy - miután kirakodják a marhákat - a Sötét Csillag másnap felkerekedik, és megnézi, mit tehet a foglyul ejtettek kiszabadítása érdekében. Kufár egyértelműen kijelentette, hogy azt nem ígéri, hogy ki is szabaditják őket. Először körbenéznek, felmérik az esélyeket, és majd annak függvényében fog ott a helyszínen döntetni.

Innen folytatjuk legközelebb.