Helyszín: Az Elfeledett. Egy titkozatos szabadkikötő Törmelkűr valamelyik csillagködének mélyén.

Az első döbbenetet öröm követte, persze, csak miután Kufár meggyőződött róla, hogy valóban a nagybátyja áll előtte. Mint a nagybátyja történetéből kiderült, valóban "meghalt" ott és akkor a fogadójában, mielőtt az antilan fejvadász rágyújtotta az épületet. Vagyis, ez nem egészen igaz, mert a fejvadász szíven lőtte ugyan, azonban ő azok közé a kevesek közé tartozik, akiknek a szíve a másik oldalon van. És bár így is komoly sebet kapott, azonban nem volt halálos, így ki tudott menekülni a lángoló épületből egy rejtett, a csatornára nyíló csapóajtón keresztül. Medálját pedig azért hagyta ott, mivel tudta, csak akkor hiszik el, hogy valóban meghalt, ha azt a romok között találják meg.

Azóta pedig itt, az Elfeledetten él, ahol - mintegy folyamatosságot fenntartva - Öreg Bárka néven üzemeltet egy kocsmát. Bár az, hogy egy csillagbárkából alakították ki, itt - ahol lényegében minden abból készült - nem akkora újítás. Goto-tól (vagy ahogy sokan ismerték Mo') megtudtak néhány dolgot az Elfeledettel kapcsolatban is. Például, hogy csak meghívottak - medállal rendlekezők - léphetnek be oda, a szférában tucatnyi gyűrődés van, amely az itt nyíló kapuhoz vezet, azonban a kapun keresztül visszafelé a szféra bármely pontjára tudnak csillagbárkát küldeni. Ez utóbbi esetén az egyetlen szabály, hogy legalább két napnyi utazásra kell lennie a legközelebbi lakott égitesttől. Ha egy olyan csillagbárka érkezik a kapun keresztül, amelyen nincsen medált viselő meghívott, arra azonnal tüzet nyitnak, a roncsot pedig további építkezésre használják fel. Ennek következtében a medált viselő személy felel mindenkiért, aki vele egy csillagbárkán érkezik. A medál az első utat követően kötődik a viselőjéhez, azt más már nem használhatja. Hogy hol is helyezkedik el az Elfeledett, az az egyik legnagyobb titok, az azonban bizonyos, hogy a csillagköd Törmelékűrben van.
Mindezek mellett az Elfeledetten egy portál is található, amely a multiverzum középpontjában lévő városra, Sigilre nyílik. Valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy tucatnyi olyan faj egyedeit is látták a város utcáin, amilyet addig még soha, ráadásul nem is hallottak róla.
Mint megtudták, az Elfeledetten olyasmi, mint közbiztonság nem létezik. Mindenki ide érkező vigyázzon magára és az értékeire. Ha azonban az állandóan itt élő néhány száz "lakos" érdekeit éri sérelem, akkor a város urának zsoldosai kíméletlenül lépnek fel.

A szabadkikötő tejhatalmú ura egy négyméteres óriás, egy Szemlélődő, aki a város közepén, a mennyezetről alácsüngő épületrendszerben él. Vele személyesen csak kevesen találkoznak, néhány emberén keresztül tartja a kapcsolatot a külvilággal. Minden a szabadkikötőben eladott dolog után - legyen az egy pohár sör, egy varázstekercs, egy arkán-mechanikus fegyver vagy akár egy csillagbárka - öt százalék őt illeti. Emellett elővételi joga van minden itt megforduló, nem arkán-mechanikus varázstárgyra is. Vannak akik Gyűjtő néven is ismerik, mivel gyűjt mindent a szféra múltjából, érdekességeket más síkokról, valamint a tudás minden formáját.

Mivel a helyet eleve varázslatok és mágikus szerkezetek óvták a különböző féle fürkész mágiák elől, így Kufár barátja, Borjon is biztonságban lehetett egyenlőre az antilan üldözők elől. Bár Rob tudta jól, ez csak átmeneti menedék, de addig is, ki kell élvezni az általa nyújtott lehetőségeket. Így hát elrendelte, hogy most jópár napos  - talán jónéhány hetes pihenőt tartanak -, ami alatt a legénység kipihenheti magát, és a Sötét Csillag is áteshet egy alaposabb karbantartáson. Közben pedig lehet terveket szövögetni a jövővel kapcsolatban.

Természetesen az Öreg Bárkában szállásolták el magukat, amely az Elfeledett egyik vigalmi negyedének közelében épült, szinte a belső mélység felett lógva. A teraszára kiállva láthatták maguk alatt a dokkoló csillagbárkákat, és kitűnő kilátás nyilt a hely urának mennyezetről lecsüngő palotájára is. A következő napok a pihenésről és a szórakozásról szóltak, illetve egyre inkább erősödött bennük az elhatározás azzal kapcsolatban, hogy átruccannak egyet Sigilbe (még ha Rob nagybátyja intette is ettől őket).

Közben pedig sokat beszélgettek, így megtudták, hogy miért is terjedt el annyira a mágikus technológia a Törmelékűrben, miért kerülnek csillagászati összegbe a legegyszerűbb hagyományos varázstárgyak, amelyek ősi romok mélyéről kerülnek elő, és miért nem árasztották még el a szférát a tündék által más szférákból szállított, vagy a tucatnyi portálok keresztül más síkokon beszerzett varázstárgyak. Mivel azok a szférába érve fokozatosan elveszítik mágikus erejüket, mintha elszivárogna belőlük a mágia. Vagyis néhány napig még működnek, azután a mágia egyszerűen eltűnik belőlük, és egyszerű tárgyak, fegyverek vállnak belőlük. Valami a szférában okozza ezt a hatást, valószínűleg a kataklizma óta, hiszen az előtte készült tárgyakat valamiért nem érinti. Az elszivárgó mágikus energia és a varázstárgyak pótlására alakult ki az arkán-mechanikus varázstárgyak rendszere, amely eredetileg az Antilan Birodalomból terjedt el, de mára már széles körben hozzáférhető szféra szerte. Persze, a legújabb fejlesztések és legbonyolultabb szerkezetek elkészítését manapság is csak a Birodalomban ismerik. A mágikus technológia segítségével szinte minden varázstárgy létrehozható, leképezhető, csupán biztosítani kell számára a mágikus energia folyamatosságát, amelyet az arkán mechanikus akkumulátorok biztosítanak.

Élvezték az elkövetkező napokat, élték az életüket, és költötték az addig megkeresett aranyaikat. Az Öreg Bárkában pedig újabb és újabb vendégek fordultak meg, volt akit csak megnéztek maguknak, volt akivel jobban megismerkedtek. A régi, visszajáró vendégeket pedig Goto be is mutatta Kufárnak.

Aztán az egyik nap, amikor épp a kocsmában lézengtek, Goto lépett oda Kufárhoz, és a segítségét kérte. Egy hásó szobához vezetve Goto egyik vendégét, egy calidian nemest találtak ott, aki három fegyveres testőrrel az oldalán állt egy sebesült férfi felett, aki ruháján szintén az ő címerét viselte. Goto-tól megtudták, hogy a nemes kislányát, és annak kísérőjét ismeretlenek rabolták el, amikor a piacról visszafelé tartottak, az őrizetére rendelt testőrök közül pedig csak ez a haldokló tért vissza. A nemes - aki néhány aszeroidaváros és több tucatnyi csillagbárka tuljadonosa - elmondta, hogy bár vannak ellenségei, az útját titokban tartotta, így valószínűleg nem ők állhatnak a támadás mögött. A rajtaütés szervezettségéről pedig mindent elmondott, hogy a sebesültön egyaránt találtak kardvágást, szúrást, mágikus lövedék által égetett sebeket, és a húsba fúródott - mérgezett - nyíllövedékeket.
Nem is annyira a nemes, mint inkább Goto kérte Kufár segítségét, azonban a nemes sem maradna hálátlan, ha megtalálják, és épségben visszahozzák a lányát (a kísérőjéről nem esett szó).

Mivel már amúgy is hiányzott valami izgalom az életükből, illetve mivel Goto kérte őt, Kufár úgy döntött, hogy segítenek. Miután sikerült kifaggatni a haldoklót a támadókról és a támadás helyéről (bár sok információt nem tudtak meg, mivel a támadók csuklyás köpenyt viseltek), a karakterek gyorsan szétszéledtek, mindeki felszerelkezett a kutatáshoz-vadászathoz, majd útnak indultak. A támadás helyét könnyen megtalálták, a vérfoltok és az ott heverő - már lecsupaszított - holttestek egyértelműen alátámasztották a sebesült katona által elmondottakat. Próbáltak szemtanúkat is találni, illetve nyomok után kutattak. Szerencséjük volt, mert találtak néhány véres lábnyomot, amely egy sikátor felé vezetett. Egyenlőre nem lehetett tudni, hogy a támadóktól, vagy a hullák kifosztóitól származott, de lévén jobb nyomuk nem volt, arrafelé indultak. Hamarosan rá is bukkantak egy rejtekajtóra, amely az aszteroida város csatornarendszerébe, a régi épületek alapjai alá, az egykori isten koponyájának járataiba vezetett.

A leírások alapján, amelyet a sebesülttől kaptak, illetve a fegyverek okozta sebek és a testekben talált nyíllövedékek alapján arra gyanakodtak, hogy a támadók githyanki-k lehetnek, hogy az Asztrál síkról, vagy ebből a szférából, ezt nem tudhatták. Óvatosan haladtak előre a járatokban, napfény pálcák biztosították a szükséges fényt. Volt, hogy elvesztették a nyomokat, de végül sikerült mindig újra rábukkanniuk. Viszont emiatt a gyermekrablók előnye egyre növekedett. Végül egy különös terembe jutottak, amelyet vastagon pókháló borított, lezárva a mellékjáratokat. Az egyik közelében egy pókhálóval betekert báb lógott, amelyet közelebbről megvizsgálva Penge megállapította, hogy a lány kísérőnője az, láthatólag eszméletlen állapotban. Mielőtt Kufár leállthatta volna, egyetlen kardcsapással levágta az őt rögzítő szálat, és a földön fekvő lányról elkezdte lefejteni a pókszőttest. Néhány pillanatig nem történt semmi, aztán több járatból is mozgást hallottak, lábak neszezését, majd mire előhúzták fegyvereiket látták, hogy megtermett kutya méretű pókok jönnek elő, amelyek rájuk támadnak. Bár veszélyesnek tűntek, úgy vélték, hogy nem okoz majd nehézséget levágni őket. Azonban, amit Voss elsütötte az első vaárzslatát, amelynek következtében mágikus lövedékek csapódtak az egyik pókszörnybe, a következő pillanatban áthatolhatatlan sötétség borult rájuk, amelyben még a mágikus fényeknél sem láttak. Vakon küzdöttek hát, ez pedig jelentősen megnehezítette a dolgukat. Voss és Penge felismerték, hogy valószínűleg sötétségvarázslatról lehet szó, ezért a törpe arkán mechanikus annak széle felé botorkálva próbált meg kijutni belőle, Penge pedig - miután legyőzte a rá támadó pókot - repülés varázslattak emelkedett ki belőle. Közben odabent kisebb káosz alakult ki, nem egy esetben nem is a pólkényeket, de egymást támadták a karakterek.

Penge és Voss először semmit és senkint sem láttak a sötétség borította területen kívül, de gyanították, hogy valaminek vagy valakinek kell ott lennie. Mindketten kusgárzó mágiát kerestek, és szinte egyszerre bukkantak rá egy kentaurszerű póklényre, amely láthatatlanul csöngött alá a mennyezetről. Voss varázslattal, Penge pedig karddal támadt rá, amelyre a lény villámcsapással válaszolt. Végül sikerült megölniük, illetve a társaiknak a sötétségben végezni a többi pókkal - bár Kufár pókméregtől bénultan feküdt a földön a harc végén - azonban a lény halálával a sötétség nem oszlott el. Erre hosszú perceket kellett várniuk. Ilyen lénnyel még sosem találkoztak, azonban már hallottak hasonlóról, úgy tippelték, hogy a pókok ura egy drider, egy eltorzult sötét tünde lehetett, aki itt élt a járatokban. A nemes lányának közben magához tért kísérője is megerősítette ezt, továbbá azt a gyanújukat, hogy a támadók githyanki-k voltak. Elmondta, hogy megegyeztek a driderrel, itthagyják neki őt áldozatul, cserébe az átengedi őket a területén. Beszámolt továbbá arról, hogy a githyankik-ra egy csillagbárka várt odakint az Elfeledetten kívül, az asztrák síkon keresztül pedig Sigil volt az úticéljuk. Hogy a nemes lánya miért kellett nekik, arról nem volt információja.

Végül jóval rövidebb úton jutottak ki a város utcáira. Egy kisebb terecskére jutottak, amelyet sikátor vett körül. Itt megállapították, hogy a drider kapcsolatban állhatott a helyi alvilággal, valószínűleg testeket hoztak neki, amelyeket "eltüntetett", illetve kereskedtek is egymással.

Az Öreg Bárkába visszatérve rendezték soraikat, és immáron bizonyos volt, ha a lány nyomába akanak szegődni, akkor Sigilre, a Multiverzum középpontjában lebegő városba vezet az útjuk.