Múlt szombaton ismét játszottunk, és a játék végére a Csillagtáncos megérkezett Birodaloműrbe.

De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, mi is történ a flogisztonban.

Az első órák újdonsága után megszokták a szivárványtenger ezerszínű gázóceánjának kavargását, és lassan kialakul a napirend, amelyet az elkövetkező 13-15 napban követni kívántak. A csillagbárka mágikus kormányában 12 óránként váltották egymást a kormányosok, így a hajót vezető 3 mágiahasználó mindegyikének (Takklin a pap, Tefrit a drow csatamágus, és Szerencsés Rik a kormányos) volt olyan napja, amikor annak szentelte az idejét, aminek csak szerette volna. Bár, sok mindent egy csillaghajón nem lehetett tenni.

Úgyhogy a karakterek gyakoroltak, gyakorlatoztatták a legénységet, kockajátékkal szórakoztatták magukat, beszélgettek a két utassal, és lehetőségeikhez mérten rendbehozták a hajón található sérüléseket. Általában egyvalaki volt még állandóan őrségben a kormányoson kívül, de mivel egész úton egy teremtett lélekkel nem találkoztak, így meglehetősen unalmasan teltek a napok.

Aztán, már mintegy 12 napja lehettek úton, amikor az éjszakai őr (a hajó fél-ork matróza) egy pörölycápát vett észre, amely velük egy irányba haladva, meglehetősen gyorsan közeledett hozzájuk a lassúbb áramlatokon. Még Gale, a fedélzetmester észlelte a közeledő hajót, aki – lévén nem tudott aludni – úgy gondolta, hogy jár egyet. Amikor pedig távcsővel is szemügyre vette a közelgő csillagbárkát, és megpillantotta a főárbocon lobogó zászlót (vörös alapon fehér neogi koponya és csontok, a kalózok jele), azonnal megkondította a riadót jelző harangot.

Mialatt az addig alvó játékosok és a legénység maradéka a fedélzetre ért, és elfoglalta a felállítási helyét, Gale alaposabban szemügyre vette a közeledő járművet, és feltűnt neki, hogy bár a másik hajó gyorsan közeledik, a flogiszton áramlatának sebessége ellenére lógnak a vitorlái, ahogy az is, hogy a legénység bőre mintha pergamenszerűen tapadt volna csontjaikra. Mivel mások is észrevették, hamarosan elterjedt, hogy élőhalott kalózokkal kell szembeszállniuk… ráadásul legnagyobb pechjükre a csillagbárka papja pont a kormányban ült.

A támadó pörölycápa végül támadásba lendült, és úgy tűnt, vasalt orrdíszével a Csillagtáncos törzsébe akar fúródni. Takklin megpróbálta elkerülni az ütközést, de a másik csillagbárka mintha gyorsabb lett volna, ezért ez elkerülhetetlennek tűnt. Aztán, az ütközés mégsem következett be, a támadó hajó egyszerűen átsiklott rajtuk – akivel érintkezett a kísértet pörölycápa vagy annak legénysége, az egy pillanatra jeges borzongást érzett -, majd az kísértethajó eltűnt a flogiszton kavargásában. A támadás előtt csak Kerr, a harcos vette észre, hogy a pörölycápa mintha kicsit áttetsző volna, erre figyelmeztetett is többeket, de senki sem hitte el neki.

Mindenesetre, a kísértethajó felbukkanása kissé felborzolta a kedélyeket, és kellett egy kis idő, mire a legénység lecsillapodott.

Az elkövetkező 2 nap már nagyobb nyugalomban telt el. Az áramlat, amelyen hajóztak lelassult, majd beleolvadt a szivárványtenger gázóceánjába, és néhány óra múlva megpillantották maguk előtt Birodaloműr kristályszférájának gyöngyházszín falként húzódó héját előbukkanni a kavargó gázból. Megközelítették, és amikor az arkánok készítette mágikus átjáró érzékelő bekapcsolt, akkor azt követve, a héjjal párhuzamosan indultak el. Az érzékelő szerint még mintegy három nap utazás várt rájuk, hogy elérjék a portált, amelyen keresztül a kristályszférában lévő vadűrbe juthatnak.

Mivel errefelé már megnőtt a forgalom – átlagosan 2-4 csillagbárkát pillantottak meg naponta – ezért ismét készenlétbe álltak, hátha esetlegesen a kalózok Szürkeűrből üldözték volna őket (azt tudták, hogy a githyanki támadóik miatt a flogisztonban nem kell aggódniuk).

Aztán, amikor már csak alig félnapnyira voltak a Kerr, az ember harcos szellemet látott a fedélzeten. Szó szerint, de mivel csak ő látta, senki sem hitte el neki, hogy egy alég látható, halovány kísértet suhant végig a fedélzeten, és tűnt el a hátsó felépítmény falában. Jelentették az esetet a mágikus kormányban ülő drow csatamágusnak is, Tefrit azonban nem érzékelt idegen élőlényt a fedélzeten.

Mivel azonban hamarosan kiderült, hogy a hajó szakácsa, Csendes Narim is látott valamit, kutatni kezdtek a jövevény után, akire végül odalent a hajótestben, az egyik kajütben bukkantak rá. Sarokba szorították - bár ez nem sokat jelentett, hiszen tudták, képes a falakon keresztül közlekedni - mire a kísértet rájuk támadt. A törpe pap megpróbálta elűzni, azonban nem járt sikerrel, azt azonban elérte, hogy a szellem rátámadjon, és megpróbálja megszállni a testét. Takklin azonban ellenállt, és a szellem kilökődött belőle, át a hajófalon, ki a flogiszton gázóceánjába.

Ezzel egyidőben a Csillagtáncos hídján is felbukkant egy szellem, aki a kormányos, a drow kapitány ellen fordult. Mivel Tefrit a csillagbárka trónjában ült, és a hajó irányításával volt elfoglalva, nem érzékelte a veszélyt, és bár ott volt mellette az egyik hajósinas, az azonban csak döbbenten nézte a jelenséget, és mire jelzett a kapitánynak, arra már késő volt, a szellem megszállta a sötételf testét, és az hiába küzdött ellene, háttérbe szorult saját testében, miközben azt egy másik lélek uralta.

A csillagbárka legénysége ezt követően teljes készenlétben állt, bár a feszültség és a gyanakvás tetőpontjára hágott, főleg mivel minden kormányosuk kiesett, és a feéldzetmester legnagyobb döbbenetére Jaer, a fél-tünde bárd úgy vezette a hajót, mintha világ életében a kormányban ült volna. Gyanúsítgatások, kihallgatások, és persze teljes készenlét, hátha újra felbukkannak a kísértetek. Arról, hogy a drow kapitányt megszállták nem tudtak, és még ha nem is viselkedett teljesen úgy, mint máskor, annyira nem gyanakodtak, hogy komolyabb vizsgálat alá vessék. A sötételf pedig csak egy dolgot akart, ami az ő céljaikkal is egybeesett: minél előbb belépni a vadűrbe, és maguk mögött hagyni a flogisztont.

Erre azonban még majdnem fél napot kellett várniuk, amely során egy újabb szellemmes küzdöttek meg, akit azonban sikerült elpusztítaniuk.

Aztán végül elérték a portált, és a csillagbárka belépett Birodaloműrbe.

Ekkor két dolog történt. A sötételf egy sóhaj kíséretében kilehelte a testét megszálló szellemet, aki szertefoszlott a levegőben, egy tudatlan, nyáladzó burkot hagyva maga után, és az, hogy Csendes Narimra is hasonló állapotban találtak rá.

A pap megállapította, hogy valami miatt elveszítették az értelmüket, és bár ismeri a gyógyírt, amellyel visszanyerhetik, hiányoznak hozzá a megfelelő komponensek, anélkül pedig nem tudja elmondani a varázslatot.

Úgyhogy a csillagbárka útnak indult, hogy az arkán érzékelő és az asztrolabor által jelzett legközelebbi kereskedelmi állomás felé vegyék az útjukat, ahol talán segítséget kaphatnak. Ez azonban még legalább 22 napnyi útra van, a Kert kék tűzholdja körül.