Helyszín: A Belső Gyűrűben úton Port Slythe felé, majd Port Slythe, a szféra "legnagyobb tavernája".

Ahogy elhagyták Salango-t, egy darabig még azon aggódtak, hogy az antilanok esetleg mégsem engedik el őket ilyan könnyen, de miután sikerült maguk mögött hagyni az aszteroida öv gravitációs vonzását, és utazási sebességre gyorsulniuk, már nyugodtabban tekintettek a jövőbe. Persze, ennek ellenére Borjon továbbra is a meglehetősen szűk csempészrekeszben töltötte az idejét, igaz Kufár mindent megtett azért, hogy barátja a körülményekhez képest a legjobban érezze magát. Így kapott parázsgömböt, olvasnivalót, és egy tál jeget, amely a meglehetősen szűk kamra a hajó működésétől egyre jobban felmelegedő levegőjét volt hivatott hűteni, frissíteni.

Mivel - ahogy a hídon a navigátor kiszámolta - mintegy fél napnyi útba telik, hogy elérjék Port Slythe-t, és az utazást csupán egyszer, körülbelül 5 óra múlva kell megszakítaniuk irányváltás miatt, ezért a legénységnek volt ideje, hogy a saját dolgaival foglalkozzon.

Vos továbbra is az elmúlt hetek munkájával rendbehozott és némileg feljavított arkán-mechanikus óriásrobot, "Naomi" tanításával volt elfoglalva, hiszen számos új funkcióval bővítette "teremtménye" repertoárját, amelyek használatára még meg kellett tanítania (például olyan rúnalemezekkel látta el, amelyek képesek pajzsot vonni köré, valamilyen szinten megjavítani, ha megsérülne, illetve embernyi mágikus kardot tud idézni, vagy tűzlabdát kilőni). A társai - különösen Kufár - némi aggodalommal figyelte a dolgokat, és csak remélte, hogy a törpe képes is lesz uralni a szörnyetegét... főleg így, hogy Vos amúgy sem átlagosnak mondható személyiségjegyeit is kezdte átvenni.

A harcos-varázsló, Penge is a raktérben gyakorolt kardjával, később csatlakozott hozzá a hajó thoric kormányosa, a hatalmas termetű, mechanikus karral rendelkező Fenevad. A gyakorlásba a végén "Naomi" is beszállt, akit megpróbáltak megtanítani néhány egyszerűbb harci fogásra. Ha már itt van ez a fémszörny, akkor legalább hatékony is legyen.

Devestätor a fegyvereit tartotta karban az étkezdében - ami a fegyverei számát tekintve elhúzódó tevékenységet jelentett -, amihez csatlakozott a külvilági zsoldos, az Idegen, illetve a pisztolymágus, Macon. Szóba került a mágikus pisztoly is, amelyet a thoric a pisztolylidérctől szerzett, és Macon megállapította róla, hogy Barukhazán, ezen az Arany Öv béli, törpe zsoldosok által lakott aszteroidatelepülésen készült mintegy kétszáz évvel ezelőtt. Vagyis az Antilan Birodalom szívében. Macontól azt is megtudta, hogy ha ki akarja jobban használni a fegyver mágikus képességeit, akkor többet meg kellene tudnia róla, amelyhez az út - ezek szerint - a napmágusok földjére vezet. Vagy másik lehetőség, ha megismeri a megölt pisztolylidérc történetét, és megpróbálja a fegyver eredetét visszakövetni. Ehhez azonban Boyarnra kellene visszamennie. Úgyhogy Devestätor azon kezdett agyalni, hogy vajon merrefelé induljon, illetve hogyan juthatna be az Antilan Birodalomba.

 Végül kicsivel több, mint kilenc órai út után taktikai sebességre lassítottak, és elkezdtek közeledni újra a Belső Gyűrű aszteroida öve felé. Port Slythe szerencsére - a többi sűrűn lakott, könnyen megközelíthető helyhez hasonlóan - a gyűrű külső részén helyezkedett el. A hely arról volt híres, hogy az épületek teljesen beborítják az elnyújtott, sarló formájú aszteroidát, a mintegy hat mérföldnyi hosszú területén mindenki és minden faj megtalálja a kedvére való szórakozást. (Leginkább úgy lehetne leírni, mint Törmelékűr Las Vegasa). Szerencsejáték barlangok, örömházak, fürdőházak, éttermek, tavernák, kocsmák, gladiátor vermek. A nem is olyan távol lévő Salangoval együtt közismert szórakoztató központnak számított, így a szfére minden részéről ezrével érkeztek ide a látogatók naponta (kivéve az agyszívókat és a neogikat, aki valamiért kerülték ezt a zsúfolt helyet). Amennyire Kufár emlékezett rá, még egy portál is működik valahol a városban, amelyen keresztül a multiverzum külső és belső síkjainak lakói is beléphettek Port Slythe-ra. Bár ez utóbbi nem volt annyira ritka, hiszen - köszönhetően annak, hogy a Törmelékűr és a külső síkok közötti határ valami miatt meglehetősen vékony volt - még legalább fél tucatnyi ismert - és nyílvános, bárki által használható - portált tartottak számon a szférában. Igaz, ezek legtöbbjét az Antilan Birodalom területén. Kufár csak remélte, hogy ezen a zsúfolt helyen nem okoz majd akkora nehézséget rábukkani a Sebzett Űrsárkányra, és halott nagybátyja Félszemű nevű ismerősére, akitől - ha igaz volt, amit a nagybátyja levelében olvasott - még kap valamit, amit az öreg Goto hagyott rá.

A dokkolás elég gyorsan ment, miután a település középső részén lévő toronnyal felvették a kapcsolatot, amely egy kijelölt leszállóhelyhez irányította őket. Ez nem volt más, mint egy, a településből a vadűr felé meredő több ezer hosszú móló  közül. A kapitány irányításával a kormányos ügyesen a móló mellék kormányozta a Sötét Csillagot, ahol a legénység kötelekkel rögzítette azt. Most - kivételesen - nem a hajó alsó részén keresztül közlekedtek, lévén a felső fedélzet volt egy síkban a mólóval. Továbbá légzőmaszkra sem volt gond, mivel Port Slythe saját légkörrel rendelkezett - amelyet mágikus-mechanikus technológia biztosított számára -, így a az ég majdnem épp olyan kék volt, mintha egy bolygó felszínén lettek volna, bár a légkör vékonyságát bizonyítandó, a kék égbolton így is átsejlettek a csillagok. A levegő zajjal, fűszerekkel és vijjogva le-lecsapó űrsirályokkal volt tele (vagy, ahogy Kufár megjegyezte, a Vadűr patkányaival).

Amíg Kenrik a hajóval és a kikötéssel kapcsolatos dolgokat intézte, addig Kufár - Devestätor, Penge és Boris kíséretében - elindult, hogy megtalálja a Sebzett Űrsárkányt. A város így közelről még kaotikusabbnak tűnt, mint a Vadűrből nézve, pedig akkor is úgy zsongták körbe a legkülönfélébb gyártmányú és méretű csillagbárkák, mint rovarok az állati tetemet. Az egyetlen biztos pont a város közepén, a teljes íven végighúzódó széles utca volt, amelyen végignézve a hatmérföldnyi hosszú hely görbületét is tökéletesen érzékelni lehetett. A házak többemeletnyi magasba törtek - lévén csak felfelé volt hely építkezni -, ezért odafent is hidak íveltek át, és mintegy második és harmadik utcaszint, úgy használták az itt élők, és az ide érkezők. Beletelt egy kis idejükbe, amire kiigazodtak, illetve fél ezüstért találtak egy vezetőt is, aki elvezette őket az Űrsárkányhoz.

A helyet a cégére alapján is felismerték, odabent pedig egy hatalmas, sérült sárkánypikkely és egy sárkányfog árulkodott arról, hogy miről - és miért - is kaphatta nevét a kocsma. Egy sarok épület volt, odabent körben helyezkedtek el a boxok, illetve néhány asztal volt még elszórva, továbbá egy újabb szint, ahol egy karzat futott körbe, további boxokkal bővítve a vendégteret. A bárpult majdnem a terem közepén helyezkedett el, teljesen kör alakú és körbejárható volt. A pult mögött egy megtermett, félszemű fél-ork csapos állt, akinek egyik keze és lába mechano-mágikus volt, illetve arcát is egy sebhely uralta, valamint egy külvilági fél-tünde nő, illetve a vendégek között is láttal még három felszolgálólányt (eladrint, ördögszerzetet és embert). A hely zsúfolásig tele volt a legkülönfélébb szerzetekkel, akikről megállapították, hogy nagyrészt csempészek és kalózok lehetnek. Nem az a vendégkör, akibe szívesen belekötne az ember. Szabad helyet csak a bárpultnál láttak, így arrafelé indultak.

Kufár rendelt, majd úgy alakította a beszélgetést, hogy szóba kerüljön a nagybátyja, illetve az, hogy már nem él. Ez láthatóan meglepte a fél-orkot, aki erre fogott egy üveg pálinkát és öt kupicát, majd az egyik boxot szabaddá téve leültette oda a játékosokat, és arra kérte Robot, hogy meséljen el mindent. Kufár beszámolt Goto halálának körülményeiről - persze elhallgatva azt a részt, hogy miatta történhetett -, majd ittak párszor az elhúnyt emlékére, aztán a Félszemű egy ládikát hozatott oda a eladrin felszolgálólánnyal, amelyből egy borítékot vett elő, és átadta Kufárnak. Bár a varan ifjú oldalált fúrdalta a kíváncsiság, nem nyitotta ki azonnal a borítékot, hanem kabátja belső zsebébe csúsztatta. Közben Félszemű elmagyarázta Devestätornak és Borisnak, hogy merrefelé találnak jóféle bordélyt, akik fel is kerekedtek, hogy másféle szórakozás után nézzenek. Vos - azzal, hogy ő még nem járt ilyen helye - velük tartott. Rob csak a távozásukat követően - mivel nem bírta már tovább - bontotta ki a borítékot, amelyből egy bőrszíjra felfűzött medál esett az asztalra. Egy humanoidszerű, azonban nem emberi koponyát ábrázolt. Amikor Félszemű észrevette, látszott az arcán a meglepődés, és azonnal úgy ült, hogy más ne láthassa, mi koppant az asztalon. Ezt látva Kufár gyorsan zsebre tette, majd a levelet kezdte tanulmányozni, amely azonban - némi csalódására - csak néhány számsort tartalmazott. Navigációs ismeretei alapján felismerte, hogy koordináták, és úgy becsülte, hogy valahol a Belső Gyűrűben jelölhetnek egy helyet. Félszemű láthatóan nem ismerte a levél tartalmát, és a medálról sem volt hajlandó elárulni semmit - egy cinkos tekinteten kívül -, így Rob úgy döntött, hogy visszamegy a Sötét Csillagra.  

Közben Penge és társai felkutattak egy bordélyt, ahol úgy vélték, hogy kedvükre szórakozhatnak. Port Slythe központi terén - az irányítótoronynak és a helyi kereskedelmi céh központjának is helyet adó kupolás épület közelében - találtak egy helyet, amely úgy hírdette magát, hogy mindenféle ízlést kielégít. Odabent egy arkán-mechanikus illúzó szerkezet segítségével választhatták ki a nekik tetsző lányt - bár Vost sokkal jobban érdekelte a szerkezet működési elve (mi nem kevés röhögésre adott lehetőséget) -, végül Devestätor egy kéjdémont választott (Sucubbus), Vos pedig egy víz genasi lányt. (Újabb röhögésre adott lehetőséget, amikor a víz genasi lány ecsetelte, hogy mikre képes a víz alatt, milyen sokáig képes odalent maradni, azonban Vos nem vette a lapot, csak közölte, hoygy akkor majd varázsol magának kopoltyúkat ő is). Penge végül nem a szerkezet segítségével választott, hanem a hely vezető hetérájának véleményét kikérve egy antilan lánnyal ment végül szobára.

Amikor kicsivel több, mint egy óra múlva újra találkoztak a bejáratnál, mindannyiuk arcán üdvözült mosoly ült, bár Devestätor jóval nyúzottabbnak tűnt a társainál (mivel neki a vérét is megkóstolta a kéjdémon, és emiatt némi életereje is bánta). Azonban még nem tértek vissza a Sötét Csillagra, mivel frissíteni akarták gyógyító készletüket, illetve Penge néhány varázstekercset is be akart szerezni.

Az egyik oldalsó, szűkebb utcába belépve Devestätor szúrta ki, hogy három alak követi őket. Csak a szeme sarkából tűntek fel neki az alakok, de ahogy felidézte, úgy rémlett neki, hogy már a Sebzett Űrsárkánynál is látta őket. Nem tudta, hogy kik lehetnek és mit akarnak tőlük. Jelzett a társainak, és elmondta a felfedezését, és épp azon tanakodtak, hogy mit tegyenek, amikor meghallotta, hogy az egyik az ő nevét kiáltja. Megállt, és megfordult hát, szembenézve velük. Két ember férfi volt, mindketten kopott, felleghajtós kabátban, bőrvértben, egyikükön kalap, illetve egy felnyírt hajú féltünde. A kalapos férfi fegyverövén pisztoly csillant, társa puskát tartott a kezében, a féltündénél pedig egy pár rövidkardot, valamint tőröket láttak. A kalapos férfi szólította nevén Devestätort, aki viszont - emlékei szerint - sosem látta még. Pedig biztosan ismerte, hiszen a férfi következő kérdése az volt, hogy emlékszik-e rá. Nem emlékezett. Csak akkor kezdett derengeni valami, amikor a férfi elmesélte, hogy évekkel ezelőtt együtt dolgoztak, és Devestätor azok között volt, akik hátrahagyták őt visszavonulás közben az agyszívók prédájául. Amikor azt kezdte ecsetelni, hogy milyen sok időt várt a bosszúra, és mellé szegődött Seltaine, hogy a thoricot az útjába sodorta, Vos már tudta, hogy nem ússzák meg balhé nélkül, ezért varázslatokat kezdett mormolni magára. Bár nem a főúton, hanem egy szűkebb mellékutcában voltak, azonban innen is pillanatok alatt eltűnt mindenki, érezhető volt a levegőben, hogy hamarosan a fegyvereké lesz a szó.

Devestätor és a kalapos (Sty'soon, ahogy nevezte magát) egymást méregették, aztán szinte egyszerre kaptak a fegyverükhöz. Devestätor volt a gyorsabb, és a kalapos egy szívlövéssel holtan rogyott össze az utcán. Boris egy jéglándzsa varázslatot mormolt, amelyet a puskás felé hajított, azonban nem találta el, így annak lövése a thoricba csapódott. A féltünde pedig a mágiahasználó, Boris felé hajította tőreit. Vos szintén jéglándzsát varázsolt, ami a féltündébe csapódott, aki szintén földre zuhant. Boris kardot rántva vetette rá magát a puskásra, aki azonban elhajolt a csapás elől - majd megúszott egy megszakító támadást is - és közvetlen közelről mellbe lőtte a harcos-varázslót. Devestätor úgy gondolta, hogy nem avatkozik közbe, meghagyja a dicsőséget Pengének, azonban Vos nem így volt ezzel, ezért mágikus lövedékeket lőtt a férfiba. Az közben kardot rántott és újra összecsapott Pengével, így - túlütéssel - kardja átszakítva Penge mellvértjét, annak hátából bukkant elő. Vos újabb mágikus lövedéket lőtt, amitől a férfi megrogyott, Devestätor továbbra sem avatkozott közbe, végül Boris akaraterejét megfeszítve egyetlen mozdulattal ráhúzta magát még jobban a kardra, és egy gyors mozdulattal kitörte a férfi nyakát. Devestätor közelebb ment az általa lelőtt férfi teteméhez, és most, hogy közelebbről megnézte magának, felismerte, és felrémlett benne a pillant, amikor a férfi - nyomában a kirabolt agyszívó pribékjeivel - kétségbesetten rohant az emelkedő csillagbárka felé, amelynek leeresztett rámpáján Devestätor állt, aki ahelyett, hogy a férfi felé nyújtott volna segítő kezet, inkább a zsákmányt mentette.

Amilyen szerencsétleneket dobott Penge a harc során, annál jobban voltak most a dobásai, így szinte meg sem rezdült attól, amikor Vos egyetlen gyors mozdulattal kirántotta a sebből a kardot, és elkezdte gyorsan ellátni a sebeit. Közben Devestätor átvizsgálta a holtesteket, és amit használhatónak talált, azt zsebretette. Lassan elkezdtek visszaszállíngózni az utcába is a járókelők, így a tetemeket hátrahygava távoztak, és az eredeti tervet követve előbb gyógyító szereket vásároltak, majd varázstekercset szereztek be (amely nem ment olyan könnyen, lévén varázstekercset csak az antilan varázslók tudnak készíteni a szférában, ők pedig az Arany Övön kívül nem kereskednek vele, így csempészárunak számít).

Miután mindenki visszatért a hajóra, Kufár tájékoztatta őket arról, hogy most már elég biztonságosnak ítéli a helyzetet ahhoz, hogy Borjon barátját kiengedjék a csempészrekeszből, és az egyik vendégkabinban helyezzék el. Ennek érdekében át is rendeztette az egyiket, eltüntetve belőle mindent, amely alapján azonosítani lehetne a hajót (ha esetleg mégis kémkedne utána arkán varázsló). Biztos ami biztos alapon úgy rendelkezett, hogy mindig legyen ott egy mágiahasználó, ha esetleg mégis így történne, hátha kiszúrja a jeleit.

Az éjszaka nyugalomban telt el. Kufár a hídon az égitest érzékelő segítségével beazonosította a helyet, ahová a koordináták mutattak. A Belső Gyűrű mélyén, az úgynevezett Peremvidéken helyezkedett el, ahová már nemigen talál utat a központi napok fénye, és ahol elhagyatott, ősi romok sodródnak, az egykori égitestek maradványaiként, és a múlt emlékeiként kísértetek, élőholtak és a Vadűr rémséges teremtményei tanyáznak. A hely ismeretlen volt, nem került még feltérképezésre, és mivel csak taktikai sebességgel lehetett haladni odáig, úgy becsülte, hogy vagy másfél-napos út vár rájuk a törmelékgyűrű aszteroidái között manőverezve (bár szerencsére a külső részeken nem volt olyan sűrű, volt ahol több száz méter, vagy akár egy-két mérföldnyi hely is volt az egyes aszteroidák között).

Azon gondolkodott, hogyan adja be a többieknek, hogy miért is mennek oda, azonban a sors a segítségére sietett. A Borjon szobájában hajnalban ügyeletben lévő thoric navigátornő beszámolt arról,hogy mintha érzékelt volna fürkészvarázslatot. Amikor ezt elmesélte, Devestätor - újfent - azt javasolta, hogy zárják vissza Borjont a csempészrekeszbe, azonban Kufár elzárkózott a javaslattól. Úgy döntött inkább, hogy azonnal indulnak, és a Gyűrű mélye felé veszik az útjukat, hátha így véglegesen lerázzák az üldözőiket. Nem mintha azt hitte volna, hogy az antilanok rájuk találnak, ezt azonban a többieknek nem kellett tudnia.

Így hát a Sötét Csillag a tervezett három nap helyett végül másfél nap után elhagyta Port Slythe kikötőjét, és a Belső Gyűrű mélye felé vette útját.