Nem is szaporítom a szót, lássuk, hogyan kerültek ki abból a szorult helyzetből, amelybe a legutóbbi játékülésen beverekedték magukat... :)

A csapat:

Devestator és Boris elbánt ugyan a két őrrel, azonban mind az óriástermetű thoric, mint pedig az egyik ellenfél lövései nagy zajjal jártak, így nem volt meglepő, hogy az ajtó mögött hamarosan kiáltozás harsant, amelyet közeledő léptek zaja követett. Nem kellett sokat beszélniük, Devestator, Boris és Flynn (aki itt került bemesélésre, hogy ne kelljen sokat várnia, ezért úgy vettük, hogy a kezdetek óta velük volt… szemben Vos-al, aki pedig inkább a tetőn várta meg őket) úgy döntöttek, hogy mostantól Kufár és Patkány boldoguljanak, ahogy tudnak (érjék be ennyi zavarkeltéssel), ők pedig sietve megindultak a tetőre vezető lépcsőház felé. Egyedül Boris maradt hátra kicsit, hogy némi előnyt szerezzen a csapat két thoric erősemberének. Néhány szívdobbanásnyi haladékot adott nekik, aztán az ajtóhoz lépett, és kinyitotta. Odabent van féltucatnyi alakot pillantott meg, akik rohanvást feléje közeledtek. A többségük meglepődött, azonban ketten így is rálőttek az ajtónyílásban hirtelen felbukkanó harcos-varázslóra, akinek azonban szerencséje volt, mivel mindkét lövedék elkerülve őt az ajtófélfába vágódott. Gyorsan viszonozta a tüzet, kilőve pisztolyát, majd az ajtót becsapva társai után rohant, menet közben töltve meg újra fegyverét.

Ezalatt Devestator és Flynn végigrohantak a folyosókon – a sarkoknál a Devestator gyorspillantással mérte fel, mi is vár rájuk a következő folyosón –, és már-már elérték a lépcsőházba vezető ajtót, amikor Devestatorra rálőttek egy tisztának tűnő folyosó túloldaláról. Bárki volt is odaát, nyomát sem lehetett látni, amíg fel nem villant a torkolattűz fénye, ekkor azonban már késő volt. Egy lövedék bőrvértjét és páncélkabátját átütve Devestator vállába csapódott, és nem volt elég a golyó okozta fájdalom, még valami hideg érzés is sugárzott belőle egy pillanatra, ami még inkább elszívta az életerejét. A második lövés szerencsére célt tévesztett, így a thoric eljutott a lépcsőházba vezető ajtóhoz, és még hátrakiáltott a társainak is, hogy vigyázzanak az orvlövésszel. Ekkor érte utol Boris Flynn-t, és mivel hallották a nyomukban rohanó ellenfeleket, nem habozhattak sokat, menniük kellett. Devestator fedezte őket (legalábbis célra tartott a folyosó végére, hátha megpillantja a titokzatos orvlövészt, akiről úgy tippelte, hogy pisztolymágus lehet), ezért (?) gond nélkül jutottak el a lépcsőházig.

Odabenn pillanatnyi nyugalmat leltek, és belátták, hogy alaposabban is átgondolhatták volna ezt a tervet, mivel a tervezéskor elsősorban a bejutásra gondoltak, a kijutásra valahogy nem figyeltek oda annyira. Hogy üldözőiket feltartsák, Devastator az egyik tőrét az ajtónyílás alá feszítette, megakadályozva azt, hogy könnyedén a nyomukba eredhessenek, majd sietve ugyan, de körültekintően megindultak felfelé. Az első lépcsőfordulónál járhattak, amikor az ajtó hangos robajjal robbant be mögöttük, a levegő pedig megtelt elektromossággal. Boris azonnal felismerte, hogy valaki villámmágiához folyamodott, így már nem elég, hogy fegyveresek, de legalább egy mágiahasználó is járt a nyomukban. Mormolni kezdett, mire alattuk a lépcső felett sötét felhők gyülekeztek, melyek mélyén villámok visszfénye is átderengett, és a többiek is hallották, hogy valahol alattuk esni kezd az eső. Nem igazán értették, hogy ez hogyan fogja feltartani üldözőiket, amíg Penge nem árulta el neki, hogy ez ónos eső, és reményei szerint jelentősen le fogja lassítani a nyomukban járókat.

Tovább indultak, és el is érték a következő szinthez vezető fordulót, amikor Boris beszédhangokat hallott valahonnan előlük. Ahogy a sarok mögül kipillantott, három ellenfelet számolt meg, akik rájuk vártak. Tudta, hogy a meglepetés előnye oda, ezért a pajzsát maga elé tartva, pisztollyal a kezében lépett ki a sarok mögül, miközben az egyik ellenfélre lőtt. Úgy helyezkedett, hogy Flynn, aki elsősorban a fattyúkardjára hagyatkozott, el tudjon menni mellette, miközben az ellenfelekre rontott. Ezt követően Boris is kardot húzott és úgy vetette bele magát a küzdelembe. Devestator volt a hátvéd, és csak magában átkozódott azon, hogy mivel társai közelharcban álltak az őrökkel, és folyamatosan mozogtak, ezért csak néha-néha kínálkozott tiszta célpont, amikor lőni tudott. Azonban nem telt bele még fél perc sem attól kezdve, hogy Boris megpillantotta őket, már le is győzték ellenfeleiket, és folytathatták útjukat a tető irányába. A következő szintet is óvatosan közelítették meg, azonban szerencséjük volt, mivel senki sem várta őket ott, nem úgy a következő emeleten, ahol ismét három készenlétben álló őrt kellett legyőzniük. Itt szinte egy az egyben megismételték azt, amit két szinttel korábban tettek, vagyis Boris vezetésével lerohanták az ellenfeleket. Az ellenállás azonban keményebb volt, mint korábban, úgy látszott, hogy ellenfeleik - ha nem is annyira, mint ők - jól forgatták kardjukat így mintegy három körig sikeresen útjukat is állták. Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy a korábban hátrahagyott üldözőik – ha nem is mind, mivel volt, aki még nem tudott felvergődni az ónos esőtől csúszós lépcsőkön – beérjék őket. Devestator volt a hátvéd, így megint ő volt az, aki – bár folyamatosan figyelt hátrafelé – az első lövést kapta. Mivel pedig társai előtte állva küzdöttek, elállva a tovább vezető folyosót, így lehetősége sem volt fedezékbe húzódni. Újabb lövés dördült, amelyet azonban már Pengének szántak, majd néhány pillant múlva a sarok mögül újabb három harcos rontott elő. Devestator lövésekkel tartotta fel őket, amíg Flynn és Boris tovább nyomultak, így már neki is volt lehetősége fedezékbe húzódni. Miután két ellenfelükkel végeztek, egy pedig Boris felszólítására feladta a küzdelmet, nem várták be a nyomukban járókat, hanem tovább rohantak a tetőre vezető lépcső felé.

A lépcső tetején ott várt rájuk a melegedő, ahol az első két őr holttestét hagyták, és a törpe arkán mechanikus, Vos, aki a felborított asztal fedezéke mögé rejtőzve biztosította az ajtót. Szerencséjükre felismerte őket, így mindannyian biztonságban fedezékbe húzódhattak, az utolsóként érkező Boris pedig becsukta maga mögött az ajtót, és egy tőrrel kiékelte. Bár a korábbi eset alapján úgy vélték, ez nem tartja sokáig távol az ellenfeleket. Ezért aztán – Flynn kivételével – mindannyian az asztal mögé bújtak – amelynek lapjához a korábbi két őr holteste is neki volt támasztva, amolyan golyófogónak –, és vártak. Vos közben beszámolt arról, hogy a tervek szerint percekkel ezelőtt tűzijátékot lőtt a magasba, így jelezve a Sötét Csillagnak, hogy merrefelé is vannak, így a csillagbárka most már bármelyik pillanatban odaérhet. Azonban Kufárnak és Patkánynak még nyoma sem volt, nélkülük pedig nem mehettek el. Boris – mint rangidős – kiadta társainak, hogy pakoljanak össze, és tartsák a helyiséget, ő pedig kilépett a kavargó hóviharba, hátha megpillantja a közeledő hajót, és hiányzó két társukat.

Kufár és Patkány a Kaszinó épületét elhagyva megszaporázták a lépteiket, majd a végén már szinte rohanva a fogadó felé vették az irányt, ahol társaik szobát béreltek. Mivel Patkány ismerte a járást, ő halad elől. A fogadóba érve Rob egy ezüstöt vetett a fogadósnak, hogy elejét vegye a kérdezősködésnek, majd patkány nyomában el is tűnt az emeletre vezető lépcsőkön. A padlásra jutva ugyanazon az útvonalon másztak ki, és jutottak el a kaszinó épületének égbe nyúló tornyához, ahogyan korábban társaik tették, még a hóba taposott nyomaikat is látták maguk előtt. A hideg azonban átható volt, és Rob már futás közben érezte, hogy ennek bizony nem lesz jó vége. Épp mielőtt a vaslétrán kapaszkodva elindultak felfelé, a házak felett megpillantották a Sötét Csillag sötét alakját, hogy kivilágítatlanul – csupán az arkán hajtómű derengett kékesen, és a hídról áradt ki halovány fény – siklott az épületek felett, felkavarva nyomában a havat és a jégszemcséket. Sietve mászni kezdtek felfelé, és már-már felértek, amikor megpillantották maguk előtt a magasban Borist, aki épp lefelé kémlelt. Miután azonosították magukat, folytatták a mászást, Boris pedig a tetőn lévő felépítmény felé iramodott, hogy figyelmeztesse társait a közeledő hajóra, és szóljon nekik, hogy ideje indulni.

Odabent ezalatt zajlottak az események. Nem jött a várva-várt mágia, amitől azt várták, hogy berobbantja az ajtót, helyette hangokat hallottak a túloldalról, amelyek épp az ajtó betörésére készültek. Úgy döntöttek, kihasználják a lehetőséget, ezért Flynn óvatosan kihúzta az ajtó alól a tőrét, és éppen abban a pillanatban tárta szélesre, amikor ketten nekirontottak, hogy betörjék. A két alak elzuhant az ajtónyílásban, azonban így eltorlaszolták azt, ezért a thoric nem tudta azonnal visszacsukni az ajtót. A nyitva maradt ajtón keresztül lövések dördültek, amelyeket ők viszonoztak, Flynn pedig azon volt, hogy mielőbb szabaddá tegye az ajtónyílást. Az egyik ellenfelet a falnak taszított, a másikra pedig jó néhányszor rácsukta az ajtót, majd a félholt ellenfelet kihúzta a nyílásból, és az ajtó becsukódott. Hogy biztosra menjenek, Vos még egy varázslatot mormolt, mire az ajtót mágia zárta le. Körülbelül ekkor érkezett vissza Boris, aki csak egy pillantást vetett a felfordulásra, majd parancsot adott az indulásra. Az ajtón korábba bezuhant, időközben feltápászkodó ellenfél pedig csendben meghúzta magát, hátha elfeledkeznek róla. Nem feledkeztek el, azonban végül - Boris hathatós parancsára - életben hagyták.

Odakint közben a Sötét Csillag lebegve megállt az épület mellett. Az erős szélben és a kavargó hóviharban nem volt könnyű manőverezni vele, azonban a kormányos kézben tartotta a hajót, így alig két méteres távolságot kellett átugraniuk, hogy a tető széléről a raktér leeresztett rámpájára ugorjanak, ahol pisztollyal a kézben Kenrik várta őket. Még két fegyverforgató volt készenlétben a hajó oldalán elhelyezett csillagfegyverek mellett, ha esetleg szükség lenne rájuk. Elsőnek Kufár és Patkány ugrott a hajóra, akiket Vos követett volna, ha nem véti el az ugrást. Azonban sikerült megkapaszkodnia a rámpa szélében, Kenrik pedig behúzta a hajóba. Nyomában érkeztek a többiek, a sort Devestator zárta. Még be sem csukódott a rámpa, amikor Kenrik parancsára már emelkedni is kezdtek, Rob parancsára pedig a két tüzér tüzet nyitott, hogy „lerombolják azt a rohadt épületet”. Tűz alatt is tartották, amíg lehetőség volt rá, aztán az emelkedő hajó eltűnt a felhőrétegben, és emelkedni kezdett a Vadűr felé. Kenrik és Rob a hídra mentek, a többiek pedig a legénységi étkezdébe, hogy igyanak valamit a nagy izgalomra (ők az ezt követően egészen az ugrásig mindössze annyit észleltek, hogy a hajó néha vadul manőverezik). Pedig, az események még nem értek véget.

Ahogy a Sötét Csillag maga mögött hagyta az aszteroida viharos légkörét, ismét az aszteroidamezőben manővereztek egy megfelelő kilépési pont felé, amely figyelembevételével a navigátor egy utazási pályát kezdett el kiszámolni Trinona felé. Úgy számították, hogy az aszteroidamezőből kilépve még legalább másfél perc, amíg annak gravitációs vonzása annyira legyengül, hogy biztonságban utazósebességre gyorsíthasson a hajó. De addig még percek voltak hátra, és csak remélhették, hogy azok nyugalomban fognak telni. Nem így történt…

Alig hagyták maguk mögött az aszteroidát, amikor hívást kaptak. A hívó fél – mint kiderült – az aszteroidát birtokló calidian kereskedelmi szövetség egyik járőrhajója volt, amely „rutin ellenőrzés” miatt át kívánt szállni a Sötét Csillagra. Az égitest érzékelőn meg is pillantották a hajót – közel kétszer akkora volt, mint az ő csillagbárkájuk, ráadásul jobban felfegyverezve és páncélozva -, amely velük párhuzamos elfogó pályán haladt az aszteroida mezőn kívül. Rob minden diplomáciai tapasztalatát bevetve próbálta húzni az időt, amely sikerült is neki annak ellenére, hogy az őrhajó kapitánya láthatóan szigorú parancsokat kapott arra vonatkozóan, hogy „minden áron” állítsa meg őket. Mialatt Rob szóval tartotta, és húzta az időt, lassan kiértek a mezőből, és még mindig másfél percre volt szükségük ahhoz, hogy utazósebességre gyorsíthassanak. Azt pedig Kenrik és Rob is tudta, hogy az aszteroidák nélkül ezen idő alatt végig tiszta célpontot fognak nyújtani. Rob tovább húzta az időt és terelt, de láthatólag a másik fél türelme már elfogyott. Az őrhajóról annyit tudtak, hogy bár számos fegyvere van, egy sem az alsó oldalán. Ezt az információt Devestator is megerősítette, aki távcsővel vette szemügyre a hajót, így a kormányban ülő Qara, a tünde mesterkormányosnő azt az utasítást kapta, hogy haladjon tovább az ugrási koordináta irányába, de úgy manőverezzen, hogy közben tartsa a távolságot a másik hajóval, illetve az ne foroghasson a tengelye körül úgy, hogy rájuk lőhessen. Ez szinte végig sikerült, sőt a végére le is gyorsulták a másik járművet, azonban közben három alkalommal is lehetősége nyílt arra, hogy rájuk lőjön. Szerencsére azonban sikerült kimanőverezni a lövések elől, a visszalövést pedig Kufár megtiltotta, mivel nem a kereskedelmi szövetséggel volt gondja, és el akarta kerülni az azzal járó bonyodalmakat, amit az okozna, hogy tüzet nyitna rájuk. Mindesetre a meghatározott helyre érve a Sötét Csillag utazósebességre ugrott, maga mögött hagyva a Gleccser aszteroidamezejét.

Csak most tudhatták viszonylagos biztonságban magukat. Kufár intézkedett arra, hogy mindenkinek elássák a sebét, majd mivel lassan – amióta ideértek – egy napja senki sem aludt, pihenőt rendelt el. Legközelebb mintegy 8 óra múlva fognak taktikai sebességre lassítani, hogy a kormányosok válthassanak, és hajózó szokás szerint a csillagok között vegyenek végső búcsút az Öregtől, ezért addig mindenkinek lehetősége volt pihenni.

A szertartás nem volt hosszú. A raktérben búcsúztak el az egykori tulajdonostól, ahol a teljes legénység felsorakozott, majd felvitték a felső fedélzetre, és immáron a nyílt űrben állva bocsátották utolsó útjára a szféra központi napja, a Tűzeső felé, hogy azt elérve (évtizedek, évszázadok múlva múlva), annak lángja között égjen majd el.

A temetést követően a legénységi étkezdében gyűltek össze, hogy igyanak egyet az Öreg emlékére, és értékeljék, hogy mit csináltak jól, és mit rosszul az akció során. Volt megbeszélnivalójuk bőven. A Trinonára való érkezésig még négy napjuk volt hátra, amit mindenki máshogyan töltött.
Devastätor arra gyanakodott, hogy  valaki elrejtőzhetett a Sötét Csillagon, amíg az odalent várakozott (vagy talán elrejtettek rajta valamit) ezért Rob engedélyével kutatásba kezdett, aki segítségképpen még a legénység pisztolymágusát is mellé adta. Nem találtak semmit és semmit, de Rob hagyta őket kutatni. Neki elég volt az, hogy a kormányos aki mágiájával vette számba a hajón lévőket, nem jelentett potyautast. Devestator rendbe szedte és karbantartotta a fegyvereit, és eltett néhányat a zsákmányoltak közül abban bízva, hogy senkinek sem szúr majd szemet a hiányuk. Emellett pedig, gyakran meglátogatta a tartályban lévő lányt, és pipázás közben mesélt neki történeteket a Világból. Kicsit udvarolt Neki, csapta a szelet de a lány válaszra sem méltatta :D  Néha álmodozott kettőjük együttlétéről... Boris pihent, gyakorolt, gyógyult, és szabadidejében ő is sokszor megtalálható volt az antilan lányt őrző arkán-mechanikus szerkezet körül, és a hogyan továbbról gondolkodott. Vos ellenőrizte a hajtóműveket, majd szeretett mechanikus szörnyével kezdett el foglalkozni, amely azzal kezdődött, hogy a meghajtással és irányítással kapcsolatos részeket kiszerelte belőle, mivel modernizálni kívánta (a ténykedését aggódva figyelő Kufár pedig észrevétlenül eltett egy darabot, hogy Vos ha végzett is, ne indíthassa majd el a gépszörnyet). Bár, ez még odébb volt, hiszen nem állt rendelkezésre minden szükséges alkatrész, és mágikus energiacellának is híján volt. Úgy tervezte, a lányt fogva tartó szerkezetből szerel majd ki egyet… Ha épp Boris nem lesz ott láb alatt. Rob pedig azzal töltötte az elkövetkező napokat, hogy felkészült a Ny’skával való megbeszélésre.

Itt fejeződött be a játékülés, innen folytatjuk május 4-én.