Már több mint egy hete, vasárnap hogy megvolt a játékülés, azonban az eltelt hét programja meglehetősen sűrű volt, így csak most van lehetőségem arra, hogy beszámolót írjak arról, mi is történt velünk.

A csapat:

Cormyr (az én karakterem) - ember, vándor 2/csempész 3

Sulak - tünde, psion 5. tsz.

Kedron - ember, varázsló 5. tsz.

Dronal - tünde, harcos (íjász) 5. tsz.

Miután legyőztük a gonosz, rabszolgakereskedő varázslót, és megmentettük a tünde törzs fogságba esett tagjait - nem utolsósorban pedig, szereztünk magunknak egy gébicshajót -, még néhány hétig élveztük a tündék vendégszeretetét. Ezalatt felkészítetteük a hajókat, megkaptuk a szükséges ellátmányt, és megpróbáltuk kitalálni, hogyan is hagyhatnánk magunk mögött ezt az ismeretlen kristályszférát. Sajnos a gonosz varázsló térképei és feljegyzései nem szolgáltattak semmiféle támpontot, így továbbra is tanácstalanok voltunk, hogyan is tovább.

Végül a Zefír kapitánya a továbbút mellett döntött, mi pedig - lévén leszerződtünk - mi mást tehettünk volna, vele tartottunk. Persze, immáron a saját hajónk fedélzetén. Megállapodtunk, hogy a következő csillagközi kikötőig együtt repül a két hajó, ott megkapjuk a jussunk, aztuán pedig elválunk. Hogy a hajóval mi legyen - megtartjuk, legénységet fogadunk, vagy el- illetve bérbe adjuk - ... nos, ezt a kérdést későbbre halasztottuk.

Végül magunk mögött hagytuk az égitestet, és odakint voltunk újra a Vadűrben. Mindenféle támpont nélkül továbbra is, lévén csillagtérképünk nem volt, az égitest érzékelő és az asztrolabor pedig nem működött. Úgyhogy, mióta az az anomália elragadott minket a flogisztonból, tényleg elvesztünk az űrben. A Zefír navigátorai és mestermágusa azon voltak, hogy megpróbáljanak kiutat találni, de nem jutottunk előbbre.

Aztán egy szerencsés "véletlen" a segítségünkre sietett. Egy űrben lebegő agyszívó fejre bukkantunk, amely telepátiával kommunikált velünk, és felajánlotta, hogy megmutatja a kiutat a szférából... ha magunkkal visszük. Néhányan elleneztük, mások mellette voltak, a végső szó azonban a Zefír kapitányáé volt, aki végül amellett döntött, hogy az agyszívót a Zefír fedélzetére veszi. Persze, csak miután mágikus láncokkal a fedélzethez rögzítette, hogy ne keverhessen bajt.

Ezt követően az agyszívó fej megosztotta a Zefír mestermágusával, hogy merre is található az anomália, amely kijuttat minket innen, és a két hajó abba az irányba indult. Hamarosan rá is bukkantunk a Vadűrben lebegő anomáliára, és mi más tehettünk volna - lévén ez volt a szabadulás egyetlen útja - belehajóztunk.

Néhány pillanat múlva egy másik szférában találtuk magunkat, és mivel végre működött az égitest érzékelő, és a csillagképek is ismerősek voltak, rájöttünk, hogy ismét a Birodaloműrben vagyunk. Már csak egy kikötőt kellett keresnünk. Felmerül a visszatérés lehetősége Bralra, azonban végül az a döntés született, hogy keresünk egy közelebbit, így végül a Coliarra esett a választás.

Javasoltam, hogy ha már amúgy is a nap közelében hajózunk, akár bele is hajíthatnánk az agyszívó fejét, a Zefír kapitánya azonban úgy döntött, hogy megtartja a szavát, és elengedi. Úgyhogy, kihajították az űrbe... Remélem, elgázolja majd utazósebességgel egy csillagbárka. :)

A Coliarhoz közeledve elváltunk a Zefírtől, és négyesünk a gébicshajó fedélzetén elindult, hogy kikötőhelyet keressen magának. És valami megbízást - valamint legénységet - hogy fenn is tudjuk tartani magunkat. Végül egy "A Kilenc ékkő" elnevezésű kikötőre esett a választás, amely a Coliar légkörén kívül lebegett. Egy 5 db kisebb méretű aszteridából és négy hozzájuk rögzített csillagbárkából álló kereskedelmi központ.

Úgyhogy, végül itt kötöttünk ki. Első utunk - talán nem meglepetés - a szórakozónegyedbe vezetett, ahol fürdő és vacsora után elmerültünk a helyi kurtizánok nyújtotta élvezetekbe. Ezt követően pedig felkerekedtünk, hogy valami munkát találjunk magunknak. A kikötőben körbekérdezve végül két lehetőség maradt. Vagy a helyi alvilág, a "Hármak" megbízását fogadjuk el, amely valamilyen csempész munka, vagy pedig egy itt élő lovagnak dolgozunk, aki a Kehely Társaságot képviseli. A pletykák szerint hatalmas mágikus tárgy gyűjteménnyel rendelkezik, és ha valaki sikeresen teljesíti egy megbízását, akkor válogathat belőle.

Nos, jól hangzott - és rajtam kívül senki sem szeretett volna a helyi alvilágnak dolgozni (fene a tündékbe és a varázslókba, de adják még alább is) -, úgyhogy a lovag mellett döntöttünk. Meg is látogattuk, és meg is egyeztünk vele, hogy hamarosan megkeres minket egy ajánlattal. Úgyhogy, némi reménysugár derengett fel végre.

Épp visszaúton voltunk a hajónkra - amelynek még mindig nem adtunk nevet -, amikor a kikötőhöz közel egy holttestre bukkantunk... aztán még többre. Továbbá az is feltűnt, hogy a kikötői őrségnek helyet adó pörölycápa környékén nem égnek a lámpások, és az egészet így sötétség rejtette. A halottakon már nem tudtunk segíteni, és úgy tűnt, hogy az őrség is bajba került, elindultunk hát, hogy segítsünk rajtuk... Itt maradt abba a játék, innen folytatjuk legközelebb.