Az elmúlt hétvégén - végre - ismét játszottunk. A történet ott folytatódott, ahol legutóbb abbamaradt, hogy aztán most majd egy rövid időre pihenőre küldjék a játékosok a karaktereiket (amelyek statisztikái a csillagbárka adatlapjával együtt immáron letölthetőek az oldalsávról). Persze nem válunk meg a Spelljammer univerzumtól, csupán egy párhuzamos játékba kezdünk, Törmelékűr Kalandorai elnevezéssel. A tervek szerint felváltva, várhatóan 2-3 játékülésenként játszuk majd a két kampányt. Mivel azonban a Törmelékűr Kalandorai kampánynak külön bejegyzést szentelek a közeljövőben, ezért lássuk inkább, hogyan is folytatódott a csapat kalandja az Elfeledett Birodalmak világán...
A csapat:
A játékülés kezdete a csapatot a fogadó pincéjének külső lejárata mellett találta. Sűrű köd gomolygott körülöttük, - amelyet a törpe pap idézett - elrejtve őket a Zhentarim elől, és egyben elrejtve előlük a külvilágban zajló eseményeket. Hallották ugyan a távoli sikolyokat és csatazajt, amely az élőkre vadászó, csillagbárkával érkezett holtakat kísérte, egyenlőre azonban közelebbi dolgok foglalkoztatták őket. A csapat egy része kifelé figyelt, fülelt, megpróbálván kiszúrni a ködben az esetlegesen közeledő ellenfeleket, míg a többiek a pincelejárót vizsgálták. Mágiát nem éreztek rajta, azonban nem tudták felnyitni sem. Végül rövid vizsgálat után arra jutottak, hogy nincsen ugyan kulcsra zárva, azonban belülről elreteszelték. A drow már éppen készülődött, hogy valamilyen mágiával kirobbantja a helyéről - ha már rajtaütés, akkor induljon sokkolóan -, azonban végül Kerr lépett oda, ragadta meg, és egy erős mozdulattal tépte fel a pincelejárat ajtaját.
Gyorsan átadta a helyét a tünde íjásznak, aki most kezében a most halovány kék-ezüst fényben izzó tünde varázskarddal készen állt arra, hogy - a csatamágus mágikus fedezete mellett - elsőként szálljon szembe bármivel, ami esetleg rájuk támad. Nem érkezett azonban senki és semmi, csak a köd gomolygott le a pincelejáró nyílásán, kísérteties sötétségbe burkolva mindent odalent. A drow előre küldött ugyan néhány lidércfényt hogy világítson nekik, azok azonban csak halovány kékes színűvé változtatták a ködöt. Végül úgy döntöttek, hogy a tünde, a csatamágus és a pap lemennek, amíg Gale és Kerr odafent marad, és őrzi a lejáratot, ha a Zhentarim esetleg rájuk támadna.
Alig tettek meg azonban néhány lépést lefelé, máris rájuk támadt valami a ködből. A drow és a törpe csak valami árnyalakot láttak, az elől haladó tünde előtt azonban legszörnyűbb rémálma kelt életre, ahogy egy hatalmas, tüskés-páncélos pókszerű lény rontott rá odalentről. A sikertelen Akaraterő mentődobást sikeres Szívósság mentő követte, ezért érezte, ahogy a lény fájdalmasan belemar, majd felszívódik a ködben. A többiek csupán az árny támadását látták, azonban a tünde arcára kiülő rettenet előre vetítette, mi várhat rájuk odalent. Néhány szívdobbanást kivártak, azonban nem érkezett újabb támadás, ezért ismét megindultak lefelé.
Ahogy lementek a lépcsőfokokon, a köd egyre inkább megritkult, odalent pedig a lidércfények kékes fényében egy pince bontakozott ki előttük, amelyből három ajtó is nyílott. Hallgatóztak, a zajok pedig elárulták számukra, hogy a velük szemben lévő ajtó mögött talán lapul valaki. A tünde úgy gondolta, hogy a legjobb ajtóstól rontani a házba, ezért az ajtó felé indult hogy nagy lendülettel berúgja azt, azonban az csupán beleremegett, de nem engedett (a drow ezt követően felhívta a figyelmét arra, hogy a zsaluzás alapján az ajtó feléjük nyílik). Bárki volt is azonban odabent, nem reagált, ami némi időhöz juttatta őket. Végül a törpe csak annyit mondott társainak, hogy várjanak, amíg körülnéz, azzal a szemük láttára vált semmivé.
Takklin éteri síkra átlépve elindult, hogy felderítse mit rejt a három ajtó, legfőképpen az, amelyik velük szemben volt. Először csupán a fejét dugta át, és csak bizakodott abban, hogy nem működik olyan aktív varázslat, amely felfedné őt éteri alakjában. Odabent az ajtó két oldalán kettő, kihúzott karddal a kezükben készenlétben lévő lila sárkány katonát, vele szemben egy számszeríjász lila sárkány katonát, valamint egy tetovált arcú, köpönyeges varázslót pillantott meg (természetesen valamennyien Zhentarimok), akik mindannyian az ajtót figyelték, láthatóan támadásra számítva. Rajtuk kívül csupán egy jókora megerősített láda - amelyben valószínűleg a fizetséget hozták -, valamint egy ágy volt a helyiségben, amelyen egy másfél méternél hosszabb báb hevert. Leginkább legalábbis így tudta jellemezni a selyemszerű fonállal burkolt valamit, ami halovány kékes fénnyel izzott. Körbenézett még a másik két helyiségben is - egyikben hordók, a másikban húsáru, és feljárat a konyhába -, majd ahelyett, hogy a pincébe visszatérve beszámolt volna a társainak arról, hogy mit is talált, váratlan - és a többi játékos szerint meggondolatlan - lépésre szánta el magát.
Éteri alakban visszament a helyiségbe, ahol a Zhentarim harcosok és varázsló várakoztak, a mágiahasználó mögé állt, majd miután felkészült a támadásra, megszüntette az éteri alakot biztosító varázslatot. Azzal egyidőben, ahogy visszatért az anyagi síkra, meglendítette láncos buzogányát, és miközben lesúlytott hátulról a tetovált varázslóra, elkiáltotta magát. A csapás mintha csak egy kősziklát ért volna, kimozdította ugyan az egyensúlyából a férfit, azonban ezen kívül nem látszott, hogy komolyabb kárt okozott volna benne. Takklin elkezdhetett aggódni.
A törpe kiáltását meghallva Tefrit és Aramil is mozgásba lendültek, bár közben nem mulasztották el fennhangon szidni a törpét a felelőtlenségéért. A tünde ismét az ajtó berugásával próbálkozott - annak ellenére, hogy nemrég hívták fel a figyelmét arra, hogy feléjük nyílik -, amivel csak annyit ért el, hogy egy részen kihasadt, lyuk keletkezett, és ha fél lábbal is, de bejutott a szobába. A lábát gyorsan visszahúzta, mielőtt valami kárt tehettek volna benne az odabent lévők, a drow pedig erősen elgondolkodott azon, hogy a felelőtlen törpével nem törődve egy tűzlabdát küld be a nyíláson.
Odabent közben a törpe gondba került, mert bár a megtámadott varázsló elhúzódott tőle, az egyik emberét ráuszította, így a meglepetésszerű támadás végül kelepcévé változott, ahol csak abban bízhatott, hogy mielőbb megérkezik a segítség. Amikor pedig a varázsló kezében egy sercegő villámból álló lándzsa jelent meg, csak még inkább elfogta az aggodalom. Arra mindenestre rájött, hogy a varázslót valamiféle mágia óvja a sebesülések ellen. A megszakító támadást vállalva megpróbálkozott egy mágiatöréssel, de nem sikerült megtörnie a varázslatot.
Bevallom őszintén, arra már nem emlékszem, hogy hogyan, de végül sikerült a kint rekedteknek kinyitniuk az ajtót. A tünde a mágikus karddal a kezében rontott be a helyiségbe, a drow pedig pisztollyal kísérelte meg szétlőni az egyik lila sárkány harcos fejét. A lövés zaját odafent is lehetett hallani, ezért - mivel addig nem érkeztek támadók a pincelejáróhoz - Kerr és Gale rohanvást társaik segítségére indult, azt sejtvén hogy nem mennek odalent simán a dolgok.
Odalent közben inkább párbajok alakultak ki. A törpe és a tünde egy-egy Zhentarim katonával küzdött, mialatt a drow egy Varázslövedéket lőtt az ellenfél varázslójába. A lövedékek azonban a terem küszöbe fölött átlépve egyszerűen semmivé váltak. A drow gyanúját igazolandó a lidércfényeket is a terembe irányította, azok azonban szintén eltűntek. SIkeres Mágiaismeret próbával felismerte a varázslatot, és azt is, hogy az egy maghatározott területen bizonyos erejű varázslatok hatásait nem hagyja érvényesülni. Egy pillanatig elgondolkodott azon, hogy megtöri a varázslatot, amikor azonban az ellenfél varázslója a kezében tartott villámdárdával felé súlytott - a dárda hirtelen vagy 20 láb hosszúságúra nyúlott - és a drowt övező pajzsvarázst megtörve megsebezte őt, inkább a visszavonulás mellett döntött. Úgy vélte, inkább kivárja, amíg - becslése szerint hamarosan - elenyészik a varázslat. Hogy lássa mikor következik ez be, azt figyelte, hogy lidérfényei mikor fognak megjelenni a helyiségben.
Ekkor érkezett meg Gale és Kerr, akik belevetették magukat a küzdelembe - bár a helyzetet felmérve nem értették, miért is van rájuk itt szükség - és a varázslóra, illetve a harmadik Zhentarim katonára támadtak. Végül hamarosan sikerült ellenfeleik fölé keveredni, amelyet nem utolsósorban az is segített, hogy miután leverték a Kőbőr varázslat maradékát is az ellenfél varázslójáról, az elteleportált a pincéből.
Úgy becsülték, alig néhány perc telhetett csak el azóta, hogy lejöttek a pincelejáraton, ezért gyanították, hogy most már bármelyik pillantban megérkezhetnek a Zhentarimok... vagy a csillagbárkán érkezett élőholtak serege. Jelen helyzetben nem tudták, melyik lenne a rosszabb. Gyorsan kellett hát cselekedniük. Úgy döntöttek - amit az őket ideküldő genasi nő úgy fogalmazott meg "tudni fogják, hogy mit kell elvinniük" - a belső fénnyel fénylő ezüstszín báb lehet az, amiért ide küldték őket (passzolt rá a kb 50 kg súly és a valamivel másfél méternél nagyobb leírás), ezért azt az ott lévő ládába tették, amit Gale és Aramil megragadott, és megindultak kifelé. Úgy döntöttek, hogy a konyhába vezető lépcsőn próbálnak inkább szerencsét, hátha ellenfeleik az ő nyomukban járva a hátsó pincelejáratot választják.
Kerrel az élen végül sikeresen - és harcmentesen - felértek a konyhába, majd a konyhán keresztül az ivóba. Ott kis híján majdnem lenyilazta a belépő Kerrt az egyik vendég, aki a fogadó személyzetével és vendégeivel együtt az emeleten barrikádozta el magát. Végül gond nélkül elértek a fogadó ajtajáig. Odakint az immáron lángoló és füstöt okádó sátrak felett lebegő pörölycápától, és az odalent dúló élőholtaktól eltekintve nyugalom uralkodott (tekintve, hogy ez a folyó és a híd túloldalán zajlott, vagyis később megoldandó problémaként kezelték, a Zhentarim katonáknak pedig egyenlőre nem volt nyoma) az istálóhoz sittek, ahol már felszerszámozott hátasaik várták őket. Mivel a csomagot (báb, Csillag... ki milyen névvel illette) a ládában nem tudták volna lóháton is szállítani - az ott talált kocsit pedig inkább hátrahagyták, mivel csak lelassította volna őket -, ezért Gale maga elé fektette a nyeregbe, majd miután mindenki nyeregbe szállt, a híd felé vették az irányt.
Ahogy ellovagoltak a fogadó mellett, látták a lassan eloszló ködben, hogy a Zhentarimok éppen akkor indulnak lefelé a pincébe. Az egyikük azonban észrevette az ellovagló csapatot, azonban mielőtt társait figyelmeztethette volna, a drow egy Varászlövedékkel leterítette. Ezzel azonban csak néhány pillanatot nyertek, ez azonban elég volt ahhoz, hogy a hídon átvágtatva eltűnjenek a szemük elől.
Ahol újabb problémával kellett szembenéznük. A sűrű füsttel, valamint a lángoló sátrak között harcoló alakokkal, kóborló élőholtakkal, és az odafent lebegő pörölycápával. Az mindenesetre hamar nyilvánvalóvá vált számukra, hogy az egyetlen kivezető út ebből a pokolból a pörölycápa hasa alatt vezet. A lovaik nyakába hajoltak hát, és gyorsabb vágtára ösztökélték hátasaikat... Figyelemmel arra, hogy űrjárók lévén a lovaglásban annyira nem voltak jártasak, csak ügyességükön és a szerencséjükön múlott, hogy egyikük sem bukott fel és/vagy törte ki a nyakát.
A rájuk támadó élőholtakat a törpe pap sikeres űzése szorította hátra, miután pedig átlovagoltak a pörölycápa alatt, Kerr vette észre, hogy a csillagbárka egyik hátsó kartácsvetőjét feléjük fordítják. Figyelmeztette a többieket, és a csatamágusnak még időben sikerült egy tűzlabdával semlegesítenie a kartácsvető kezelőit, akik lángoló fáklyaként zuhantak alá a hajóról.
Végül sikeresen elérték az erdőt, és megmenekültek. Bár tudták jól, hogy ez csak átmeneti, mivel a Zhentarimok előbb-utóbb összeszedik a lovaikat és a nyomukba erednek... A csillagok közül érkező élőholtak szándékait pedig még csak nem is sejthették. Így hát fél éjszakán keresztül menekültek, aztán amikor úgy becsülték, hogy a közelben lehet az a párhuzamos ösvény, amely a csillaghajójukhoz vezet, Gale varázslat segítségével beszélt a lovakkal, amelyek nélkülük vágtattak tovább, remélhetőleg hamis nyomra csalva üldözőiket. Ők pedig elindultak az erdőben, a nyomaikat ismét Gale tüntette el mágia segítségével (amelyen egyedül Aramil lepődött meg, akinek mindeddig fel sem tűnt, hogy a fedélzetmesterük varázsolni is tud), ezzel is nehezítve üldözőik dolgát. A különös bábot a karjaiban vitte, azonban bármi volt is benne, úgy látszott, hogy kikelni készült. A selyemgubószerű burok több helyen is meghasadt, és a réseken vakító kékesfehér fénysugár csapott ki, élesen hasítva az éjszaka sötétjébe. Végül köpenybe burkolták, nehogy a fénysugarak leleplezzék a helyzetüket, a drow pedig altatóvarázslatot mondott a gubóra, remélve hogy bármi növekszik is benne, az egyenlőre megnyugszik.
Pár órányi gyaloglást követően érkeztek vissza a csillagbárkához, ahol meglepetésükre amikor Gale levette a köpenyt a gubóról, helyette egy ezüstös színű, belső fénnyel ragyogó nőalakot találtak, akit ruhaként borított hosszú szintén fénylő haja. Egyenlőre eszméletlen volt, és a belőle áradó ragyogás ha lassan is, de folyamatosan halványodott. A lányt az egyik kabinba helyezték el, és - látva a drow sóvárgó tekintetét - a törpe őrködött felette.
Végül a csillagbárka felemelkedett, maga mögött hagyta a keskeny erdei szurdokot, és a Vándorsólyom a csillagok felé emelkedve a Selüne könnyei között keringő Bral Sziklája felé vette útját. Az aszteroidaváros kikötőjében még fenntartották kifizetett helyüket, így nem kellett várni a leszállással, a szitakötőhajó hamarosan - alig két órával azután, hogy elhagyták a Viharszarvak hegységet - már le is szállt a barlangdokkban.
Ott - mintha csak tudott volna az érkezésükről - megbízójuk, a levegő genasi nő várta őket, oldalán az elmaradhatatlan aranyszín vértbe öltözött testőrével és egy rastipide-val. Innen a csere hamar ment - egyedül a törpe aggódott azon, hogy mi lesz a - megmentett? kiszabadított? elrabolt? - titokzatos lány sorsa, azonban nem kapott megnyugtató választ. Csupán annyit, hogy a hangyaember vitte magával titokzatos - minden valószínűség szerint Arkán - gazdái számára. És hogy mit kapott érte a genasi cserébe? Nos, egy tekercstartót, amely - mint azt később a csapattagoknak megsúgta - nem mást tartalmazott, mint a Viadal egyik arénaszintjének leírását az ott található csapdákkal és ellenfelekkel.
Ezzel pedig egyértelművé vált, hogy genasi megbízójuk választása rájuk esett, így hamarosan felkerekednek, hogy próbára tegyék magukat az Arkánok híres-hírhedt Viadalán.
Itt ért véget a játékülés, innen folytatódik majd egy rövid szünet után (bár addig sem maradunk Spelljammer nélkül, hiszen kezdődik a Törmelékűr Kalandorai kampány.)
* * *
Végezetül pedig álljon itt egy rövid leírás a Csillagról, Hullócsillagról, vagy ahogy még emlegetni szokták (Neil Gaiman után szabadon) a dalnokok történeteikben:
A Hullócsillagok különös teremtmények, amelyek a Vadűrt járják. Nagyon ritkák, az űrjárók szinte sosem találkoznak velük, vagy ha mégis, nem tűnnek másnak, mint egy néhány méteres szikladarabnak, amelyekből millió számra találni minden szférában. Azonban ha lezuhannak egy égitesten - hogy ezt miért történik, arra mindmáig nem találtak választ a bölcsek -, akkor különös változáson mennek keresztül. Arról nem is beszélve, hogy érkezésüket mindig előjelnek tekintik, illetve áldott dolognak. Mindenesetre elég ritkán, százévente ha egyszer fordul elő ilyen, ezért a legkülönfélébb népek és fajok a legkülönfélébb történeteket szövik köréjük. Csillagjósok figyelik az eget, hátha a nyomukra bukkannak, és ha egynek megjósolják az érkezését, akkor jó és rossz erői kelnek útra, hogy megszerezzék maguknak a Hullócsillagot, vagy a benne rejlő hatalmat.
A Csillag persze minderről mit sem sejt. Az átalakulása néhány nap alatt zajlik le, amíg az élettelen sziklából elővé változik, mindig a környéken domináns faj nőnemű egyedének alakját öltve magára. Amíg a báb időszak tart, addig megtanulja a környezetének nyelveit, és magába szív minden ismeretet és tudást. Azt tartják, hogy ezek a Hullócsillagok a világban elindulva vagy nagy dolgokat visznek végbe, csodatevőként járják a világot, királyi házaknak adnak életet... vagy nagyerejű mágikus komponensként végzik egy gonosz varázsló gyűjteményében...
