Miután visszaértek Torilról és átadták az onnan elhozott Hullócsillagot a levegő genasi megbízójuknak, Khyra arról tájékoztatta őket, hogy átnézi a cserébe az arkán megbízótól kapott tekercstartó tartalmát, és továbbiakat másnap este a szokott helyen, a Nevető Beholderben fogják megbeszélni. Erre egyedül csak Gale húzta a száját, mivel vándorként gyűlölte a torzulásokat, amelyek közé a szemzsarnokok is tartoznak, de végül úgy döntött, hogy ő is elmegy, és majd igyekszik visszafogni magát a hely tulajdonosának jelenlétében.

Ezt követően némi időbe telt – még a Sziklát jól ismerő Agor útmutatásai mellett is – mire sikerült megegyezniük arról, hogy otthagyják a Részeg Octopus-t (lévén elég sokan tudják, hogy korábban ott szálltak meg) és új szállás után néznek. Választásuk végül a Vörös Ház nevű helyre esett, ahol a szoba mellett igencsak olcsón napi háromszori étkezést is kaptak a fogadót üzemeltető gnóm matrónától.  Estig főleg alvással töltötték az időt, hiszen amióta két nappal korábban elindultak Torilra, azóta nem sok lehetőségük nyílt pihenni.

Úgyhogy, mire összeszedték magukat, már rájuk is köszöntött a bral-i este, indulniuk kellett a megbeszélésre. Útközben még a törpe pap szeretett volna venni néhány tartalék lőszert a puskájához, ezért megálltak a Tolvajok Piacánál. A többiek vártak, amíg Takklin bevásárolt. Szinte természetes volt, hogy megpróbálták a törpét meglopni, aki azonban résen volt és sikerült elkapnia a gyermekkorú tündére hasonlító tolvajt (még sosem látott surranót), mielőtt elszelelt volna a pénzével. Innentől kezdve kicsit elvadultak a dolgok, mivel Takklin eltörte a tolvaj kezét, akinek a kétségbeesett sikolya – valamint az a tény, hogy ráadásul a surranó kezdett „tolvajt” kiabálni – jópár piacon ténfergőt odacsalt, akik hangot is adtak felháborodásuknak a törpetettével és brutalitásával kapcsolatban. Leginkább egy giff harcos nehezményezte Takklin tettét, aki közölte is vele, hogy bele fogja passzírozni a macskakövek közé. A törpe – mivel amúgy is meglehetősen pipa volt már – ezt úgy reagálta le, hogy puskája csövét belenyomta a giff ágyékába, és csak az akadályozta meg, hogy egyetlen ujjmozdulattal megfossza a férfiasságától a víziló fejű óriást, hogy a társai – látva a közhangulat ellenük fordulását – lebeszélték róla. A köréjük gyűlő tömeg vért akart – lehetőleg a törpéét -, ezért Gale Szemfényvesztéssel felrajzolt a macskakövekre egy világító kört, a drow csatamágus pedig színes fényeket varázsolt a levegőbe, egy kisebb arénát rögtönözve.

Úgyhogy végül pusztakézzel estek egymásnak, ahol a törpének jól jött a gyakorlata, amit az óriásokkal és a többi nagytermetű lénnyel szemben népe kifejlesztett. Többször eltalálta a giffet, akinek viszont pusztítóbbak voltak a csapásai, a küzdelem végén – még ha véresen is – mégis a törpe maradt talpon. Azonban még egy különös dolog történt. Miközben a törpe a küzdelem után egy közeli sikátorban szedte rendbe magát, egy újabb surranó bukkant fel, aki széles vigyorral az arcán egy aranyat hajított oda neki, és megköszönte a közreműködését.

Végül a közjáték után megérkeztek a Nevető Beholderbe. A fogadó tele volt törzsvendégekkel és a beholder hírére érkezett kíváncsiskodókkal, azonban még így kis könnyen kiszúrták a rájuk váró genasi nőt a box előtt álló fémpáncélos kísérőjéről. Leültek az asztalhoz – Tefrit a nő közelébe (hiszen levegő genasi még hiányzott a „gyűjteményéből”), Gale pedig olyan helyre, hogy még véletlenül se lássa a helyiség közepét uraló pult mögött álló beholdert, aki éppen egy fél-tündével beszélgetett. A nő titokzatos, páncélba öltözött testőre úgy helyezkedett, hogy a fogadó többi vendége lehetőleg ne lássa és hallja, hogy miről is zajlik a beszélgetés odabent.

Khyra először röviden elmondta, hogy az eddigi Viadalok tapasztalatai alapján mire lehet számítani, majd kiterítette az asztalon az arkánoktól kapott térképet, és beszámolt arról, hogy egy napi tanulmányozás után mire is jutott. Nem sokra. A Vidalok során hagyományosan van egy belépő szint, ahová a csapatok megérkeznek. Itt már harcolhatnak vagy szövetkezhetnek egymással, miközben megküzdenek a szint kihívásaival is. Minden szinten – nem minden esetben annak mértani középpontjában – található egy portál, amelyen a következő szintre lehet jutni. Ezt a portált általában a szint főellenfele őrzi, és csak az ő legyőzésével lehet tovább jutni. Természetesen csak egy csapat győzheti le, a többiek számára már nyitott az átjáró, azonban az a csapat, amely elsőként lép át, megszerezhet egy mágikus tárgyat is, amely segítségére lehet a többi szint kihívásai során. Hagyományosan a belépő szintet követően 3-5 viadal szint szokott következni, a végén pedig az úgynevezett Aréna szint, ahol a végső összecsapás(ok) zajlanak le. Az arkánoktól megszerzett tekercs alapján a mostani Viadalon három viadal szintre lehet számítani, ezek: Árnyak szintje, Láva szint és Temető szint. A tekercs, amit megkapott, a Temető szintről tartalmaz információkat. Azt nem tudni, hogy ez a három várható szint közül melyik lesz, azonban a térképét igen, valamint azt, hogy milyen ellenfelekre lehet ott számítani: porördögök, sír pókok és a szinten a főellenség egy kripta véreb. Sajnos azonban ezekről a lényekről – egyenlőre - a nevükön kívül semmi többet nem sikerült megtudnia. Viszont még van majdnem három napjuk az indulásig, és ezen idő van még lehetőség arra, hogy utánajárjanak a dolgoknak. Végül abban maradtak, hogy addig esténként itt találkoznak, és megbeszélik, hogy ki mire jutott. A papnak és a csatamágusnak a sír pókokkal kapcsolatban volt ugyan némi ismerete, bár a drow szerint mágikus lények, a törpe szerint pedig élőholt jellemzőkkel bírnak, így végül nem nagyon tudtak egyezségre jutni.

Amikor Khyra és páncélos kísérője távozott, Gale és Kerr is velük mentek, bár csak a kijáratig – Gale mielőbb szerette volna elhagyni ezt a fogadót -, majd pedig a Nagypiac felé vették útjukat, mivel Gale állati társként egy méhészborzot szeretett volna beszerezni, Kerr-nek pedig nem volt jobb dolga. Már éppen maguk mögött hagyták volna az Alsóváros kikötőnegyedének szűk, árnyékos sikátorait, amikor - szó szerint – váratlan meglepetés szakadt a nyakukba. A fejük felett reccsenő hangot hallottak, mire azonban felnéztek és realizálták, mit is látnak valójában, egy leszakadt emeleti fa beálló darabjait követve egy alak zuhant a fejükre. Mindkettőjüket maga alá temette a meglehetősen hiányos öltözetű alak, akit Gale nem épp gyengéden lökött le magáról. Miközben a férfi elkezdte rendbe szedni magát, egy pár csizma, majd egy fegyveröv és egy kard követte a magasból, illetve egy alulöltözött hölgy dobott utána csókot, mielőtt bezáródtak az emeleti spaletták. Gale a kardot dühösen elhajította az utcán, amit a némileg ittas férfi nehezményezett (illetve azt is, hogy Gale megbámulta hölgye fedetlen kebleit) ezért párbajra hívta ki a fedélzetmestert. Közölte vele, hogy öt óra múlva Frun arénájában várja (ez helyi idő szerint már éjfél körül lehetett)… Ha pedig Gale nem lenne ott, azt megfutamodásnak veszi, és meg fogja találni, hogy elégtételt vegyen rajta. Gale csak legyintett, majd Kerrel együtt magára hagyta kihívóját a sikátorban. Esze ágában sem volt ugyanis elmennie az arénába, hogy párbajozzon az ismeretlennel.

A többiek közben jövendő ellenfeleikről szerettek volna megtudni minél többet. A törpe pap és a drow először a Nevető Beholder tulajdonosát, Nagy Luigit a szemzsarnokot kérdezték, aki szívesen elegyedett szóba vendégeivel, majd pedig a csatamágus Bral Nagytiszteletű Máguscéhének tornyában folytatta a kutatását.  Ezen idő alatt Agor, a tünde íjász kíséretében a Szférák Könyvtárát kereste fel bízva abban, hogy a Keresők által őrzött könyvek, tekercsek és feljegyzések között valamilyen információra bukkannak.

Amíg a többiek kutattak, Gale sikeresen beszerezte a régóta áhított borzot. Mivel egyenlőre más dolga nem volt, Kerr is vele tartott, ahogy visszamentek a kikötőben lévő csillagbárkához, ahol Gale megkezdte ismerkedését jövendő állati társával. Ez bizony órákig tartott, és már elmúlt éjfél, amikor különös látogatót kaptak. Először a borz érzékelte a változást, aki szőrét felborzolva harcra készen húzódott a sarokba. Gale és Kerr először azt érezték, hogy lehűl a kabin levegője, lélegzetük párállott a levegőben, aztán jégvirágok rajzolódtak ki a csillagbárka kabinjának kör alakú ablakán. Kerr fegyvert húzott - mindenre felkészülve -, Gale pedig az ajtóhoz lépett, hogy kinézzen a folyosóra. Az ajtót kinyitva döbbenten hőkölt hátra. Egy alak állt ott, kopogásra emelt kézzel. Köpönyegének csuklyája hátratolva, így látható volt pergamenszerűen arcára tapadó bőre – amely jobb oldalon hiányzott, látni engedve állkapcsát, és arccsontját -, valamint az üres, megfeketedett szemüregekben izzó vöröses ragyogás. Gale visszahátrált a szobába, az élőhalott – mert egyértelműnek tűnt számukra, hogy az – pedig belépett mögött. Hogy nem támadtak rá azonnal, annak talán az is az oka volt, hogy a különös vendég udvariasan köszönt és elnézést kért a zavarásért. Miután kicsit lenyugodott a hangulat, elmondta, hogy gazdája megbízásából érkezett, aki némileg nehezményezi, hogy a karakterek elvettek valamit, ami a gazdáját illette volna. Annak érdekében, hogy tisztázzák ezt a - bizonyára - félreértést, várja őket otthonában, hogy megbeszéljék a dolgot. (Egy pillanatra még az is átfutott Kerr és Gale agyán, hogy a jövevényt az a ficsúr küldhette, aki hiába várt rájuk Frun arénájánál, de aztán hamar elvetették ezt a lehetőséget). Mivel a csapat többi része nem volt itt, Gale végül abban állapodott meg az élőhalottal, hogy összeszedi a társait, és másnap reggel készek találkozni a gazdájával.

A jövevény távozása után – amit nevezzünk csak lich-nek, mivel Gale és Kerr bár még sosem láttak olyat, annak tippelték – gyorsan felkerekedtek, és visszasiettek a szálláshelyükre, hogy beszámoljanak társaiknak a különös látogatóról. Akik láthatólag nem vettél túl komolyan a hírt – Takklin kivételével, aki még azt is felvetette, hogy lehet, hogy a githzerai lich királynő küldötte volt az élőholt -, úgyhogy Gale és Kerr a máguscéh tornyához siettek – persze, miután néhány felessel oldották magukban a feszültséget – hogy elmondják a csatamágusnak, mi is történt. Útközben még útba ejtették a Tolvajok Piacát, hogy Gale néhány fiola szentelt vizet vásároljon, mivel úgy hallotta, hogy hatékony a különböző fajtájú élőholtak ellen.

A drow éppen elmerült a könyvtárszobában elé tett könyvekben és tekercsekben, amikor az egyik szolga azzal jelent meg mellette, hogy a kaput őrző fém gólem jelentése alapján őt keresik. Vagyis, szó szerint ez valahogy úgy hangzott, hogy: „Elnézést uram, de odakint a kapu előtt két erősen ittas alak várja Önt. Legalábbis, azt kiabálják folyamatosan, hogy: Tefrit gyere ki!”

Gale azonban hiába győzködte, Tefrit sem nagyon hitt nekik, még azt követően sem, hogy a törpe teóriáját is elmondták neki a lich királynővel kapcsolatban. Úgyhogy, végül visszamentek a fogadóba, ahol mindenki lepihent, Gale-t és Kerr-t kivéve, akik inkább felkerekedtek, hogy a kikötőnegyed kocsmáiban némi alkohollal és örömlányokkal töltsék az - ő szavaikkal várhatóan utolsó - éjszakájukat.

Reggel ennek köszönhetően mindketten utolsóként jelentek meg a reggelinél. A többiek már odalent várták őket – egyedül voltak a fogadóban, a gnóm matróna épp a konyhában tett-vett -, de beszólásaik és poénjaik alapján, amit a két másnapos kapott tőlük, úgy tűnt, hogy – a törpe kivételével – továbbra sem nagyon vették komolyan a „lich” éjszakai látogatását.

Legalábbis egészen addig, amíg nem kezdett el lehűlni a levegő – pillanatok alatt kihűtve a néhány szívdobbanással korábban még gőzölgő teájukat -, hogy aztán kinyíljon a fogadó utcára nyíló ajtaja, és belépjen rajta előző esti látogatójuk. Az élőholt épp olyan udvariasan tolmácsolta a meghívást, ahogy azt tette az éjszaka közepén, azonban kérdéseikre továbbra sem válaszolt… Mint mondotta, ezt majd megtudják a gazdájától személyesen. Azzal újra kinyitotta a bejárati ajtót, amely legnagyobb döbbenetükre ezúttal nem az utcára, hanem valami barlangszerűségre nyílt. Arról azonban, hogy az a hely hol találhatót – egyáltalán ebben a szférában vagy anyagi síkon-e (okulva alig egy héttel korábbi látogatásukból az Ajtók Városában) -, kísérőjük nem volt hajlandó válaszolni, csupán intett, majd megindulva előttük átlépett az ajtón. Mialatt mindannyian követték, egymás között pusmogva azon töprengtek, hogy ki vagy mi is lehet az a teremtény, akit/amit egy lich – amely köztudottan maga is meglehetősen nagy hatalommal rendelkezik – a gazdájának nevez. Hamarosan megtudták.

Ahogy az átjáró bezáródott mögöttük, csak sziklafal maradt a helyén, amit a drow krétával egy x jellel jelölt meg, bár nem egészen volt biztos abban, hogy ez majd segít-e visszajutniuk vagy sem. A hely melegebb volt, mint ahonnan elindultak, és mintha a levegőben is több lett volna a pára. Mágikus parázsgömbök adtak fényt, de ez is csak arra volt elegendő, hogy valamennyire eloszlassa a homályt. A távolból énekszó hallatszott – mintha egy női kórus énekelt volna valami szomorkás dalt -, amelybe olykor-olykor egy feltehetően hímnemű humanoid fájdalomüvöltései és sikolyai hasítottak bele.

Ez kellően megadta az alaphangulatot, ahogy pedig a lich nyomában elindulva egy kereszteződéshez értek, jobb felé tekintve a folyosón rácsos cellák végtelennek tűnő sorát látták, ahol a legkülönfélébb fajok egyedei zsúfolódtak össze, voltak, akik magukba roskadva, mások segítségért könyörögve. Az ő útjuk azonban végül egy magas, boltíves, faliszőnyegekkel és díszekkel gazdagon díszített terembe vezetett, ahonnan az énekszó hallatszott…  A sikolyok már elhallgattak egy ideje. Odabent az egyik fal mellett egy emelvényen tucatnyi éneklő nő ült fátylakba burkolózva, nyakukon pórázzal, amelyek végét egy mögöttük álló fél-óriás tartotta a kezében. A szemben lévő fal mellett állva közel kéttucatnyi fegyveres álldogált – emberek, fél-tündék, sötét tündék, fél-orkok és egy-egy sosem látott humanoid faj képviselői –, akik láthatólag zsoldosok, bérgyilkosok, fejvadászok, rabszolgavadászok és hasonló fajzatok lehettek, és akik most érdeklődve mérték őket végig. A terem egyik végében egy emelvényen, egy gazdagon díszített – jelenleg üres – trónszék állt, a hozzá vezető lépcsőkön pedig az Ismert Szférák humanoid fajaiból származó tucatnyi, meglehetősen alulöltözött nő ült, mindannyian fajuk legszebbjei. A trón mellett még egy kisebb méretű beholder lebegett, hat csápja végén ötön a szemei a nagy központi szemmel együtt most lecsukott állapotba várakoztak, azonban egyik csápja szemével kíváncsian méregette őket. A terem közepén – egy ráccsal lefedett mintegy 3-4 méter átmérőjű nyílás felett – egy alak lógott le mennyezethez erősített láncokról. Egy ember férfi volt, teste véres, bőrét láthatólag több csíkban már lenyúzták, vére pedig a rácsokkal fedett kútba csöpögött, amelyre odalentről valamilyen ragadozók acsarkodása volt a válasz. A férfi mellett egy sötét-tünde állt, kezében egy hosszúkás, kinyitott ládikát tartott, amelyben a legkülönfélébb kínzóeszközök sorakoztak, valamint egy agyszívó, aki egyik kezében egy szikével elgondolkodva méregette a megkínzott férfit, ahogy egy művész a kezei alatt alakuló szobrot. Az eddig látottakból Agor összerakta hol is lehetnek. Valahol a Szikla mélyén, az Alvilágnak nevezett barlang és csatornahálózatban, amelyet a helyi pletykák szerint az illegális rabszolga kereskedelmet is uraló negyedik bűnúr, egy agyszívó ural. Ők pedig most valószínűleg épp „birodalma” középpontjában állnak. Ezt gyorsan meg is osztotta a többiekkel.

Ahogy beléptek, az illithid figyelme is feléjük fordult, és hallották felcsendülni a fejükben a hangját. Udvariasan üdvözölte őket, majd a csatamágushoz fordulva a drow filozófiáról kérdezett – amelyhez Tefrit nem nagyon tudott hozzászólni, és meg is döbbentette a téma -, és hosszasan elmélázott egy shou filozófus tézisein, aki szerint az élőlények a hagymához hasonlóan különböző rétegekből állnak, és ahhoz, hogy eljussunk a mélyükre, megismerjük azokat valójában, le kell hántani az egyes rétegeket. Hogy szavait megerősítse, újabb csíkot vágott le a férfi mellkasáról, aki felüvöltött a fájdalomtól, és eszméletét veszítette, miközben a levágott bőrdarab aláhullott a rácson keresztül az acsarkodó ragadozók közé.

Gale fejében ekkor szakadt el a cérna. Ott volt a helyiségben két torzulás – egy agyszívó és egy szemzsarnok -, az illithid ráadásul éppen egy embert kínzott. Kabátjából előkapta az egyik szentelt vizes fiolát, és azon volt, hogy azt a mellettük álló lich-hez vágja, majd karddal gyűlölt ellenfeleire támadjon, amikor azonban a beholder egyik kocsányon ülő szeme felpattant, a fedélzetmester pedig megmerevedett a mozdulat közepén, majd mintegy kétlábnyira a levegőbe emelkedett. Képtelen volt mozogni, de eszméleténél maradt, és tovább követhette az eseményeket.

Erre Agor – akiben szintén csordogált némi vándor vér és szintén a torzulásokat választotta ellenségeiül – tőrt rántott azzal a céllal, hogy azt a termen áthajítva a szemzsarnok szemébe dobja, azonban a tőr messze célt tévesztve (1-es támadó dobás) hullott a földre. A férfi a következő pillanatban – az agyszívó Elmecsapását követően – eszméletlenül omlott a földre, csak orrából szivárgott a vér.

Tefrit, Kerr, Aramil és Takklin egyenlőre nem reagáltak, kíváncsiak voltak, hogy mit is akar tőlük „vendéglátójuk”. Mindössze a törpe térdelt le Agor mellé, hogy megvizsgálja, és miután megállapította, hogy csak eszméletlen, ő is az agyszívóra figyelt.

Az agyszívó pedig csalódását fejezte ki amiatt, hogy vendégként így elragadtatták magukat a társaik, majd hozzátette, hogy nem ez az első csalódása velük kapcsolatban, hiszen elvettek valamit, ami őt illette volna. A Hullócsillagot. Úgyhogy csupán annyi a kérése, hogy osszák meg vele, mi lett a Hullócsillag sorsa, és segítsenek neki, hogy hozzájusson. Hogy szavait erősítse – és megmutassa, mennyire nem szereti, ha valaki csalódást okoz neki – egy élőholtat taszigáltak be a terembe, akiről kiderült, hogy ő volt a falura támadó pörölycápa csillagbárka kapitánya. Hibájáért pedig bűnhődnie kellett. Az agyszívó pribékjei közül valaki mágiahasználó lehetett, mivel a következő pillanatban az élőhalott lángoló fáklyává változott, és a szemük láttára porladt hamuvá.

A csapat – a további konfrontációt elkerülendő – beszámolt az agyszívónak arról, hogy a Hullócsillag végül egy arkánhoz került. Az illithid jól fogadta a hírt, elmondta, hogy a Sziklán csak egy arkán tartózkodik, így nem lesz nehéz megtalálni és „kiszabadítani” a Csillagot. Elmondta, hogy az arkánok kezében a Hullócsillagra csak szenvedés és halál vár, hiszen valószínűleg valamelyik rituáléjukhoz akarják majd komponensként felhasználni… Nála azonban.. Nos, a gyűjteménye részeként kiteljesedhet a szépsége – utalt a trón előtt ülő nőkre -, de ami a lényeges… életben marad. Úgyhogy, reméli, hogy a csapat nem okoz majd neki csalódást, és elhozza a Csillagot… Ő ugyanis nem szeret csalódni.

Szavait megerősítendő ismét – a közben magához térített – áldozata felé fordult. Azonban mielőtt még bármit is tett volna vele, Aramil közbeszólt, miszerint hogyan lehetne hatékonyabb a kínzás. Az agyszívó végighallgatta, majd intett neki, hogy válasszon a drow által tartott ládikából, és mutassa be elképzeléseit. A tünde pedig odalépett az áldozathoz, és kiszúrta a szemét, majd hevíteni kezdte a tűt, nem törődve az áldozat fájdalomkiáltásaival. Társai csak döbbenten nézték.

Az agyszívó közben visszament a trónszékéhez, leült, majd a tünde tevékenységét figyelve kifejtette, hogy jól választott a csapattal, hiszen a tünde azt sem kérdezte meg, hogy mi a láncokra akasztott ember bűne, hogy miért jutott erre a sorsra, és láthatóan nem is érdekli. Pedig a valóság az, hogy semmit sem követett el, csak rosszkor volt rossz helyen. Egy egyszerű járókelő a város utcáiról, aki csak azért van itt, hogy demonstrálhassa vele a csapat számára milyen is az, ha csalódást okoznak neki.

Itt intett, mire a ládikát tartó sötét elf hátralépett, le a rácsokról, és fejével intett a tündének, hogy kövesse a példáját. Ahogy szabaddá vált az út, a rács kinyílt, a láncok pedig az agyszívó egy kézmozdulatára elengedték a férfit, aki kétségbeesett sikollyal zuhant le, hogy ott az acsarkodó ragadozók prédájává váljon.

Most már rátérhettek az üzletre. Alkudozás kezdődött az agyszívó és a csapat között, ez utóbbinál főleg a drow csatamágus vitte a szót. Végül arra jutottak, hogy cserébe azért, hogy a Csillagot visszalopják az arkántól, egy szívességet kérnek majd a jövőben az agyszívótól. Már csak a szívesség súlyáról tárgyaltak – az agyszívó ragaszkodott ahhoz, hogy csak azonos súlyú lehet -, és úgy tűnt, hogy Tefrit és Aramil ráállt az üzletre, a törpe pap bizonytalan volt, de nála sokat nyomott a latba, hogy a biztos halál helyett talán némileg jobb sors vár a Hullócsillagra, Kerr pedig szintén hajlott a megegyezésre, bár inkább csak azért, hogy mielőbb kijussanak innen. Két ember biztosan ellenezte volna, ők azonban jelenleg magatehetetlenek voltak.

Mielőtt azonban megegyeztek volna, a drow - csak hogy jelezze, hogy ő is tárgyalási pozícióban van, és megvillantson valamit erejéből - egy célzott mágiatöréssel megtörte a Gale-t fogva tartó varázslatot, mondván, hogy zavarja őt ez a látvány. Innentől kezdve lett a 36. részből végjáték.

Gale-ban ugyanis csak tovább gyűlt a harag és abban a pillanatban, ahogy újra képes volt mozogni, és talajt ért, fegyvert rántott, és üvöltve előre lendült, tudatában annak, hogy valószínűleg nem lesz olyan szerencséje, mint amikor egyedül rontott a Fekete Sárkányra. Egy agyszívó, egy beholder, és közel kéttucatnyi harcos és mágiahasználóval szemben valószínűleg esélyük sincs az életben maradásra. Ahogy a varázslat megtört, a beholder – vagyis gauth, mivel felismerték, hogy az csupán a szemzsarnok egy „gyengébb” rokona – kinyitotta nagy, központi szemét, és ahová nézett, ott megszűnt minden mágia. Érezték, hogy mágikus tárgyaik erejüket veszítik.

Ahogy Gale előre lendült, a csapat – dacára annak, hogy a helyzetük reménytelen volt – nem Gale-t próbálta meg megfékezni, hanem mintha csak átragadt volna rájuk a fedélzetmester hevessége, szintén fegyvert ragadtak. A tünde azonnal egy vesszőt helyezett az íjára, és – miután felismerte, hogy mi okozhatja a mágia hiányát – kilőtte a szemzsarnok középső szemét. Újra lehetett varázslatokat használni.

Az agyszívó nem várta meg a következményeket, odavetette az embereinek, hogy tegyenek rendet, majd hűvös nyugalommal felállt a trónszékéből, és a mögötte lévő ajtón át elhagyta a helyiséget. Ekkor szabadult csak el igazán a pokol. Jégvihar tombolt, mágikus lövedékek hasították a terem levegőjét a két oldal varázshasználóinak köszönhetően, pisztolyok és puskák dördültek, majd heves kézitusa bontakozott ki. Csak ketten nem vettek részt a harcokban: Agor, aki még mindig eszméletlenül feküdt, valamint Takklin, aki éteri síkra lépett át, hogy így vágjon át a csatatéren az agyszívó nyomába. Végül sikerült legyőzniük a legveszélyesebb ellenfelet, a szemzsarnokot – bár ekkorra a drow csatamágus már holtan hevert – és néhány zsoldost, fejvadászt, rabszolgavadászt, azonban így is több mint tucatnyi ellenféllel kellett még szembenézniük, közöttük két mágiahasználóval (a lich-ről nem is beszélve, bár mindenki legnagyobb meglepetésére ő nem vett részt a küzdelemben, csupán néma szemlélő maradt). A lehanyatló sötét tündét Gale követte, akit legyűrt a harcosokból és a fél-óriásból álló túlerő, majd a tünde íjász – dacára az általa forgatott tünde varázskardnak - sem tudott tovább kitartani. Legtovább Kerr bírta, azonban bár a menekülés számára is reménytelen volt, az utolsó lélegzetig küzdött. Egyedül Takklin maradt életben, aki miután látta társait egymás után elhullani, végül a menekülés mellett döntött, és éteri alakjában maradva a város utcái felé lebegett.

Itt értek hát véget közel háromévnyi játék és 36 játékülés után Tefrit Do’Feamor, Arastic Aramil, Chaneri Kerr, Agor Styr és Gale kalandjai.

De vajon valóban vége?

Nos, ez egyenlőre maradjon a jövő titka…