A csillagbárka hídjáról meredten figyelték a teret szegélyező épületekből és a környező utcákból, sikátorokból özönlő élőholtakat. Rowan és Devestätor a két megmaradt fegyverállásba szíjazva várta a hajó kapitányának, Kenriknek a parancsait, aki viszont a tulajdonos, Kufár döntésére várt.

Végül, ahogy az élőholtak egyre közelebb értek, Kufár úgy döntött, hogy emelkedjenek fel a tér fölé. Onnan figyelték, ahogy a zombik serege lassan körbeveszi a tér közepén álló óriási, kör alakú, kupolás épületet, és benyomul a réseken. Tudomásuk szerint, valahol túlélők voltak odabent, azonban mivel az egykori bejáratokhoz zombik tömegén kellett volna átvágniuk magukat, ezért más utat kellett keresniük.

Boris felpattant hát arkán-mechanikus robogójára, és körberepülte az épületet valami nyílást, bejáratot keresve. Ez eltartott egy darabig, mert bár a földhöz közel számos repedés és nyílás volt a falakon, az emeleti részeken taláható ablakok többségét belülről megerősítették. Talált végül egyet, amelyen keskeny rés tátongott. Nem volt ugyan akkora, hogy beférjen rajta valaki, de kezdetnek megtette. A Sötét Csillagot óvatosan oda kormányozták hát, és lebegve állt meg a két embernyi, belülről márványlappal fedett ablaknyílás mellett. A keskeny résen keresztül bevilágítva a harcos-varázsló látta, hogy egy üres terem van odabent, ezért végül a csillagbárka egyik ágyújával robbantottak rajta egy akkora nyílást, amin egy ember befér.

A csillagbárka közel lebegett, a felső fedélzetéről átfektettek egy pallót, amelyen végül Kufár, Devestätor és a Sötét Csillag arkán mechanikus karral rendelkező, két fattyúkarddal küzdő thoric kormányosa, Flynn a "Fenevad" keltek át.

Az odalenn hemzsegő élőholtak észrevették a magasba lebegő csillagbárkát, több tucatnyian az épület falán felkapaszkodva próbáltak eljutni az életerőtől duzzadó legénységhez, ezért a Sötét Csillag végül ágyúkkal tisztította meg a falat időről időre a felfelé mászó zombiktól.

Éppen hogy csak átért a túlélőkért induló trió, amikor valahonnan lentről, a zombik tömegéből egy villám vágódott ki, telibe találva a Sötét Csillagot. A csillagbárka megingott a találattól, ahogy a váratlan mágikus energia leterhelte a rendszereit, amikor azonban újabb villám csapott belé, akkor a hajó váratlanul süllyedni, zuhanni kezdett a tér - és az ott hemzsegő zombik - felé. A kormányosnak az utolsó pillanatban sikerült visszanyernie felette az uralmat, és emelkedésre kényszerítette a járművet, azonban több rendszer is felmondta a szolgálatot a túlterheltségtől. Mivel újabb villám is érkezett, azonban a mágiahasználót nem sikerült megtalálni a lenti tömegben, ezért Kenrik az emelkedés mellett döntött.

Az épületben rekedt három kalandor döbbenten nézte a sebesült óriásként távolódó Sötét Csillagot, ahogy az az égbolt felé emelkedik, majd eltűnik szemük elől a csillagok között. Magukra maradtak. Tudták, hogy a Sötét Csillag előbb-utóbb (remélhetőleg előbb) visszatér majd értük, úgyhogy folytatták, amiért jöttek: meg kellett találniuk az esetleges túlélőket.

Boris egy darabig megpróbálta megtalálni robogója nyergéből a villámokat lövő mágiahasználót, amikor azonban ez nem sikerült neki, akkor a Sötét Csillag után repült arkán-mechanikus robogójával. A csillagbárkát a Vadűr peremén érte utol. 

Mivel a mágikus villámcsapások elég erőteljesen túlterhelték a csillagbárka mágikus-mechanikus rendszereit, vezetékeit, ezért Vos-nak minden tudását latba kellett vetnie annak érdekében, hogy minél előbb kijavítsa a hibás rendszereket, és visszatérhessenek az élőholtak ostromolta épületben ragadt társaikért. 

Ezalatt Kufár, Devestätor és Flynn az épületben kutatott az esetleges túlélők után. Átkutattak néhány szobát, végül kijutottak egy romos, központi csarnokba, amelynek nagy része már leszakadt és a törmelékek az alsóbb szintekre zuhantak. Odalentről női hangú kántálást hallottak, a levegőbe időnként süvítő hang hasított, és megtelt égett ózon és hús bűzével. Lenézve a mágiahasználót nem látták, csupán az odalent hemzsegő élőholtak százait. Viszont most már biztos volt, hogy vannak még túlélők... legalábbis egy biztosan.

Lejjebb ereszkedtek, amikor elértek a leomlott szélű emelethez, amelynek peremén több tucatnyi összezúzott, mozdulatlan zombi hevert. Hamarosan megpillantották, hogy ki - vagyis inkább mi - végezhetett velük, mivel egy kétembernyi magas fémgólem - vagy valami olyasmi - állt őrt egy folyosó bejárat előtt. Arra tippeltek, hogy a fémszörnyet a túlélők hagyhatták hátra, a folyosó pedig hozzájuk vezet. Megpróbáltak elrohanni a szerkezet mellett, az azonban épp úgy rájuk támadt, mintha ők is zombik volnának. Végül nagy nehezen sikerült keresztül verekedniük magukat, a fémszörny pedig a folyosóba már nem tudott utánuk menni.

A folyosó végét egy ajtó zárta le, amelyet mágiával is megerősítettek. Mivel máshogy nem tudtak átjutni rajta, vállalták a veszélyt, és aktiválták az ajtóban lappangó mágiát. Varázstűz lobban, robbant, de szerencséjüknek és ügyességüknek hála, éppen hogy csak megperzselte őket. Szabaddá vált az út, a bezárt ajtón pedig Flynn mechanikus karjának ereje juttatta át őket. 

Odabent majdnem áldozatul estek a túlélőknek, a helyiségben lévő két alak közül az egyik - egy fiatal, hosszú, vörös hajú, fakó bőrű nő, aki később Amira néven mutatkozott be - az utolsó pillanatban fogta vissza a varázslatát. A másik túlélő - egy sebhelyes képű, Rilen névre hallgató marcona zsoldos, aki karddal a kezében állt mellette - is készen állt, hogy megküzdjön bármivel, ami a helyiségbe jut. 

Hamar sikerült tisztázni, hogy ők a felmentő sereg, amikor pedig további túlélők felől érdeklődtek, megtudták, hogy nincsenek többen. Az egyik félreeső raktárhelyiségben számos holtestet találtak, akik késekkel, tőrökkel voltak leszegezve a talajhoz, többnek le voltak vágva a végtagjai és a feje. A két túlélő elmondta, hogy valamennyien a zombik támadásának estek áldozatul, aki pedig nem halt meg, az órákkal később a fertőzéstől elkezdett átalakulni, így a túlélőknek kellett végezni velük. Órákkal korábban még tucatnyian voltak életben, mostanra azonban már csak ők ketten maradtak.

Mivel Kufárékat elsősorban nem a túlélők, hanem általuk a hajóról elhozott dolgok érdekelték, ezért gyorsan átkutatták az ott lévő dobozokat, zsákokat, de csalódottságukra szinte csak élelmiszert és a túléléshez szükséges dolgokat találtak. Amikor a két túlélőnél rákérdeztek, ők sem tudtak semmit a ládában szállított titokzatos szállítmányról. 

Mindenesetre, miután Kufár és a vörös hajú nő tekintete találkozott, az követően úgy érezte, hogy mindent meg kell tennie - akár társai, akár saját élete árán - annak érdekében, hogy a nőt biztonságba kijuttassa innen, és elvigye oda, ahová menni szeretett volna.  

Szinte - mintegy végszóra - megdöndült a terem egy másik bejárata, ők pedig hallották a mögötte kaparászó hangokat, a neki feszülő testeket és a túloldali torz hangú kántálást. Nem volt más lehetőség, menekülniük kellett. Az ajtó a nyomukban hasadt darabokra és kezdtek beözönleni a nyíláson az élőholtak.

Végigrohantak a folyosón, amelynek végén a fémgólem várt rájuk - mint megtudták, a túlélők egyik varázslója irányította haláláig azzal a paranccsal, hogy senkit se engedjen be abból az irányból. Szerencséjükre azonban le volt foglalva zombik tucatjai által, akik a leszakadt szint peremén felkapaszkodva próbáltak eljutni az életerőt sugárzó prédájukig. 

Egyetlen menekülő út kínálkozott csak. Fel a tetőre. Azt pedig csak remélhették, hogy a Sötét Csillag visszatért már értük.

Sikeresen visszajutottak a terembe, és ki is kapaszkodtak az ablakon. A csillagbárkának nyomát sem látták, viszont letekintve zombik tucatjait pillantották meg, amik a falakon kapaszkodtak felfelé, a legközelebbiek csupán méterekre voltak tőlük. Csak felfelé mehettek, így egymás után kapaszkodtak fel az épület tetejének peremét egykoron borító szobrok maradványain. Kufár maradt utoljára, a vörös hajú nő testőre, a sebhelyes férfi mászott fel előtte, aki azonban ahelyett, hogy felsegítette volna maga után, otthagyta, hogy boldoguljon egyedül. Az élőholtak már a nyakán voltak, mindkét pisztolyát kilőtte, és már a kezében volt a kardja, amikor végül Devestätor mentette ki szorult helyzetéből.

Végül mindannyian a tetőn álltak - immáron Devestätor is a vörös hajú nő bűvkörébe kerülve -, azonban a helyzetük igencsak reménytelennek tűnt. A tető peremén mindenfelé zombik kezdtek felkapaszkodni, egyre inkább középre szorítva őket. Végül kört formáltak, hogy az egyetlen nőt védjék, és fohászkodtak a segítéségért. Amely végül nem a várt formában meg is érkezett. 

Először azt látták, hogy tűzlabdák csapnak alá az égből, robbanásaikkal megtizedelve az élőholtakat, majd egy hatalmas fémszörnyeteget - akiben éppen hogy csak megpillantották Naomi-t a Vos által feljavított robot-gólemet -pillantottak meg, ahogy fémes angyalként ereszkedik alá, karjaiból kicsapó tűzlövedékekkel pusztítva az élőholtakat. A földet érés már kevésbé volt látványos, mivel a tető nem bírta el a súlyát, és beszakadt alatta. A törmelékek közt eltűnő robottal együtt sok élőholt is alázuhant a nyílásba, ahonnan végül - néhány szívdobbanással később - kiemelkedett a robot-gólem, amelyen Vos repülés varázslata működött. 

Szinte ezzel egyidőben, arkán-mechanikus robogója nyergében megérkezett Penge is, aki először pisztolyokkal, majd kardjával vágott utat az élőholtak között, majd rájuk borult a csillagos égbolt felől aláereszkedő Sötét Csillag árnyéka is. Amirát, a vörös hajú nőt mentették ki először, aki Penge mögé ült a robogó nyergében, és a varázskard juttatta biztonságba a Sötét Csillag fedélzetére.

A csillagbárka nem tudott biztonságban leereszkedni az instabilt tetőre, ha pedig lebegve megállt volna felette, akkor azt is kockáztatta volna, hogy élőholtak kapaszkodnak fel rá. Így végül a tető szélétől mintegy két-három méternyire állt meg lebegve, leeresztett rámpával. A hajó fegyverei és a robot-gólem tisztították meg a túlélőknek az utat, akik végigrohantak a tetőt, majd egy ugrással a rámpára ugrottak. Kufár érkezett utolsó előttinek, nyomában a nő sebhelyes arcú testőre, Rilen rohant. Ahogy Kufár megérkezett a rámpára, megfordult, és arcán gonosz mosollyal - megbosszulandó a korábbi esetet - szó szerint lerugta a levegőben szállló, már-már a rámpát elérő férfit, aki így visszazuhant a tetőre és pillanatok alatt eltűnt a rá zúduló zombik testei alatt.

A Sötét Csillag az égbolt felé kezdett emelkedni, a rámpa már felszállás közben - miután a robot-gólem, Naomi is visszatért - csukódott vissza a hajótestbe. A túlélők mindannyian a raktérben lihegtek és próbálták túltenni magukat a lent átélt borzalmakon, a megmentett nő kérdésére pedig, miszerint hol van a testőre, Kufár csak ingatta a fejét, és közölte vele, hogy a férfinek nem sikerült. Ha a nő gyászolta is Rilent, nem látszódott meg rajta, bár a korábbi napokban átéltek után ez a fásultság várható is volt.

A velük utazó tiefling eleinte nehezményezte, hogy nem találták meg azt, amiért idejöttek, azonban Amirát megpillantva meglepően hamar túltette magát ezen a problémán, és beleegyzett, hogy a nőt minél előbb leszállítsák a Belső Gyűrűben található úticéljához.

A közel egy hetes út során Amira nem nagyon érintkezett a legénységgel, az egyik vendégkabinban vonult vissza és csak Kufárral találkozott, akivel rendszeresen együtt ebédelt. Kufár ekkor vehette először alaposabban szemügyre a nőt, és feltűnt a kezén található, holdsarlót és három csillagot ábrázoló gyűrűje, amely egy közösmert calaidan kereskedőház, a Drakkon Ház címere volt.

Az út hátralévő része esemény nélkül telt, mindenki visszarázódott a napi rutinjába. A Belső Gyűrűbe érve pedig búcsút vettek az élőholtakkal teli aszteroida utolsó túlélőjétől, akit a Drakkon Ház tucatnyi fegyverese várt az aszteroidaváros kikötőjében. Csak amikor a nő elhagyta a hajót, akkor vették észre azt, amit már napokkal korábban is észrevehettek volna, azonban tudatuk valamiért mindig átsiklott felette.

A nőnek nem volt árnyéka.