Kufár nagybátyjának kocsmájában gyűltek össze, és beszámoltak arról, amit megtudtak az elrabolt lányról. Mo' egy kis türelmet kért, amíg tájékoztatja a calidian nemest, addig pedig a játékosoknak lehetősége nyílt arra, hogy elkészüljenek az átkelésre Sigibe, az Ajtók Városába. Sokat nem tudtak a helyről, csak azt, hogy a Multiverzum középpontjának tartják, és az Ismert Szférák, valamint a külső és belső síkok legkülönfélébb teremtményeinek gyülekezőhelye.

Volt, aki varázslatot vásárolt, volt, aki a Sötét Csillag karbantartásával foglalkozott, míg Devestätor és Rowan inkább egy gnóm jósnőt kerestek fel, hogy megtudjanak valamit a jövőjükről (és múltjukról).
A thoric zsoldos kapott is egy különös jóslatot sötétben felizzó vörös és kék tekintetekről és tünde sikolyról, amely halált hozhat, azonban amiért odamentek - sikerrel járnak-e Sigilben - nem nagyon kaptak választ. Csupán annyit, hogy a közeljövőben nem jutnak el oda. Amiben - a körülmények tükrében - erősen kételkedtek.

Így némileg meglepetésként érte őket visszatérésük után, hogy változott kicsit a program. Nem mennek Sigilbe, mivel a calidian nemes talált valami odavalósi nyomkeresőt arra a feladatra, hogy előkerítse a githyanki rablókat, és kiszabadítsa a lányát. Úgy tűnik, a gnóm jósnő mégiscsak megérte a pénzét, így Devestätor elkezdhetett aggódni a jövőjében felbukkanó vörös szemek és halált hozó tünde sikolyok miatt. 

Persze, így sem maradtak munka nélkül. Mo' bemutatott nekik egy calidian kereskedőt, aki azzal az ajánlattal kereste meg Kufárt, hogy keressék meg egy elveszett kereskedőhajóját. Egy módosított bálna osztályú nehéz teherhajóról van szó, amely utoljára a szféra illithidek uralta részéből küldött egy vészjelzést, azután pedig elhallgatott. Nem tudja, hogy mi történhetett vele, azonban a Sötét Csillag érhetne oda leghamarabb - köszönhetően az Elfeledett csillagbárka portáljának, amely akár az eltűnés helyének közvetlen közelébe is el tudná őket juttatni -, így végére járhatna a dolgoknak. Már intézkedett rá, hogy a Belső Gyűrűből elinduljon néhány mentőhajó, azonban azok számára több mint egy hét, mire a közelbe érnek. A játékosok feladata annyi lenne, hogy elvisznek magukkal egy arkán jeladót, amellyel - ha megtalálják - megjelölik az eltűnt hajó helyét, hogy a mentőcsapatok így könnyebben megtalálják azt, továbbá hogy kivizsgálják, mi történhetett, felmérik a károkat, illetve a rakomány legfontosabb részét, egy ládát a Sötét Csillagra vesznek, és haladéktalanul a Belső Gyűrűbe viszik egy megadott helyre. A többi rakománnyal nem kell foglalkozni, az a mentőhajók dolga, illetve ha vannak túlélők, és valószínűsíthetően életben képesek maradni a mentőhajók odaérkezéséig, akkor velük sem kell foglalkozniuk. Egy emberét velük küldené, és természetesen bőkezűen fizetne ezért az alig több, mint egy hetes munkáért. Még megválaszolt néhány kérdést, amelyek közül egy volt lényeges, ebből leszűrték, hogy vagy nem tudja, mi van az annyira fontos ládában, vagy nem akarja nekik elmondani. Csupán annyit árult el, hogy mágikus védelemmel is el van látva.

Kufár úgy döntött, hogy elvállalják a munkát, hiszen könnyű pénznek tűnik. Úgyhogy utasította a legénység tagjait, hogy mindenki térjen vissza a Sötét Csillagra, és készüljenek fel az indulásra. A csillagbárkánál már ott várta őket a calidian kereskedő embere, egy ördögszerzet (tiefling) egy ládikával, amely az arkán jeladót rejtette magával. Miután Kufárral és Kenrikkel tisztázták a viszonyokat elfoglalta a szállását, a Sötét Csillag pedig útra kelt a megadott koordinátákra.

A portál az eltűnés helyétől alig egy órányi útra nyitotta számukra a kaput, innen pedig teljes harckészültségben mentek tovább. Nem tudták, mire számítsanak, tekintettel pedig arra, hogy a hely az illithid űrben volt, számítottak rá, hogy akár egy agyszívó csillaghajóval is összetalálkozhatnak. Szerencsére a találkozás elmaradt, az arkán érzékelők pedig az eltűnés helyén egy nagyobb tömegű testet jeleztek. Ahogy megközelítették egy nagyméretű csillagbárka maradványira bukkantak, azonban nem egy bálnahajó, hanem egy ogár mamuthajó roncsa és törmelékei lebegtek a vadűrben. A nyomok alapján egyértelműen harc dúlhatott, a mamuthajó annak során robbant fel és hasadt ketté törmelékkel hintve meg a környéket, azonban a bálnahajónak egyenlőre nyoma sem volt. A vadűrben mindenfelé testek hevertek, és legnagyobb rémületükre tucatnyi űrférget is megpillantottak, amelyek a roncs körül rajzottak. Ezek a kékes, világító faroknyúlvánnyal rendelkező, több méter hosszú szörnyetegek élet- és mágikus energiával egyaránt táplálkoztak, így kiszívták az esetleges túlélők életenergiáját és a roncsban megmaradt mágikus szerkezetekből a mágikus energiát. 

Kenrik utasítására jókora távolságot tartottak a roncstól, amíg alaposabban átvizsgálták, azonban így sem kerülhették el, hogy nem hívják fel magukra a férgek figyelmét, amelyek közül három nyomban feléjük is indult. A vizsgálat során kiderült, hogy a roncsok között ott lebeg egy bálnahajó stabilizátor szárnyának egy darabja is, amely nélkül nem képes utazási sebességre gyorsítani... tehát valahol a közelben kell lennie, nem juthatott még olyan messzire.
A csillagbárka valamennyi ágyúállásánál készenlétben voltak a tüzérek (Devestätor, Rowan és a thoric Fenevad ), és tüzet nyitottak a férgekre. Ez azonban alig lassította őket, amelyek közül egy a csillagbárka jobb oldali ágyúállását támadta, egy nekicsapódott a híd acélüveg kilátóablakának és rátapadva elkezdte leszívni a hajó mágikus energiáit, egy pedig a felső fedélzeten lévő ágyúállást vette célba. Ahogy a mágikus energia ingadozni kezdett, az egyik pilóta elveszítette az eszméletét, leállt az arkán mechanikus hajtómű, és Voss hiába állt neki újraindítani és kijavítani a hibát, így is legalább egy percre volt szükség ahhoz, hogy a Sötét Csillag irányíthatóvá váljon. Addig csak tehetetlenül sodródott az űrben. Rowannak meggyűlt a baja az ágyúállására tapadt féreggel, azonban végül sikerült ragacsos masszává lőnie, azonban addigra teljesen leszívta a fegyverállás mágikus pajzsának energiáit. A felső fedélzeten közben Borisnak sikerült kardjával felhasítania az egyik támadó férget, amely ahogy lezuhant, szinte kiszabta a helyéről a felső ágyút, és kis híján magával sodorta a tűzért is, mielőtt pörögve eltűnt a vadűr végtelenjében. Kenrik és Kufár is a felső fedélzet felé kezdett rohanni, hogy ott kizsilipelve megöljék a híd ablakára tapadt szörnyeteget (illetve Kufár azért, hogy megmentse a fenti ágyút, amely nem ki értéket képviselt), azonban még csak félúton jártak, amikor Boris repülés varázslattal kirepült a vadűrbe, és a kardjával valamint a mágiájával azzal az űrféreggel is végzett. Azonban ezzel nem volt vége, mivel újabb férgek indultak meg a Sötét Csillag felé, ezért ahogy Boris visszalépett a zsilipbe, a hídon ekkor parancsnoki beosztásban lévő navigátor úgy döntött, hogy pár másodpercre utazósebességre gyorsítanak, és így több ezer mérföldnyire távolodnak el a helyszíntől. Ez nemigen tett jót sem Rowon, sem pedig Devestätor egészségének, akik még a hajón kívül lévő ágyúállásukban voltak ekkor beszíjazva, illetve a hirtelen gyorsulástól a megrongálódott löveg is leszakadt talpazatáról és eltűnt az űrben.

A károk felmérése után úgy döntöttek, hogy nem térnek vissza a roncshoz (és a férgekhez), mivel a bálnahajó már nem volt ott. Azt is tudták azonban, hogy megsérült, így csak taktikai sebességgel haladhatott tovább, így kiszámolták, hogy a segélykéréstől eltelt idő alatt maximum milyen messzire juthatott. Ez azonban így is meglehetősen nagy területet - ráadásul gömb alakút - fedett le, amelyet be kellett járniuk legalább úgy, hogy az arkán-mechanikus érzékelők működjenek. A navigátor kiszámolt egy optimális útvonalat, amelyet követve a pilóták vezetésével elindultak. 

Így is majdnem másfél napba telt, mire az érzékelők jeleztek. Egy kisebb aszteroida rajra bukkantak, amely nem szerepelt a csillagtérképeken és az arkán érzékelő emlékező kristályain sem. Akadt néhány tucatnyi város méretű aszteroida, sokszáznyi kisebb (csillagbárka méretűtől a ház méretűig) és több ezernyi emberméretű szikladarab. Ráadásul a kisebb törmelékek a nagyobb aszteroidák körül is keringtek. A város méretű aszteroidák közül az egyik légburokkal is rendelkezett, ráadásul ahogy közelebb értek hozzá gyenge jelzést is vettek, amely egy leállított arkán mechanikus hajtóműre utalt. Az aszteroidát megközelítve látták, hogy egy nem más, mint egy ősi város romja, amely az egész felszínt beborítja. Azt nem tudták, hogy egy egykori civilizáció bölcsője volt-e valaha ez az aszteroida mező, vagy a város így szakadt ki az ősi kataklizma során egy bolygó testéből és sodródott azóta a Vadűrben, mindenesetre kihaltnak, elhagyatottnak látszott.
Kenrik parancsára óvatosan közelítettek, ahogy pedig egyre több részlet láthatóvá vált, felfedezték a bálnahajót is, amely újabb sebet vájt a város felszínébe. Az egyik sugárúton hajtott végre kényszerleszállást, felszántva maga mögött a macskaköves utcákat, láthatóvá téve az egykori csatornákat, lerombolva több tucatnyi már amúgy is romos házat, míg végül megállapodott, orrával a földbe fúródva, farkával toronyként az égbolt felé meredve. Nagyjából félúton helyezkedett el két tér között - egyik egy nagy gyülekező tér, közepén egy díszes palota viszonylag épen maradt romjaival, a másik egy kisebb tér, honnan egy diadalíven át vezetett az út a hajóroncs felé. Kenrik úgy döntött - miután a város továbbra is elhagyatottnak, kihaltnak tűnt -, hogy a kisebbik téren szálljanak le, így a Sötét Csillag - felkavarva évezredek porát - landolt a macskaköveken. 

A felkavarodott portól sok mindent nem láttak, így Kufár úgy döntött, hogy felderítőket küld ki. Boris mágikus robogója nyergébe pattanva először Rowont vitte a szitáló por fölé, aki a diadalív tetején foglalt el lövész állást, majd maga mögött Devestätorral a bálna hajó roncsa felé repült, hogy körbenézzenek ott. A távoli napok fényének és a légburoknak köszönhetően szinte nappali világosság uralkodott a városban, azonban látható volt, hogy a nagyobb aszteroidák - amelyek fenséges lassúsággal úsztak át az égboltok - képesek kitakarni azok fényét, így naponta akár többször is teljes napfogyatkozást okozva a város egén. A levegő belélegezhető volt ugyan, de ahogy a thoric navigátor nő, Kassina szemléletesen megjegyezte "döglött", így légzőmaszkot és védőszemüveget húztak a felderítők. A bálna hajó roncsait körberepülve rábukkantak néhány holtestre, illetve vérnyomokra, amelyek esetleges túlélőkre utaltak, azonban nem találkoztak senkivel. A hajó testén hatalmas repedések, hasadások voltak láthatóak, amelyeken keresztül könnyen be lehetett jutni a hajótestbe.

Miután visszatértek Sötét Csillagra, beszámoltak arról, hogy mit láttak. Kufár nem habozott sokat - jobb túlesni a dolgon -, ezért parancsot adott egy csapat összeállítására, amely az ő vezetésével némi felkészülés után gyalogosan indult a hajóroncs felé. Kufár, a thoric zsoldos Devestätor, harcos-varászló Boris, az arkán-mechanikus törpe Voss, a birodaloműri zsoldos Rowan és persze Voss elmaradhatatlan játékszere, a gépszörnyeteg "Naomi" alkotta a felderítőcsapatot. Valamint a megbízójuk embere a tiefling harcos.

A bálnahajó roncsát alig negyedórás, óvatos sétával közelítették meg, azonban a bejutáshoz már szükség volt a robotgólem emberfeletti erejére is, aki a törmelékek között tört utat nekik. Kufár döntése értelmében először a hajó hídjára indultak, hogy többet megtudjanak a támadás körülményeiről és az esetleges túlélőkről, és csak ezt követően mennek el az oly fontos ládáért, amelyet majd a Belső Gyűrűbe kell vinniük. A kényszerleszálláskor a csillagbárka teste megcsavarodott és meg is dőlt, úgyhogy - Naomi kivételével, aki nem fér be - ahogy megindultak előre odabent, némileg megváltoztak a viszonyítási arányok. ami addig a csillagbárka folyosóinak oldalfal volt, az lett a padló és a mennyezet, így ajtónyílások felett kellett átugraniuk, illetve kerülgetni a mennyezeten lévő ajtókon keresztül kizuhant tárgyakat. Lassan haladtak előre, átkutatva mindent, ami az útjukba került. Az egyik "alattuk" lévő szobában mozgást is észleltek, és csak kevés híja volt, hogy nem lőtték le az odabent lélegző és mozgó "valamit", amelyről aztán kiderült, hogy egy tíz év körüli láthatóan sokkos kislány, aki el is veszítette az eszméletét, amikor végül becserkészték.

A lány testét is magukkal cipelve haladtak tovább, és már-már elérték a csillagbárka hídját, amikor az egyik "mennyezeten" lévő ajtónyílás mögül egy hörgő lény vetette rájuk magát vörösen parázsló szemekkel, amelyet - miután lelőtték és levágták - élőhalottként azonosítottak. Több lény nem volt, így a hídra eljutva, és elborzadva a pusztítástól nekiláttak feljegyzések és emlékező kristályok után kutatni. Kufár úgy döntött a korábbi támadás miatt, hogy csak annyi időt töltenek ott, amennyit feltétlenül szükséges, amit találnak, azt majd a Sötét Csillagon tanulmányozzák. Közben félhomály borult a hídra amelynek acélüveg - és még mindig ép - ablakán felnézve látták, hogy épp egy aszteroida takarja el a távoli napok fényét. Hirtelen fegyverdörgés hasított a csendbe, amely a Sötét Csillag felől jött, így Kufár azonnal az indulás mellett döntött. Azonban ahogy odaértek arra a helyre, ahol bejutottak a bálnahajóba, látták, hogy a Naomit, a robotgólemet tucatnyi aszott testű, vörösen és kéken izzó tekintetű élőholt veszi körül, elvágva ezzel az útjukat. Változott a terv, ezért a hajó belsejében a megdőlt folyosókon keresztül elkezdtek felfelé kapaszkodni a raktér felé, ahol elvileg a ládára kell bukkanniuk, amit kerestek. Meg is találták végül - bár a raktérben igen nagy káosz uralkodott, minden össze-vissza volt borulva -, azonban a láda szét volt hasadva, a mágikus védelme pedig - a körülötte lévő égésnyomok alapján - kisült. Azt nem tudták, hogy a zuhanáskor hasadt szét, vagy valaki felnyitotta, azonban üres volt, bármi volt is benne, az eltűnt. Találtak benne egy arkán-mechnanikus szerkezetet, amelyről Voss megállapította, hogy arra szolgált, hogy a közel két méter hosszú ládában szállított dolgot épségben megőrizze.

Mivel valószínűleg a láda tartalmát kellett volna elvinniük, amely már nem volt ott, így nem maradt más, mint visszatérni a Sötét Csillagra. Egy résen keresztül kimásztak a bálnahajó külső borítására, onnan vették szemügyre a környéket. A helyi napfogyatkozás már véget ért, nappali fényben úszott a romváros, az élőholtak eltűntek, csak Naomi álldogált magányosan mintegy 40 méterrel alattuk. Legrövidebb úton, a külső borításon csúsztak le, majd sietve visszatérte a hajójukhoz. Látták, hogy a csillagbárka körül a téren tucatnyi tetem hevert, a legénység tagjai pedig fegyveresen várakoztak a leengedett rámpa körül. Elmondták, hogy ahogy az egyik aszteroida eltakarta a napok fényét, a környező utcákból rajzottak elő, majd amint újra előbukkantak a napok, vissza is húzódtak a házak, csatornák sötétjébe. Szerencséjükre újabb "napfogyatkozásra" most egy darabig nem kell számítani, azonban várhatóan nem egészen egy órán belül beköszönt majd a helyi éjszaka, amikor a "dögök" újra kirajzanak.

Kufár egy óra múlva már nem szeretett volna az aszteroidán lenni, ezért parancsot adott az indulás előkészítésére, ő pedig visszavonult a hajóhídra, hogy Kenrikkel átnézzék a feljegyzéseket, emlékező kristályokat. A csillagbárkán talált kislányt a gyengélkedőre szállították. Közben kiderítették róla - egy, a bálnahajó egyik kabinjában talált családi festmény alapján -, hogy valószínűleg a csillagbárka kapitányának lehet(ett) a lánya.

Az emlékező kristályokat böngészve ráakadtak a segélyhívásra, valamint az azt követő eseményekre, így sikerült rekonstruálni a történéseket. Egy ogre mamuthajó rántotta ki a csillagbárkát utazósebességből egy gravitációs csapdával, majd a támadást követően a bálnahajó annyira megsérült, hogy nem tudott visszagyorsítani, így kicsit több mint fél napos úttal vergődött el az aszteroidamezőig, ahol végül leszállt. Szerencsére veszteségeik alig voltak egészen addig, amíg egy "napfogyatkozás" során élőholtak támadtak rájuk. Visszahúzódtak a hajóba védekezni, azonban tudták, hogy ott nem vészelhetik át sokáig. A környéken végzett felderítés során arra jutottak, hogy a legvédhetőbb épület a közeli nagy téren lévő viszonylag ép épület, így oda fognak visszavonulni, magukkal cipelve mindent, ami a túlélésükhöz kellhet. Úgyhogy valamennyi túlélő oda vonult vissza... nagyjából egy helyi éjszakával ezelőtt.

Vagyis, ha vannak túlélők, akkor még az épületben lehetnek, és van rá esély, hogy valamelyik túlélő törte fel a ládát és vitte magával az abban lévő dolgot. Bár Kufár legszívesebben a távozás mellett döntött volna, végül kénytelen volt engedni a tiefling érveinek. Először azt tervezték, hogy a vadűrben vészelik át az elkövetkező 4-5 órás helyi éjszakát, és aztán néznek körül az épületben, azonban felmerült, hogy lehet addigra már senki sem marad életben a túlélők közül. Így végül az azonnali cselekvés mellett döntöttek. 

A Sötét Csillag felemelkedett és a házak felett elrepülve a nagy téren lévő oszlopsorok között - amelyek tetején egykoron szobrok állhattak - ereszkedett le egy hatalmas lépcsősor tövében. Azonban eddigre már teljesen besötétedett, és a teret körülvevő utcákban vörös és kék tekintetek százai, ezrei izzottak fel, és aszott testű élőholtak százai indultak meg a központi épület és a Sötét Csillag felé. 

Itt fejeződött be az utolsó játékülés, innen folytatjuk legközelebb.