Oly hosszú idő után végre Spelljammert játszottam. Utoljára még az AD&D idejében, több mint 15 évvel ezelőtt történt, hogy játékos voltam. Azóta eltelt egy hosszú üresjárat, és amióta kb. 2 évvel ezelőtt újra felvettük a fonalat, csak meséltem.

Aztán nemrég elkezdtem Budapesten csapatot keresni - nem kifejezetten Spelljammerre - azért, hogy havonta 1-2 alkalommal (főleg olyan hétvégéken, amikor munka vagy egyéb okok miatt Budapesten maradok) játszhassak egy kicsit, persze ügyelve arra, hogy az otthoni csapatomat - a barátnőmről nem is beszélve - se hanyagoljam el. :)

Így bukkantam Darth Harlequinre, aki amikor először találkoztunk, mindjárt nekem szegezte a kérdést: "Van-e kedved Spelljammert játszani?" Erre ugyebár csak egyféle választ adhattam. :) "Már hogy a fenébe ne volna?!" :)))

Mint kiderült, legalább akkora Spelljammer fan, mint jómagam, és talán az országban rajtam kívül ő az egyetlen, akinek papír alapon is megvan szinte minden eredetiben, amit csak kiadtak a játékhoz, nem pedig csak .pdf-ben a számítógépén.

Azóta pedig már meg is volt két játékülés. Most álljon itt az első története, néhány napon belül pedig követni fogja a második is.

Az első alkalommal megismerkedtem a többi játékossal, illetve kidolgoztuk a karaktereket, és még maradt 4-5 óránk arra is, hogy belekezdjünk a kalandba. 4. szintű karakterekkel kezdtünk. A csapatban van egy tünde pszi használó, egy tünde harcos (íjász), egy ember varázsló, és az én karakterem: egy ember vándorból lett csempész. Sokat gondolkodtam a karakteremen, mire összeállt a kép, hogy mit is szeretnék játszani, de most már úgy érzem, hogy elég jól ráéreztem. Kicsit olyan lett, hogy sok mindenhez ért, de semmihez sem kiemelkedő szinten, viszont ha kell, közelharcban elég jól megállja a helyét... Egyszóval, Cormyr (mert így hívják, illetve még Alkonynak, Farkasnak vagy Árnyéknak) amolyan igazi szerencsevadász, vagabund. :)

 Igen, jól látjátok, hogy Riviai Geralt adta az ötletet a karakter külső megjelenésével kapcsolatban, de így legalább a csapat többi tagja is jól el tudja képzelni vizuálisan. Hiszen, könnyebb megmutatni, hogy így néz ki, ilyen a felszerelése, ruházata stb... mint hosszasan magyarázni. :)

A játék Bral Szikláján vette kezdetét, a Birodaloműrben. Cormyr épp hajó nélkül, egy csempészhajó legénységének egyetlen szabadlábon (életben) maradt tagjaként, egy átdorbézolt éjszaka után ébredt fogadói szobájában. Az ébredés nyugalmát csupán az zavarta meg, hogy a párnájába döfve egy tőrt talált a feje mellett, amelyre egy levél volt tűzve. Egy baráti felszólítás a helyi alvilágtól - vagyis, nem annyira a helyiektől, mint inkább a senki által nem kedvelt, de megtűrt Láncbarátoktól -, amelyben felszólították, hogy a nap utolsó órájáig hagyja el a Sziklát.

Ezen némileg meglepődött, mivel nem rémlett neki, hogy a közelmúltban összerúgta volna velük a port - igaz, az éjszakai ivászatra visszagondolva elég sok volt a vakfolt -, de ilyen felszólítást - főleg a jelenlegi helyzetében - felelőtlenség lett volna figyelmen kívül hagyni.

Úgyhogy, összecsomagolta kevéske holmiját, vállára vette két kardját, puskáját, és elmaradhatatlan nyeregtáskáját, majd a kikötő felé vette az irányt, hogy hajót keressen magának. Közben persze, éberen figyelt, és ki is szúrta, hogy figyelik a lépteit. Mivel továbbra sem tudta, hogy mi lehet mindennek az oka, úgy döntött, megvárja az Árnyékát, és megkérdezi tőle.

Nos, az Árnyéka nem volt túl szókimondó - és valószínűleg nem is volt egyedül -, ezért nem folyamodhatott hatékonyabb kérdezési módszerekhez. Annyit azonban levont, hogy nem is annyira vele, mint inkább as tegnap esti ivócimborájával volt bajuk, akit - ha jól értette a célzást - azóta már eltávolítottak a képből. Cormyrral pedig akkora bajuk nem volt, hogy őt is kiiktassák, viszont szerették volna minél távolabb tudni.

Mivel egyik csillagközi kikötő épp olyan mint a másik, és mivel nem szeretett volna a tegnap esti ivócimbora sorsára jutni, ezért úgy döntött, hogy - egyenlőre - enged a burkolt fenyegetésnek... Aztán majd ha visszaért újra a Sziklára, akkor majd visszatérnek erre a dologra is.. és ha úgy alakul, majd rendezi a számlát. A halott alkalmi ivócimbora emlékéért is...

A kikötőben végül rábukkant egy hajóra, amely aznapra tervezte az indulását (Zefír elnevezésű módosított kereskedőhajó), és zsoldosokat keresett. Szerencsére nem kérdeztek sokat, és mivel a berakodás végén jártak, leszerződött... Legalábbis a következő kikötőig. Vele együtt még két tündét vettek fel... Az egyiken látszott, hogy íjász, a másikat azonban nem tudta hová tenni. A legénység meglehetősen vegyes volt - emberek, tündék, egy giff, egy grommam - de hát, szolgált ő már hasonló alakokkal.

Ha akkor tudta volna, amit az utazás során elkapott félmondatokból sikerült leszűrnie az úticéljukról - miszerint a Tünde Birodalmi Flotta megbízásából járnak, és a két tünde (JK-k), akik vele egyidőben léptek a csillagbárkára a Flottát képviselik - valószínűleg máshogy döntött volna... De nem tudta. Így hát itt volt a Zefír fedélzetén, a hajó pedig kihajózott Bralról, és nekivágott a Vadűrnek.

Majd egy hónapos út után elérték a szféra héját, és a flogisztonban hajóztak - addig nem kötöttek ki sehol, így nem volt lehetősége meggondolnia magát -, egészen addig, amíg valamilyen titokzatos anomália magával nem ragadta a hajót, és a végén egy ismeretlen kristályszférában találták magukat. Abban biztosak voltak, hogy nem az Ismert Szférákban vannak, és miután találtak egy gázóirást, arrafelé vették az irányt.

Közben kiderült, hogy az anomália a csillagbárka légburkát is károsította, továbbá a hordókban tárolt élelmiszerrel is történt valami, ezért mindenképpen fel kell tölteni a készleteiket. Erre pedig úgy tűnt, a sűrű, zöldesbarna, kavargó felhőréteggel borított gázóirás kínálkozott az egyetlen lehetőségnek.

Miközben keresztülvágott a hajó ereszkedés közben a felhőkön, így megtapasztalták, hogy a légkört különböző rétegek alkotják. Egyikben savas, mérgező pára csapódott ki a fedélzeten, egy másikban villámok csikáztak a sötét színű felhők között, míg egy harmadik sávban kőaszteroidák között kellett a kormányosnak navigálnia.

Végül - miután néhány megsérültek, volt aki könnyebb mérgezést szenvedett és a hajótest is megsérült - egy viszonylag tiszta rétegbe értek. (Bár Cormyr optimistán többször is megjegyezte, hogy ezeken visszafelé is át kell haladniuk.) Itt viszont hatalmas légköri cápák támadták meg őket. Szerencsére veszteségek nélkül megúszták a támadást, és már esteledett, amikor hatalmas, lebegő hólyagokat pillantottak meg a távolban... Az egyik tetején pedig mintha valami fény csillant volna.

Arrafelé vették az irányt, és meglepetésükre egy településre találtak. Mint kiderült, a lakók meglehetősen gyanakvó, és elsőre nem túl barátságosnak tűnő tündék voltak, akik már régen elveszítették a kapcsolatot a külvilággal. Mindenesetre, lehetőség kínálkozott arra, hogy feltöltsék a készleteiket, és rendbehozzák a csillagbárka sérüléseit.

Úgyhogy a hajó emberi kapitánya, egy varázsló (az egyik JK), valamint a Tünde Flotta két képviselője (ők is JK-k) a helyi vezetők invitálására fegyvertelenül a faluba mentek, Cormyr pedig a gyanakvó fegyvermesterrel - egy giff - és a legénység többi tagjával a hajón maradt.

Aztán a giff javaslatára és társaságában, a sötétség beköszöntével Cormyr felderítette a lebegő szigetet. Megnézték a világítótornyot, amelynek létére és szerepére nem találtak magyarázatot - lévén látszólag a helyiek nem rendelkeztek semmilyen repülő eszközzel -, aztán a falu felé osontak, hogy megnézzék, társaikkal minden rendben van-e?

Az egyik épület mellett elhaladva különös hangokra figyeltek fel, és meglepve látták, hogy hüllőszerű, embermagas, acélfegyverekkel rendelkező teremtmények fosztogatják az egyik raktárat (trogloditák). Pillanatok alatt harcba keveredtek velük - Cormyr puskájának dörgő hangjára felbolydult az egész falú -, amelynek során a giff a földre került, és a támadók elvonszolták. Cormyr küzdött, de egyedül kevés volt, és ekkorra kiderült az is, hogy több tucatnyi fosztogató érkezett a lebegő szigetre különböző légköri, lebegő tutajokon. Pillanatok alatt kitört a káosz, és Cormyr még látta - mert közelebb jutni nem tudott -, hogy a magatehetetlen giffet az egyik ilyenhez vonszolják, és elviszik.

Itt fejeződött be az első játékülés...