A második játékülés előtt felhívott egy olyan szerepjátékos ismerősünk, aki nem játszott már vagy egy évtizede, hogy lesz délután néhány órája, és ha megoldható, beugrana kicsit játszani. Felvázolta az alkalmi karakter koncepcióját is, amely érdekes játékot ígért. Már csak azt kellett kitalálni, hogy hogyan hozzam be a történetbe úgy, hogy abban a 2-3 órában, amíg ott tud lenni, kihozhassa belőle a megfelelő potenciált. Nem tudom, ez mennyire sikerült, mindenestre tagadhatatlan, hogy színes közjátékkal gazdagította a játékot.

A csapat:

Miután mindenki visszatért a Sötét Csillag fedélzetére, és a vendégeik is elhelyezkedtek, nem volt más hátra, míg megvárni, hogy végezzenek a készletek berakodásával és a csillagbárka készen álljon az indulásra. Nem sokkal azelőtt, hogy a Kapitány kiadta volna a parancsot a rámpa felhúzására, egy hatalmas kivert bőrvértet viselő, hátára kétkezes csatabárdot csatolt alak jelent meg rajta, aki határozott léptekkel gyalogolt be a hajó rakterébe. Rob épp ott tartózkodott a thoric zsoldos és Patkány társaságában, így érdeklődve nézte az érkezőt. Akárcsak Devestätor, aki ritkán fut össze nála nagyobb darab alakokkal, így szinte már érezhető volt a levegőben egyfajta kihívás közte és az érkező troll között. Mert bizony egy troll volt az érkező, aki nemes egyszerűséggel csak Zúzó néven mutatkozott be, és közölte, Ny’ska küldte annak biztosítására, hogy rendben menjenek a dolgok.

Ennek Rob nem igazán örült, hiszen mióta csak eljöttek Ny’skától, azon gondolkodott, hogyan is lehetne megoldást találni arra, hogy a ládában lévő 30 000 arany ne kerüljön átadásra, de Ny’skához se kerüljön vissza. Most azonban kicsit romba dőlni látszottak tervei, hiszen megjelent ez a hatalmas barom, így egy újabb gond, amit valahogy el kell majd tüntetni az útból a pénz megkaparintásához. Dühét ki is mutatta, mivel közölte a trollal, hogy ugyan velük jöhet, azonban a vendégszeretet – mint nem kívánt vendéget – csak abban illeti meg, hogy itt, a raktérben meghúzhatja magát. A hajó többi része tiltott terület a számára, és nem szeretné, hogy bármi gondot is okozzon.  Úgy tűnt, a troll felfogta, hogy mit várnak tőle, úgyhogy hamarosan magára is maradt odalent. Rob a csillagbárka hídjára ment, a többiek pedig a vaslépcsőn felkapaszkodva a csillagbárka lakórészébe.

A hídon már ott volt a Kapitány, aki a híd ember méretű, acéllal megerősített páncélüveg ablakánál állva, hátratett kézzel figyelte a csillagbárka ablakán túli kikötőt, miközben mögötte, a híd padlójába süllyesztet kormányosi székben elhelyezkedett a pilóta, illetve mellette a másodkormányos, aki a mágikus vizort (érzékelők), valamint szükség esetén a csillagbárka mágikus pajzsát kezelte. Mindketten különös, kékes lencséjű szemüveget viseltek, amelyet mágikus rúnákkal és rajzolatokkal díszített kábel kötött össze a hajótesttel (ez arra szolgál, hogy úgy érezzék a hajót, mint a spelljammerben a mágiahasználók, úgyhogy egyfajta virtuális valóságot generál). Odakint a dokkban már egy alak állt két zászlóval a kezében, hogy megadja a jelet a felszállásra, amint tiszta lesz a kikötő légtere.

Rob egy galérián állt – ide nyílott a hídra vezető ajtó – ahonnan kétoldalt lépcsők vezettek le a hídra, a kormányosok székeihez valamint a mögöttük lévő hatalmas, faragott asztalhoz, amely felett most a Sötét Csillag mágiával létrehozott képe lebegett. Kezeit a galéria faragott korlátján nyugtatta, és innen nézte a felszállást, amikor mögötte tompa kondulás hallatszott az ajtón, mintha valaki ököllel dörömbölt volna rajta. Amikor kinyitotta a troll állt ott, akit ugyan figyelmeztetett arra, hogy a raktárban kellene tartózkodnia, most mégsem tartóztatta fel, amikor az benyomult a hídra, hogy megnézze a felszállást. Úgyhogy, ott álltak egymás mellett, miközben odalent az irányító felemelte a színes zászlókat, és megadta az engedélyt az indulásra.

A Sötét Csillag teste megremegett, és szinte hallani lehetett, ahogy a hajó közepében lévő viharkamra energiával látja el az arkán magot, amely a mágikus csillaghajó hajtómű szíve volt. A kormányos maga felé húzta a kormánykart, mire a hajó lassan emelkedni kezdett, kiemelkedve a dokkból, egyre feljebb az aszteroida égboltja felé. Bár saját felhői nem voltak, a kohók és műhelyek kéményéből előgomolygó füst szürke fátyolként, sávként borult az egyre távolodó városra, így előbb ezen kellett áttörniük, mielőtt meredek szögben tovább emelkedve kiléptek a csillagok, illetve a törmelékmezőből kiemelkedve a bolygó gyűrűjének síkja fölé.

A kapitány végül otthagyta az ablakot és a faragott asztalhoz lépett, ahonnan felemelt, majd felvett egy hasonló szemüveget, mint amilyet a kormányos és a másodkormányos is viseltek, majd az asztalhoz csatlakoztatta. Rob úgy döntött nem nézelődik tovább, ezért elhagyta a hidat, ahol már csak a nem várt vendég maradt, aki eltökélte, hogy megvárja, amíg a Sötét Csillag utazósebességre vált.

Rob – miután ellenőrizte, hogy utasaik kényelmesen elhelyezkedtek-e – az Öreg kabinjába ment, ahol a servitor éppen elzárta a ládát a falba rejtett páncélszekrénybe. Mivel amúgy is erről akart beszélni, kapóra jött a dolog, úgyhogy töltött magának is asztalon lévő üvegből, majd leült a szemben lévő székbe. Végül hosszas beszélgetés után – minden meggyőző képességét latba vetve – sikerült rábeszélnie az Öreg csempészt arra, hogy az árnyékkövet szállítsák le Ny’skának, azonban a pénzt tegyék el. Már csak a megfelelő alkalmat kell majd erre megtalálni a pénz átadása során, vagy azt követően. Azonban problémákat okozhat a troll, így tőle valamilyen módon meg kellene majd szabadulni. Végül arra jutottak, hogy majd az átadás után teszik el láb alól, így elmondhatják, hogy a pénz sikertelen visszaszerzése során veszítette életét. Ebben maradtak, úgyhogy Rob hátrahagyta a lassan részeg bódulatba eső társát, és visszavonult a kabinjába, hogy mintegy meditálásként átadja magát a kaligráfia nemes művészetének.

Ezen idő a csillagbárka utazósebességre lépett – figyelmeztető gongszó harsant, és a kapitány is figyelmeztetett mindenkit egy hangosbeszélőn keresztül, hogy kapaszkodjon meg a hírtelen gyorsulás idejére -, úgyhogy Zúzó elunta magát a hídon, és elindult ellenőrizni, hogy megfelelően gondját viselik-e a gazdája pénzének. Mivel a hajón nem igazán ismerte ki magát, ezért némi idejébe telt, hogy eljusson a legénységi társalgóba, ahol Devestätor és Boris éppen pipáztak. Amikor a láda felől érdeklődött náluk – meglehetősen hangosan, mivel még Rob is hallotta egy emelettel feljebb –, csak néhány gyunyoros megjegyzést tettek, amivel Devestätornak sikerült kiprovokálnia, hogy összemérhesse erejét a még nála is nagyobb lénnyel. A troll kapva kapott az alkalmon, hogy némi tiszteletet alapozzon meg maga iránt, úgyhogy a hármas a raktérbe vonult, ahová a Patkány és a csillagbárka navigátornője is követte őket. Amíg Devestätor és Zúzó odalent püfölték egymást, addig a három néző a raktér függőfolyosójának korlátjára támaszkodva kötött egymással fogadásokat. Devestätor fürgébb volt ugyan, azonban a troll ütései pusztítóbbak voltak, így egy darabig kiegyenlített volt a küzdelem, amely csak azért vett a végén a thoric számára kedvező fordulatot, mivel már az ökölharc elején a harcos-mágus mágiával mind az erejét, mind pedig az ügyességét megnövelte. Úgyhogy, végül a thoric kiütéssel győzött, a troll pedig eszméletlenül terült el a raktér padlózatán. Fellocsolták, majd magára hagyták, és mindenki ment a dolgára. Devestätor és Penge folytatták a pipázást, Patkány pedig visszavonult a szobájába.

A troll magához térve tovább folytatta a láda felkutatását, így eljutott végül a lakórészleg második szintjére, ahol az Öreg, Rob és a vendégek kabinjai voltak. Elsőnek Rob kabinját találta meg, ahová egy rövid dörömbölés után be is nyitott, megzavarva ezzel a férfit. Rob nem vette jó néven, hogy megzavarták, úgyhogy csak vetett rá egy pillantást, és közölte, hogy takarodjon, amikor pedig a troll nem így tett, akkor dupla csövő katonai pisztolyával nyomatékosította a kérést. Mivel a troll is tudta, hogy a pisztoly komoly károkat tudna okozni benne, ezért magára hagyta a dühös Kufárt.

Rob gyorsan magára csatolta a kardját, és kilépett a folyosóra a troll után, aki ekkor már az Öreg ajtaján dörömbölt. Felszólította, hogy hagyja abba, amikor pedig a troll nem reagált, nemes egyszerűséggel hátbalőtte. A pisztoly hatalmasat dörrent, Zúzó pedig megpörült a tengelye körül, és hátával véres csíkot húzva az ajtón csúszott le a padlóra. A lövést persze mások is meghallották, így néhány másodpercen belül odasiettek. Rob csak rájuk nézett, majd közölte a többiekkel, hogy fogják meg a trollt a lábainál, és vonszolják le a raktérbe. Amint megindultak, akkor nyílt a kabin ajtaja, amin az Öreg nézett ki véreres szemekkel. Amikor meglátta Robot, szólt neki, hogy hallott valami zajt, úgyhogy legyen már olyan kedves, és nézzen utána, majd visszament a szobájába.

Odalent a trollt Patkány instrukciói alapján alaposan megkötözték, majd ülő helyzetben a raktér falának támasztották. Rob parancsára egy vödör vízzel magához térítették, ő pedig elkezdte sorolni neki, hogy hogyan is kellene itt "vendégként" viselkednie. A troll nem tűnt túl együttműködőnek, ezzel pedig sikerült annyira felhergelnie a varan ifjút, hogy az tőrt rántott, és le akarta szúrni Zúzót. Ebben csak az akadályozta meg, hogy Penge közéjük lépett, nyugalomra intve. Ezt Rob nem vette tőle jó néven - a többiek mindkettőjüket csitítani próbálták - , azonban arra elég volt, hogy lehiggadjon. Talán a legrosszabb pillanatot választotta a troll, hogy megpróbáljon kiszabadulni, mivel a közjáték alatt mocorogni kezdett, majd izmait megfeszítve sikerült is szétszakítania köteleit (hát igen, azért egy 20-as dobás sokat segített). Csak fel akart állni, azonban nem sok időt és lehetőséget hagytak számára. Az eddig mellette álló Devestätor kicsapta telszkópos botját (vipera) és egy hatalmasat húzott vele Zúzó koponyájára, Rob pedig előrántva kardját mellbe döfte a feltápászkodó óriást. Ezek a sebek a korábban szerzettel együtt már halálosak voltak, így a troll holtan terült el a raktér fémrácsos padlóján. Rob csak nézte a kiterült tetemet, majd utasította a többieket, hogy amint legközelebb kilépnek utazósebességből, szabaduljanak meg a testtől, és valaki takarítson össze, és tüntesse el mindehol a vérnyomokat.

Ezt a közjátékot követően néhány napos nyugalom következett, az élet visszatért a normális kerékvágásba. Devestätor - aki a hajószakács szerepét is ellátta - főzött, napközben a raktérben gyúrtak, gyakoroltak, a Sötét Csillag pedig csak azokra a rövid időszakokra lépett ki az utazósebességből, amíg a kormányban váltották egymást a pilóták. Az egyetlen izgalmat az hozta Rob életében, hogy amikor Devestätor szolgálta fel a két női utas számára az ebédet egy alkalommal, akkor után panaszt tettek rá, mivel a férfi igencsak megbámulta őket, és véleményük szerint egyértelmű célzásokat tett. Ezért Rob úgy döntött, hogy a nagydarab thoric a hátralévő időben nem mehet a vendégek közelébe (csak épp erről az események alakulása miatt pont az érintettet felejtette el tájékoztatni).

Az utazás harmadik napján jártak, a csapat tagjainak többsége éppen a közös étkezőben töltötte az idejét beszélgetve, Devestätor pedig a konyhában éppen az aznapi ebéd elkészítésével foglalatoskodott, amikor a Sötét Csillag teljesen váratlanul kilépett az utazó sebességből, és taktikaira lassított. Mivel nem volt figyelmeztető jel, és a lassítást néhány másodperc alatt történt meg, ezért a többség elvágódott, elesett, egyedül Vos volt az, aki mintha mi sem történt volna a mágikus hajtómű arkán magja felé sietett el, hátha azzal történt valami probléma. A többiek közben feltápászkodtak, és ki vörösbor foltot, ki pedig befőttet törölgetett le magáról káromkodva, amikor megszólalt a hangszóróból Kenrik hangja, hogy a beépített mágikus rendszer automatikusan rántotta ki őket utazó sebességből, megakadályozandó, hogy összeütközzenek valamivel. Mivel nem tudták, hogy mi okozhatta, ezért volt aki a hídra, és volt aki a hajófegyverekhez sietett, hiszen kóbor aszteroda éppúgy az útjukba kerülhetett, mint egy kalózhajó.

Végül kiderült, hogy egy alaposan helybenhagyott pörölycápát sodort az útjukba a sors. Az oldalát lövésnyomok borították, a hajtóműve közelében pedig egy robbanás szakította lyuk látszott (amelyről megállapították, hogy belülről kifelé történt a robbanás). Elhagyatottnak tűnt, és látszólag már ki is fosztották. Mivel kalózok szoktak hasonló trükkel csillagbárkákat csapdába csalni, ezért a környező vadűrt is szemmel tartották, de sem a vízoron, sem pedig távcső segítségével nem láttak másik hajót a közelben. Rob és az Öreg megtárgyalták a dolgot, és arra jutottak, hogy maximum néhány órás késést okozhat, ha megnézik alaposabban a sodródó hajót, hátha találnak valami értékeset. Úgyhogy Rob összeállított egy átszálló csapatot - Devestätor, Penge, Vos, Patkány és ő -, Kenrik pedig közelebb vitte a Sötét Csillagot a pörölycápához.

Mivel jelen rendszerben nincsen a hajó körül légburok, ezért arkánmechanikus légzőmaszkot csatoltak az arcuk elé, miközben a felső fedélzetre mentek. Odakint már a gravitáció is lecsökkent, a másik hajón pedig valószínűleg - mivel láthatóan nem működött egyetlen arkánmágikus gépezet sem - egyáltalán nem lesz, úgyhogy ettől kezdve nagy szerep hárult a Szabadesés dobásokra (Dragonstar - Starfarer's Handbook 79 oldal). Amikor a két hajó között már alig több, mint egy fedélzet szélességnyi volt csak a távolság, Devestätor elrugaszkodott a Sötét Csillagtól, és meg sem állt a másik hajó korlátjáig. Hogy ne sodródjon el, azt a derekára erősített kötél biztosította, amelyet átérkezése után a két hajó közé erősített, hogy a többiek is átkelhessenek. Ő pedig addig lábait a korlátba akasztva, pisztolyt húzva biztosította a fedélzetet. A Sötét Csillagról közbe reflektorral világították meg a hajótestet, illetve a legénység egyik tagja a felső fedélzeten lévő fegyver mögött állva figyelte a környező űrt és a pörölycápát.

Miután mindannyian átértek, megkezdték a hajó átkutatását. A csillaghajó első felével kezdték. Mivel odabent a hajótestben teljes volt a sötétség - kivéve azt a néhány helyet, ahol a lövésnyomokon keresztül fénypászmaként vetült be a kinti keresőfény -, ezért fényt csak a Devestätor által bedobott napfénypálca biztosított, illetve az a fénysugár, amelyet Penge varázsolt pisztolya csövére. Mivel nem tudták, hogy mire számítsanak, biztos ami biztos alapon Devestätor aktiválta arkánmechanikus pajzsövét is, aminek következtében egy, a pajzsvarászlathoz hasonló hatású mágikus pajzs derengett fel a bal kezén viselt alkarvédője külső odalán.

Gravitáció valóban nem volt, ezért hol a levegőben úszva, hol pedig a falakba kapaszkadova haladtak előre, miközben lépésről-lépésre, helyiségről helyiségre kutatták át a hajót. Láthatólag a hajótestben is harc dúlt, mindenfelé törmelékdarabok lebegtek a levegőben, a kapitány kabinjában pedig még arra is ügyelniük kellett, hogy meg ne vágja őket a sok ezernyi üvegdarab, amely egy törött szekrény körül lebegett. Idebent találtak egy olyan rejtett rekeszt a kapitány asztalában, amely elkerülte a korábbi fosztogatók figyelmét, és amely egy összetekert levelet tartalmazott. Nem olvasták el, csak Rob sűlyesztette el kabátja egyik zsebébe.

Az első holtesteket a tiszti kabinban találták, ahol két alak lebegett barnás vérfelhőben. Egyiknek láthatólag a fejét lőtték szét, a másikkal pedig kardcsapások végeztek. Mivel a padlót is vér borította, arra gyanakodtak, hogy amikor megsebesültek, vagy meghaltak, akkor még volt gravitáció, azonban a vér még nem alvadt meg, amikor  lekapocsolódtak a mágikus gépezetek. A holtestek állapotából - mivel a vadűrben némileg más a bomlás sebessége - arra jutottak, hogy a támadás 2-7 nap között történhetett valamikor. Kutatásuk itt sem volt hiábavaló, mivel a padló egy rejtett rekeszében találtak két nehéz kristálypalackot, amelyben ránézésre is valamilyen drága alkohol lehetett. Ettől eltekintve látható volt, hogy bárkik is fosztották ki a hajót, alapos munkát végeztek, és szinte minden mozdíthatót elvittek. Sőt, gyakran a hajó falát is megbontották, hogy hozzáférhessenek az odabent lévő vezetékekhez, mágikus technológiához.

A harmadik holtestre a legénységi étkezdében akadtak rá. Ez igencsak meglepte őket, mivel eddigre már megállapították, hogy a csillagbárka a calidianokhoz tartozik, az itt lebegő alak azonban egyértelműen antilan volt. Ezt bizonyította az arcát takaró maszk - amelyet homlok tájékon egy golyó ütötte lyuk torzított -, illetve miután ezt levették róla, a jellegzetes arcvonások. A maszk díszítése harcosra, katonára utalt. Mivel nem tudták hová tenni, úgy tippeltek, hogy a támadók közé tartozhatott, ez viszont azt jelentette, hogy antilan kristályhajó portyázik a közelben (pedig a vadűrnek ez a része inkább tartozott az illithidek területéhez).

Végül eljutottak a hídig, ahol a csapat két részre vált. Rob, Penge és Vos ott maradtak, hogy kiszereljék azt a néhány ezer arany értekű mágikus technológiát, amelyet a korábbi fosztogatók hátrahagytak, és amely még használhatónak tűnt, Devestätor és Patkány pedig a hátsó raktárhelyiség felé indult. Mivel a hang ebben a közegben csak közelre terjedt, ezért megbeszélték, hogy fényjeleket adnak, ha baj van, vagy ha találtak valami fontosat.

A raktérbe érve kiderült számukra, hová is tűnt a csillagbárka hiányzó legénysége. A napfénypálca vagy három tucatnyi tetemet világított meg, akik a sötét térben lebegtek, elzárva szinte az utat a raktér túlsó végébe. Patkánynak - bár sokat látott már életében - sok volt ez a látvány, ezért Devestätor ment előre, és nyitott utat a mágikus energiapajzsával a tetemek lebegő felhőjén át (hogy aztán az útjukból félretaszított tetemek után a raktér faláról visszalöködve ismét elzárják előlük a visszavezető utat). Elég lassan haladtak, de végül átküzdötték magukat... mint kiderült, a semmiért. A raktér hátsó része ugyanis teljesen üres volt.

Közben a hídon dolgozóknak is feltűnt, hogy a napfénypáca fénye meglehetősen összevissza jeleket ad le. Nem tudták mire vélni, mivel nem az előre megbeszélt sorozat volt, sokkal inkább valami össze-vissza jel (ahogy a lebegő holtestek hol eltakarták, hogy felfedték a fény útját). Végül Rob lebegett hátra megnézni, hogy mi történhetett, amikor azonban megpillantotta a most már össze vissza lebegő, tehetetlenül kavargó tetemek tömegét, úgy ítélete meg, nincs szükség segítségre, és visszatért társaihoz.

Patkány hátul ezalatt felfedezte, hogy mégsem jöttek hiába, mivel a hátsó falon bizony van egy rejtett ajtó. Megvizsgálta, majd tolvajszerszámai segytségével néhány perces munkával sikerült is kinyitnia. Ahogy az ajtó halk kattanással kinyílt, odabentről kékes derengés áradt ki. Óvatosan lebegtek be, Patkány éber szemei folyamatosan csapda után kutattak (mint később kiderült nem hiába, csak a csapda nem egészen olyan természetű volt, amilyenre számított volna). Szerencsére azonban nem történt semmi, ők pedig a hosszúkás, 5-6 méteres terem végében egy kékes fényben derengő üveghengert pillantottak meg, amelyben egy alak lebegett. A testet eltakarta a körülötte lebegő, gomolygó hajtömeg, annyit azonban megállapítottak, hogy egy nő van odabent. A hengerben valamilyen arkánmechanikus mágia működhetett, erre utaltak az oldalán izzó jelek, illetve a talapzatába foglalt arkándinamikus akkumulátorok kékes-zöldes ragyogása. Megbűvölve figyelték a jelenséget, annyira azonban nem, hogy ne tűnt volna fel nekik, ahogy három szintén arkánmágikus rajzolat izzik fel az ajtó mellett, amelyen bejöttek, ahogy valamilyen mágikus technológia aktiválódik.

Ezt a hídon is észlelték, mivel kék fény gyúlt egy rúna körül, amelyet Vos és Penge végül riadójelként azonosított. Nem tudták, hogy ők aktiváltak-e valamit, vagy a raktérben ténykedő társaik, mivel azonban egyéb következménye nem volt, tovább folytatták a szükséges eszközök, vezetékek kiszerelését.

Pedig volt következménye, amellyel azonban ekkor még csak Devestätor és Patkány szembesültek. Ahogy ugyanis az ajtó felé lebegtek, hogy visszamenjenek a hajó hídjára, és beszámoljanak társaiknak arról, mire is bukkantak, félelemmel eltelve látták, ahogy lassan vörös fény gyúl a raktérben lebegő holtestek szemében, és a közel három tucatnyi - korábban élettelen - tetem valami közös, túlvilági akarattól hajtottan feléjük indul...

Itt fejeződött be a játékülés, innen folytatjuk legközelebb... Most szombaton.