Helyszín: A Belső Gyűrű peremvidéke.

Port Slythe-ot elhagyva először kiemelkedtek a Belső Gyűrű aszteroida övének gravitációs vonzásából, majd egy rövid időre utazási sebességre kapcsolva két-három néhány szívdobbanásig tartó ugrást hajtottak végre, hogy az esetleges követőiket lerázzák. Az ugrások végére az aszteroida öv "alatt" találták magukat, ahol aztán "lassan", taktikai sebességgel hatoltak be a törmelékek közé. Ezen a részen az egyes sziklák között - amelyek az alma méretűtől a több kilométeres méretűig terjedtek - több száz méternyi, vagy akár kilométernyi távolság is lehetett, így nem volt probléma a manőverezés. A nehézség majd csak egy-két nap múlva jön, amikor elérik a "Peremvidéket", ahol az aszteroida öv besűrűsödik, az egyes aszteroidák között a távolság száz méterekre vagy akár száz méter alá csökken, és a távoli napok fényét kizárva az örök félhomály lesz az úr. Hogy az itt tanyázó szörnyetegeket és élőholtakat ne is említsük.

Egyenlőre azonban még csak az aszteroida öv peremén jártak, amit Devestätor és Penge ki is használtak, hogy egy kis lőgyakorlatot tartsanak a Sötét Csillag felső fedélzetén. Ehhez néhány régebbi, elhasznált tányért használtak fel, amelyet felváltva dobáltak egymásnak. A felső fedélzeten a hajó működő rendszerei miatt ugyan volt némi gravitáció, ennek ellenére óvatosan kellett mozogniuk, nehogy egy nagyobb lendületű ugrás után kisodródjanak a Vadűrbe. Devestätor ezért kötéllel a hajókorláthoz csatolta magát, Penge pedig bízott a Repülés varázslatában. Mindketten arkán-mechanikus légzőmaszkot és szemüveget viseltek a Vadűrben lévő mérgező gáz elleni védelemül. Annyira belemerültek a lövöldözésbe, hogy észre sem vették, amint az egyik aszteroida rejtekéből öt hatalmas űrcápa indult meg a csillagbárka felé prédára lesve. A hídon ugyan észlelték őket, azonban időben értesíteni nem tudták a felső fedélzeten lévőket, így a kapitány csak arra tudott intézkedni, hogy néhányan a segítségükre siessenek, bár tudta, hogy időben nem érhetnek oda. A thoric zsoldos és a calidian varázskard csak az utolsó pillanatban vették észre a fenyegetést, amikor a cápák már lecsaptak rájuk. Rövid, de véres harc bontakozott ki - Penge játékosa meglehetősen szélsőséges dobásokat produkált, amelyek eredménye vagy 1 vagy pedig 20 volt, illetve egy sebzésnél 6 darab d6 kockával 34-es sebzést dobott - végül pedig a fedélzetre érkező társaik segítségével legyűrték az űrcápákat.

Kufár utasítására a hajószakács feladatait is ellátó Devestätor ott a fedélzeten neki is látott feldolgozni a friss és ízletes húst, a maradékot pedig egyszerűen kihajították a Vadűrbe. Ennek eredményeként a Sötét Csillag egy belekből, vérből és húsdarabokból, valamint cápa testrészekből álló csíkot húzott maga után, amely újabb és újabb ragadozókat csalt oda. Szerencséjükre ezek beérték azzal, hogy a koncon marakodtak. A szerencse azonban csak addig tartott, amíg a hídon lévők nem észlelték, hogy az egyik aszteroida megmozdul, amelyről aztán kiderült, hogy nem is aszteroida, hanem egy fregatt nagyságú, a Sötét Csillagnál mintegy kétszer-háromszor nagyobb csillagközi szörnyeteg, egy úgynevezett hamis sárkány, amelynek kőszerű, tüskés-pikkelyes teste inkább egy rémálombéli sárkányszörnyre emlékeztetett, ráadásul a hídon lévők tudták, hogy savköpete akár egy csillagbárka testét is képes átmarni. Úgyhogy a gyors távozás útjára léptek, és csak azt vitték magukkal, amit Devestätor már ládákba darabolt.

Az ezt követő két nap eseménytelenül telt. Nem mintha nem lehetett volna részük izgalomban, azonban Kufár határozott utasításokkal látta el Kenriket, a Sötét Csillag kapitányát. A lehető legrövidebb idő alatt - a körülményeket figyelmbe véve - jussanak el a Félszemű által megadott koordinátákra. Úgyhogy, volt némi háborgás a legénység kalandokra hajlamosabb tagjai között, amikor második este, a vacsora közben a kormányosok (pilóták) arról meséltek, hogy aznap reggel elhaladtak egy romváros mellett. A háborgókat az sem zavarta, amikor megtudták, hogy tömve volt élőholtakkal, akik közül néhány az alacson gravitációtól elrugaszkodva a hajó felé vették az irányt... hogy aztán az idők végezetéig - vagy amíg neki nem ütköznek valaminek - szálljanak a Vadűrben.

 Az utazás harmadik napján, alig hat órányi útra voltak már csak a megadott koordinátáktól, amikor a hajó vészjelzést fogott. A kapitány utasítására megközelítették a helyszínt, ahol látták, hogy egy arkán-mechanikus hajtóművel felszerelt, a szivárvány színeiben pompázó pörölycápa hajót lőtt egy calidian gyártmányú kalózhajó. A megtámadott hajóról már csak a színorgia miatt is tudták, hogy egy apreusa hajó (csillagok vándornépe, vándornép, űrcigány), azonban ami aggodalommal töltötte el őket, az inkább a támadó hajó volt. A fegyverzete kicsit erősebb volt, mint a Sötét Csillagé, azonban Kufár és Kenrick a hajó jellemzőiből rájöttek arra, hogy Kalózkirály egyik hajójához van szerencséjük. Aki egyfajta kiskirályként uralkodott néhány aszteroidaállomás és száznál több kalózhajó felett, az pedig még az antilanoknak is problémát okozott volna, hogy leszámoljanak vele. Azonban az űrjárók babonái között az is szerepelt, hogy magára vonja a sors haragját az, aki nem segít a vándornép egy bajbajutott hajójának. Mielőtt Kufárnak döntenie kellett volna, szerencséjükre megoldódott a helyzet, mivel a kalózhajó - ki tudja mi okból - menekülésre fogta és távozott.

A pörölycápát megközelítve látták, hogy azzal bizony alaposan elbántak, a hajtóműrendszert teljesen szétlőtték, és a hajótesten is több lyuk árválkodott. Az aperuse legénység túlélő tagjai - színes, tarka forgatagként - már a felső fedélzeten gyülekeztek. Sikerült kapcsolatba lépni a hajóval, így megtudták, hogy az iránytíhatatlan, és alig fél óra múlva várhatóan nekiütközik az egyik közli sziklának. Kenrik utasítására a Sötét Csillag megközelítette a pörölycápát, majd - miután a raktérből kiszivattyúzták a levegőt és mindenki maszkot húzott - leengedték a hajó rámpáját, amely így alig fél méternyire lebegett a másik hajó fedélzete felett. A pilótszékben ülő Quarának minden ügyességére szükség volt, hogy ezt a magasságot tartsa, amíg a vándornép felszállt a Sötét Csillagra és felpakoltak mindent, ami mozdítható volt. Kufár váltott néhány szót az aperusák vezetőjével - vajdájával -, majd Devestätort és Pengét átküldte a másik hajóra; nézzenek körül, hátha találnak valami hasznosat.
Alig néhány perc telt csak el - az űrcigányok valamint holmijuk nagy része már a raktérben volt - amikor a hídról Kenrik jelentette, hogy a mágikus érzékelők három közeledő hajót jeleznek. Az egyik ráadásul az, amelyik korábban a pörölycápát támadta. Úgyhogy, gyorsan kellett befejezni a mentőakciót, illetve Patkányt elszalasztotta a thoric és a varázskard után, hogy azonnal térjenek vissza a fedélzetre.

Már szabad szemmel is látható volt a közeledő három hajó - amelyek közül ráadásul az egyik egy közel háromszor akkora fregatt volt, mint a Sötét Csillag -, mire sikerült bepakolni a holmi jelentős részét. Bár Kufár már túlzásnak találta, amikor az egyik aperusa egy egész ágyat akart feltuszkolni a hajóra, és nemes egyszerűséggel lábbal kitaszította a Vadűrbe, nem törődve a másik tiltakozásával: "ázt az ágyát drágá megboldogult keresztányámtól káptám". Amint a raktér rámpája visszahúzódott a helyére és bezáródott az ajtaja, a Sötét Csillag menekülőre fogta a dolgot. Továbbra is a megadott koordináta felé tartottak. Szerencséjük volt, mivel az aszteroidamező korlátozta az üldőzők lehetőségeit is, így sikerült egy nagyjából egy mérföldes állandó távolságot tartani. Ennek köszönhetően pedig - nem számítva a nyomukban loholó kalózhajókat - viszonylagos nyugalom uralkodott a csillagbárkán.

A vándornép tagjainak nem kellett sok idő ahhoz, hogy belakják a rakteret, mire Kufár észbekapott, már mindefelé a csomagjaik hevertek, és ideiglenes sátrakat kezdtek felállítani. Ezt Vos és a gőzgóleme némi gyanakvással és türelmetlenséggel viselte, ezért Kufár úgy döntött, tisztázni kell a határokat a vajdával. A megbeszélésre végül a hajó étkezdéjében került sor, ahová a vajdát két testőre is elkísérte, akiket úgy mutatott be, hogy: "áz itt válámi mágusféle, a másik pádig egy kárdművész". Majd némileg később hozzátette: "sánki sám tud nála szább kárdokat fástáni". Végül megállapodtak abban, hogy csak a raktérben mozoghatnak, cserébe Kufár elviszi őket az első civilizált kikötőbe, amit találnak. Mint megtudta, a kalózok azért üldözték az aperusákat, mert egyikük kártyán elnyert némi információt a kalózkirály egyik emberétől, ami alapján egy romvárosban találtak valamit, amire - az aperusák meglepetésére - a kalózok is fenték a fogukat. Hogy mi volt az, nem derült ki, Kufár pedig nem kérdezte. Kufár pénzt sem kért a segítségért, azon pedig a vajda némileg fel is háborodott, hogy Kufár elutasította, hogy ez egyik lányával elhálja ezt a kezdődő barátságot (persze, nem a legkisebbel, aki a szeme fénye volt, és aki épp most lépett - szó szerint - eladósorba).

Úgyhogy, folytatták az utat a megadott koordináta felé, a fedélzeten pedig lassan helyrerázódtak a dolgok. Csak Penge feszegette a határokat, aki - miután megtudta, hogy a vajda legkisebb lány tabu - annál inkább kereste a társaságát. Ráadásul ez a lánynak sem volt ellenére, aki elég kacéran fogadta a közeledését. Az aperusa lány még különös, mágikus jós kövek segítségével jósolt is a calidian harcos-varázslónak, aki egyenlőre még nem tudta, hogy mihez is kezdjen a hallottakkal. Szerencsére a hátralévő néhány óra kevés volt ahhoz, hogy nagyobb bajba keveredjen.

A belső kommunikációs rendszeren Kenrik jelentette be a szokásos szenvetlenségével, hogy "van egy kis baj", mire Kufár a hídra sietve azzal szembesült, hogy a hajó előtt több gravitációs örvény is kavarog, mozgásba lendítve ezzel körülöttük az aszteroida mezőt. Ráadásul a navigátor állítása szerint a keresett koordináta pont előttük, valahol az örvényeken túl volt. Arról, hogy megkerüljék, szó sem lehetett, annyira sűrű volt körülöttük az törmelék, hogy úgy érezték, mintha egy folyosóban haladnának. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a nyomukban rendületlenül ott voltak a Kalózkirály hajói. Úgyhogy, nem maradt más út, mint egyenesen be a gravitációs örvények halálos törmelékmezejébe. Hogy a szerencsének, vagy a kormányban ülő tünde kormányosuk szakértelmének köszönhették (az utóbbinak egy 19-es dobással), de a Sötét Csillagnak sikerült megtalálnia azt a vékony peremet, ahogy az egyes örvények gravitációs erői szinte kiegyenlítik egymást, és bár így is úgy érezték, mintha hullámvasúton utaznának, mégis sikerült keresztül jutniuk közöttük. A nyomukban járó hajók közül az egyik nem volt ilyen szerencsés, mivel az egyik örvény berántotta, és felőrölték a törmelékek... Ennek hatására a fregatt a visszafordulás mellett döntött.

Azonban még nem örülhettek, mivel a gravitációs örvényen túljutva minden arkán-mechanikus rendszer azonnal leállt, a tünde kormányosnő pedig vérző orral és fülekkel eszméletlenül feküdt a pilótaszékben. Minden rendszer, amelynek köze volt a mágiához kikapcsolt, a varázstudók pedig úgy érezték, mintha elvágták volna őket a mágiától. Egy antimágikus sargassoba kerültek. Teljes sötétség borult a fedélzetre, odakint az aszteroidák sűrűsége miatt annyira láttak csak, mint egy holdtalan, felhős éjszakán. Inkább csak sejtették a körülöttük sodródó hajóroncsokat, törmelékeket. Nem tudták mi vár rájuk, ahogy azt sem, hogy mi lehet a nyomukban járó kalózhajóval. A Sötét Csillag csak sodródott tovább abba az irányba, amelybe a rendszerek leállása előtt haladtak. Csapdába estek.

Percek teltek így el, amikor a következő pillanatban fényes ragyogás töltött be minden, zöld, arany, kék, vörös színű kavargás. A csillagbárkát egy csillagköd vette körül. Ráadásul újra elkezdtek életre kelni a Sötét Csillag mágikus rendszerei (bár a tünde kormányosnő továbbra is eszméletlen maradt). Ahogy életre kelt az arkán érzékelő látták, hogy számos hajóroncs van körülöttük, valamint tucatnyi aktív hajó jelét is észlelték, nem is beszélve egy hatalmas aszteroida állomásról. Bár, ahogy szabad szemmel jobban szemügyre vették, nem is annyira aszteroida volt, inkább egy hatalmas koponya az csillagködben. A helyet nem ismerték, bár már hallottak róla, igaz csak legendának tartották. Az Elfeledett lebegett előttük, amely a kalózok és csempészek között terjedő történetek alapján egy szabadkikötő volt, amelyet egy halott isten (talán egy, a szféra egykori, mára elfeledett istenei közül) koponyájában alakítottak ki, ami évezredekkel korábban került oda az asztrális síkról. A pletykák szerint ide csak meghívásos alapon lehet bejutni, így Kufár már mindjárt másképp tekintett a nagybátyja által ráhagyott koponya formájú medálra, amely most haloványan izzott a nyakában. 

Arról, hogyan kerülhettek ide, mindjárt ki is alakították a véleményüket. A sargassoban egy gyűrődés lehetett, amelyen áthaladva a szféra egy másik pontjára kerültek át. Úgyhogy lehettek több napnyi vagy hónapnyi útra is attól a helytől, ahol percekkel korábban voltak. Számos csillagköd volt a szférában, innen a belsejéből pedig nehéz volt megbecsülni, hogy melyikben is lehetnek. Azt még látták, hogy valamiféle gigantikus mágikus kapun léphettek keresztül ezen az oldalon, amely most lassan kikapcsolt mögöttük. Miközben a rendszereik életre keltek, elhaladtak két aszteroida bázis mellett is - bár inkább úgy tűnt, mintha hajóroncsokból lettek volna összetákolva - amelyekről nehéztüzérségű fegyverek követték őket. Aztán megszólalt egy hang is a kommunikációs rendszerből, üdvözölte a Sötét Csillagot, és a koponya belsejében lévő egyik dokkolóállomáshoz irányította. 

Miközben a megadott helyre repültek - átrepülve a gigászi koponya bal szemnyílásán - látták, hogy odabent a koponya belső fala mentén hajóroncsok százaiból épült fel egy város, amelynek utcái, hídjai pókhálóként szőtték be a koponya belsejét. A koponya közepén pedig, a mennyezetről különös, leginkább darázsfészekre vagy szőlőfürtre emlékeztető épületegyüttes lógott alá. Ráadásul körülöttük mindenfelé csillagbárkák és arkán-mechanikus járművek repültek. A leszállóhely szintén a mélység fölé nyúlt, és csak akkor látták milyen nagy - és fogták fel a koponya igazi méreteit - amikor a Sötét Csillag leereszkedett rá. 

Kufár egyenlőre nem tudta mire vélni nagybátyja "ajándékát", illetve hogy mit is kezdjen a helyzettel. Nem úgy a vándornép, akikről kiderült, hogy tulajdonképpen pont ide tartottak - amit a vajda tett nyilvánvalóvá felvillantva egy hasonló medált, mint amilyet most Kufár is viselt -, így fogták a sátorfájukat és percek alatt távoztak is a fedélzetről. Kufár csak remélte, hogy semmilyen plusz dolgot nem vittek magukkal.

Az igazi meglepetés azonban csak ezután következett. Ugyanis alig egy órával azt követően, hogy a Sötét Csillag dokkolt, egy alak érkezett a hajóhoz, aki nem más volt, mint Kufár halottnak hitt nagybátyja: Michael Goto. 

Innen folytatjuk legközelebb.