Ilyen is ritkán történt meg eddig velünk, hogy két játékülés között csak egy hét telt el. A következőre mindenesetre többet kell várni, mivel jelenleg úgy néz ki, hogy egyéb elfoglaltságok és programok miatt majd csak február 16-án tudunk rá sort keríteni. Addig azonban, lássuk, hogyan is boldogultak az űrben sodródó csillagbárka rakterében életre kelő holtakkal...

A csapat:

Devestätor és Patkány döbbenten figyelték a sötétben vörösen felparázsló szemeket, illetve ahogy a testek megrándultak, és lassan feléjük kezdenek lebegni, úszni. Az első gondolatuk az, hogy valahogy áttörnek közöttük, ezt azonban hamar elvetették. Végül amellett döntöttek, hogy inkább becsukják az ajtót, és itt próbálják meghúzni magukat. A társaiknak előbb-utóbb csak feltűnik, hogy nem adnak életjelet magukról, és akkor majd a segítségükre sietnek. Így is cselekedtek, Patkány tőrökkel kiékelte a résnyire - hogy azért egy pisztolycső kiférjen, ha úgy alakul - nyitva hagyott, befelé nyíló ajtót, majd mialatt Devestätor őrködött és figyelt, a különös, kékes fényben világító üveghengert, és a benne lévő alakot kezdte tanulmányozni.

Az óriás termetű thoric egy ideig figyelt, ahogy azonban a lények egyre közelebb lebegtek nem várt tovább, hanem a tömegbe lőtt. Bár a fegyver nagyot dördült, a vadűr közege alig szállította a hangot, így a hídon dolgozók közül egyedül a Kufár hallotta meg, hogy valami gond van hátul. Ahogy hátra lebegtek, nem láttak mást, csak az életre kelt holttestek masszív tömegét, amelyek szinte teljesen eltakarták előlük a raktár hátsó, amúgy is félhomályba burkolózó hátsó részét (ezen még a résnyire nyitva hagyott ajtón kiszivárgó kékes derengés sem segített). Társaikat nem látták, azonban a veszély egyértelmű volt. Mivel nem akartak átvágni az élőholtak tömegén, ezért amíg Penge a raktár ajtajából tartotta szemmel őket, addig Rob és Voss a raktér mennyezetéhez lebegett, ahol a pörölycápa fedélzetére nyíló raktérfedő nyílt. Szerencsétlenségükre le volt zárva, azonban mialatt ott lebegtek, Vos a mindig nála lévő arkánmechanikus lángvágóval sikeresen átvágta a zárat, és kinyitották a fedőt.

Miután szabad lett a nyílás, mindketten kikapaszkodtak a fedélzetre, majd Rob arra utasította Voss-t, hogy menjen vissza a Sötét Csillagra, és számoljon be a kapitánynak a történtekről (mintegy három tucatnyi élőhalott a raktérben), hátha van valami ötlete, javaslata.

Ezalatt Patkány úgy gondolta, hogy talán a hengerhez lehet valami köze az élőholtak feltámadásának, ezért úgy gondolta, hogy kikapcsolja, és kiszabadítja a bezárt nőalakot. Mivel azonban nem rendelkezett a szükséges ismeretekkel, így egyszerűen megragadta, és kihúzta a tartály aljában lévő egyik kékes színben világító fém-üveg hengert. Ahogy az csikorogva kicsúszott, hirtelen felszikrázott, majd robbanásszerűen egy lökéshullám indult ki belőle, amelyet elektromos kisülések követtek, és csak Patkány gyors reflexein múlott, hogy nem szenvedett halálos sérülést. A foglalat mindenesetre megfeketedett, ahogy kiégett, és az arkándinamikus akkumulátor is tönkrement. Devestätor a robbanás lökéshullámát érezte csak meg, mivel szinte hang nélkül játszódott le, és először arra gondolt, hogy helyet cserél a varannal, azonban amikor újra az élőholtakra nézett, látta, hogy néhány pillanat alatt különös változáson mentek keresztül. Kézfejükből mintegy félméteres csontpengék nőttek ki, széthasítva az izmokat és a bőrt. Újra közéjük lőtt, de szinte már csak erre volt ideje, mert az első halottak már el is érték az ajtót. A thoric ekkor szembesült a tetemek különös erejével, mivel lassan, de biztosan az ékként beszorított tőrök ellenére elkezdték befelé tolni az ajtót, miközben az egyre táguló résen csontpengék szurkáltak, vagdostak befelé. 

A lövést Rob is látta, és most már ki tudta venni az ajtónyílást is. Csak remélte, hogy legénysége két tagja ki tud tartani addig, amíg kitalálják, hogyan is hozhatnák ki őket abból a szorult helyzetből, amibe kerületek. Fél szemét a raktéren tartotta, közben figyelte, ahogy Voss átaraszol a két csillagbárka között kifeszített kötélen, majd eltűnik a hajótestben. A híd páncélüvegén keresztül még a kontúrokat is ki tudta venni, ahogy a törpe jelentést tett a kapitánynak. Remélte, hogy Kenriknek lesz valami ötlete, egy terv pedig az ő fejében is körvonalazódni kezdett.

Közben az ajtónyílást védve heves harc alakult ki Devestätor, Patkány és az élőholtak között. Devestätor kénytelen volt a pisztolyát közelharci fegyverre váltani, és úgy hadakozni, hogy közben az ajtónak nekifeszülve próbálta azt becsukni. Patkány két rövid karddal kaszabolta a benyúló kezeket, csontpengéket - és egy eltévedt támadással a thoricot -, így lassan sikerült visszaszorítaniuk a támadókat, és becsukni az ajtót. Mindketten több sebből véreztek, amikor a varan tolvajszerszámai használatával végül teljesen bezárta az ajtót. Csapdába esve maradtak odabent a henger társaságában, miközben odakint egy falkányi élőhalott próbált meg bejutni.

Közben Voss visszaérkezett, és elmondta Kenrik tervét Robnak. Valamelyikük álljon ki a felső fedélzet korlátjához azon a helyen, ahol az élőholtak vannak, ők pedig a csillagbárka egyik sorozatlövő ágyújával tűz alá veszik a rakteret. Rob magában remélte, hogy a tüzér pontosan fog célozni, ellenkező esetben nem sok esélyt adott két társa túlélésére. Mivel a törpe nem akart élő célpontként kiállni, ezért úgy adta át az üzenetet, hogy arra a területre fognak a másik hajóról lőni, amely felett Rob áll, így végül a Kufár állt ki a korláthoz. A Sötét Csillag felső fedélzetén lévő ágyúja mögött álló tüzér, amint Rob elhelyezkedése után a Kapitány kiadta a parancsot, tüzet nyitott. A lövedékek a raktérbe csapódtak, újabb ökölnyi lyukakat robbantva a hajótesten. Hogy odabenn milyen pusztítást vitt véghez azt nem láthatta, azonban Voss és Penge is szemmel tartották a rakteret. Végül Penge volt az, akinek feltűnt, hogy az élőholtak már nem mozognak, illetve szemüregeikben is kialudt a korábbi vörös izzás, azonban azt nem tudta, hogy ezt a lövések vagy valami egyéb hatás okozta. Sietve a raktérfedőhöz lebegett, ahonnan jelezte Rob felé, hogy abba lehet hagyni a tüzelést.

Közben Devestätor és Patkány a sebeiket nyalogatták odabenn, és belátták, hogy saját erőből bizony nem sok az esélye annak, hogy kiverekedjék innen magukat.  Emellett a tartályt sem szívesen hagyták volna hátra, nem annyira a benne található nő, mint inkább magának az eszköznek a becsült értéke miatt (azt ugyan nem tudták mi lehet, de arra tippeltek, hogy elég értékes). Úgyhogy, kiutat keresve - hátha talál még egy rejtekajtót - Patkány elkezdett körbe lebegni, Devestätor pedig a kinti hangokra figyelt. Hallotta a tompa döndüléseket, és érezte, ahogy megremeg az ajtó és a hajótest, azonban arra tippelt, hogy az élőholtak ostromolják az ajtót, mivel be szeretnének jutni. A fél perc után beköszönő néma csend pedig csak még baljósabbá tette a helyzetet. Azt mindenesetre megállapították, hogy a kékes jelek, amelyek belépésüket követően világítottak az ajtó mellett, mostanra kihunytak.

Közben Rob is visszatért a raktérbe, és meggyőződött arról,  hogy az élőholtak most már tényleg csak lebegő halottak, és semmi jelét nem adták annak, hogy korábban bármiféle öntudatra ébredtek volna. Penge volt az, aki derekán kötéllel - hogy ha valami probléma adódna, akkor gyorsan ki tudják menteni - közelebb lebegett a holtakhoz, és meggyőződött róla, hogy tényleg tehetetlenül sodródnak csak. A terv abban állt, hogy a testeket egyesével a raktér felső nyílásához tereli, ahonnan Voss kilöki őket a vadűrbe. Ezek után, ha valamilyen oknál fogva mégis újra életre kelnének, akkor más nem sok gondot tudnának okozni, hiszen tehetetlenül sodródnak majd csak a csillagok között.

Az első holtesttől sikerült is így megszabadulniuk, azonban mielőtt a többi is követte volna a példáját, Penge úgy döntött, hogy előbb szól Patkánynak és Devestätornak arról, hogyan is alakul a helyzet, és mi a terv. Mivel a tetemek továbbra sem adták semmi jelét, hogy ellenségesek lennének, ezért átnyomakodott közöttük, és lebegve az ajtó felé indult. Rob látta, hogy a kötél - és a végén Penge - eltűnik a kavargó testek között, ezért néha a megbeszéltek szerint egy-egy kötélrándulás jelezte, hogy minden rendben van.

Az ajtóhoz érve bezörgetett és bekiabált a bent lévőknek, hogy engedjék be. Volt némi bonyodalom, mire a bentiek meghallották - mint az orgyilkos megállapította közben, a falak és az ajtó amellett, hogy megerősítették őket, még egy vékony ólomréteggel is be voltak borítva -, de végül kinyitották az ajtót. Mind a throic, mind pedig a varan megkönnyebbültek, amikor megpillantották az ajtó előtt lebegő harcos-varázslót, annak ellenére, hogy tucatnyi holttest lebegett körülötte, egyesek szinte be is lebegtek, amikor Patkány tágra nyitotta az ajtót. Viszont  - megkönnyebbülésükre - tényleg semmi nyoma nem volt a korábbi aktivitásuknak. Patkány jelezte Pengének, hogy menjen be, és a helyiség hátsó részében álló tartály felé mutatott. A varázskard meglepve látta, hogy társai mit is találtak, és elindult befelé. Csak a környezetre figyelő Devestätor vette észre, hogy a testek megrándulnak, és a szemüregekben újra felizzik a vöröses fény. Azonnal megpróbálta becsukni az ajtót, de Penge útban volt, mivel még csak félig vont bent a helyiségben, akárcsak az a két tetem, akit befelé sodort magával. Patkány megragadta Pengét, hogy berántsa, Devestätor pedig a másik két alakot próbálta meg kilökni, azok azonban vasmarokkal kapaszkodtak az ajtókeretbe és az ajtóba. Végül az tűnt a jobb megoldásnak, hogy ha a két élőholtat is inkább befelé rántják. Abban bíztak ugyanis, hogy az ajtó nyitása hozhat működésbe valamilyen mágikus csapdát, és az kelti fel őket. Így ha az ajtót becsukják, megoldódik ez a gondjuk.

Közben Rob is észrevette, hogy a holtak újfent életre keltek, ezért a kötélnél fogva megpróbálta Pengét kiszabadítani az elszabaduló pokolból. Ahogy azonban megrántotta a kötelet, az egy pillanatra megfeszült, majd elernyedt, ahogy a kavarodásban egy csontpenge véletlenül átvágta. Fennhangon szitkozódott azon, hogy a harcos-varázsló nem követte az eredeti tervet, de most már nem tudott mit csinálni. Voss közben elővette a fegyverét, és lőni kezdett a lenti élőholtakra. 

Végül Penge bejutott az ajtónyíláson, Devestätor és Patkány pedig berántották az ajtó csukását akadályozó két élőholtak a helyiségbe, és az ajtó bezárult. A varannak csak néhány pillanat kellett hozzá, hogy ismét bezárja, és elégedetten látták, hogy a kék jelek ismét kialszanak. Azonban ez cseppet sem zavarta az élőhalottakat, aki szinte azonnal rájuk támadtak. Miután így összeomlott az elméletük az ajtó és az élőholtak kapcsolatáról, nem volt mit tenni, mint védekezni. Végül rövid, de annál véresebb harc után sikerült legyűrniük a zombikat.

Odakint közben Rob és Voss látták, hogy a halottak ismét elernyednek. Most már nem bíztak semmit a véletlenre. Rob maga ereszkedett le, egyesével kulcsolt egy kötelet valamennyi élőhalott egyik végtagja köré, majd úgy ahogy voltak, kihúzták őket a raktérből, és kitaszították a Vadűrbe. Csak figyelték a távolodó testeket, és úgy vélték, hogy kicsi az esélye annak - lévén nem forgalmas kereskedelmi útvonalon voltak -, hogy valakinek gondot okozzanak a jövőben... Meg különben is, mit érdekelte őket.
Ahogy a raktér kiürült, Rob ismét leereszkedett, majd az ajtóhoz lebegve bekopogott. Neki is meggyűlt a baja a vastag ajtóval, végül azonban sikerült megértetnie az odabent lévőkkel, hogy odakint már tiszta a levegő. Ahogy kinyílt az ajtó, már ő is megpillanthatta az odabent lévő különös tartályt. Azonban az idejük már fogytán volt, így úgy döntött, hogy nem foglalkoznak vele sokat. Átviszik a Sötét Csillagra, és majd ott eldöntik, hogy mi legyen vele. 

Időközben odafent a fedélzeten Voss baja meggyűlt még három élőhalottal - akiket korábban a hajó utas szintjén találtak -, azonban a Sötét Csillag tüzére a segítségére sietett (az ágyúval lőni verébre eszmét követve). Ezt követően a törpe csatlakozott társaihoz odalent. Ilyen szerkezetet még ő sem látott, és csak ennél kisebbekről hallott, úgyhogy alig várta, hogy alaposabban megvizsgálhassa. Rob azonban nem sok időt hagyott neki, csupán amíg eltávolíttatta vele a rögzítéseket, amelyek a padlóhoz erősítették.

A csapat végül teljes létszámban - Devestätor, Patkány és Penge sérülten - visszatért a Sötét Csillag fedélzetére, magukkal cipelve amit a hídon kiszereltek, illetve a tartályt, amelyben a nőalak lebegett. A tartályt a raktárfedélzeten állították fel, és ott kezdték el alaposabban megvizsgálni. Többen állták körül, egyedül Devestätor hiányzott, aki a legénységi étkezdében épp az egyik hajón talált kristálypalackot bontotta ki - amelyről Kufár azt állította, hogy vagy 500 arany az értéke - azzal a szándékkal, hogy majd az értékes nedűvel koccintanak a sikeres fosztogatás örömére. Robnak egyenlőre nem állt szándékában kinyitni a tartályt, csak kíváncsi volt rá, hogy mennyit érhet, és milyen céllal lehet a lány bezárva. Erről azonban - kíváncsiságában - Voss mást gondolt, mivel - miközben a tartályt vizsgálta - beindított rajta valamit, aminek következtében újabb és újabb arkánmágikus rúnák izzottak fel a tartályba vésve, és megkezdődött a nyitási folyamat. Gőz tört ki a tartály faragott keretén lévő faragványokból, és a kékes fény változni kezdett. 

Rob dühös parancsára megpróbálta leállítani a folyamatot, azonban a felizzó rúnákat értelmezve arra a következtetésre jutott, hogy az a benne lévő nő halálával is járhat. Így nem volt hátra más, mint folytatni a megkezdett nyitási eljárást. Ez néhány percet igénybe vett, így közben Devestätor is elindult lefelé (persze csak miután ő belekóstolt az egyik kristálypalack tartalmába), hogy utánanézzen, miért is nem érkeznek a többiek. Rob közben elolvasta a hajón talált levelet, amely valószínűleg a tartályra - és utasára - vonatkozott, mint fontos szállítmány, amelyet Vaskikötőbe kell vinni, és ott egy Sina Mora nevű személynek átadni. Rob szintén felfedezett még valamit, ami aggodalommal töltötte el: a tartály felső részén a keretet alkotó fémbe egy naprúna volt vésve, amely egyértelművé tette, hogy az eszközt antilan napmágusok készítették.

Végül a tartály gőz és sípoló hangok kíséretében kinyílt, a benne lévő arany-ezüst hajú nő (ránézésre antilan) pedig kizuhant rajta. Az utolsó pillanatban Penge kapta el - miután Voss érdektelenül ellépett a dőlő test útjából, és inkább a tartállyal kezdett közelebbről ismerkedni - aki a karjaiban tartotta, miközben Rob is odalépett hozzájuk. Ő hajolt fölé, miközben a nő antilan nyelven azt kérdezte suttogva, hogy hol van. Penge közben különös borzongást érzett, azonban nem tudta mire vélni.

Ekkor érkezett meg Devestätor, aki a raktár közepén körbefutó függőfolyosó korlátjának támaszkodva, egyik kezében poharat tartva figyelte az eseményeket. Kicsit fura volt a perspektíva, mivel úgy tűnt neki, mintha egy pillanatra homályosabban, majd pedig két szögből figyelné az odalent lévő társait, de ezt betudta az alkohol, és a pörölycápán szerzett sebek hatásának. Illetve hangja is különös volt, mintha sztereóban szólt volna. Azzal a látvánnyal csak társai szembesültek, hogy a vasrácsos függőfolyosóról lekiabáló Devestätor vállai között két fej méregette őket. Döbbenten hördültek fel, nem tudván mire vélni a dolgot, amikor a lány újra elhaló hangon suttogva újra afelől érdeklődött, hogy hol is van. Penge megint érezte az előbbi különös borzongást, és a következő pillanatban a raktér egyik sarkában lángokból álló forgószél kerekedett, ami tomboló tűzviharrá alakult, mielőtt néhány pillanat után kialudt, csak megfeketedett falakat és füstöt hagyva maga után.

Ez volt az a pillanat, amikor Rob leütötte a lányt, aki eszméletlenül ernyedt el a harcos-varázsló kezében. Rájött ugyanis arra, hogy az antilan nő valószínűleg valamilyen vadmágiával rendelkezett, mivel minden megszólalását a mágia valamilyen kontrollálatlan megnyilvánulása követte. Erre közben -  varázshasználóként - Penge és Voss is rájöttek. Penge azonban azt is tudta, hogy az antilanoknál a vadmágiát tisztátlannak tartják, és könyörtelenül végeznek azokkal, akik ilyen képességekkel rendelkeznek. Ennek fényében pedig különös volt, hogy a lányt itt - és főleg hogy életben - találták, ily távol az antilan felségűrtől.

Itt ért véget a játékülés, innen folytatjuk valamikor februárban...

 * * * * *

Végül pedig, egy örvendetes hír: a blog túllépte a 20 ezres olvasottságot.
Ha azt nézzük, hogy egy meglehetősen szűk réteget érdeklő, érintő témáról szól (hiszen a Spelljammer még a szerepjátékokon belül is mostohagyermek, amelyet Magyarországon jó, ha 2-3 csapat játszik jelenleg is), akkor elmondhatom, hogy ez egy igen szép eredmény.  Ezúton szeretném megköszönni az olvasóknak az elmúlt években tanúsított érdeklődést, és remélem, a jövőben is kedvükre való játékbeszámolókkal tudok szolgálni.