Mi történt eddig? 6. rész

Szerző: spelljammer on 2009.09.06. 08:19

A Borka incidenst követően 3 napot a mélyűrben töltöttek, távol a kereskedelmi útvonalaktól, és a Csillagtáncos javításával voltak elfoglalva, valamint kicsit gyakoroltatták a legénységet, hogy legközelebb, hasonló helyzetben hatékonyabban, összeszokottabban tudjanak reagálni.

A három nap leteltével Greela felé vették az útirányt, ahová 6 nappal később meg is érkeztek. Mivel az agyszívóval kötött megegyezés szerint fel kell itt venniük két utast (akikről egyenlőre azt sem tudják, hogy kifélék, mifélék), ezért úgy döntenek, hogy a legnagyobb, főképp emberek lakta kikötőben, Bonanzán (Aranybánya) szállnak le. Amellett, hogy valószínűleg jövendő utasaik is itt várakoznak, talán van esélyük arra, hogy fuvart találjanak Birodaloműrbe, és így az anyagi helyzetük is rendeződhessen.

Bonanzában meglehetősen borsos árat kértek a kikötésért a városi kikötőben (majd 2000 aranyukba került volna a leszállási és a 3 napi ott tartózkodás), ezért inkább egy magándokkot választottak (Réz Wyvern), ahol mindezt megúszták csaknem féláron. Ráadásul ez fallal körülkerített zárt dokk volt, saját raktárral, pihenővel, és csak ők tartózkodtak idebent. Igaz, meglehetősen sokat kellett alkudozniuk a dokk rastipide tulajdonosával, de végül úgy tűnt mindenki elégedett volt a kialkudott árral.

Ezt követően kifizették a legénységet, kimenőt adtak nekik, ők pedig felmérték a készleteket, hogy mit kell beszerezni, és minderre mennyi pénzük maradt. Arra a következtetésre jutottak, hogy mindenképpen kell valami fuvart szerezniük, különben szinte semmit sem tudnak majd beszerezni. Ennek ellenére az első éjszaka az ivászat és a duhajkodás jegyében telt. A hajó minotaurusz matrózát merevrészegen hozták haza társai, de a többiek sem voltak jobb bőrben.

A következő napon a csapat tagjai szétszéledtek, hogy felmérjék a lehetőségeiket a pénzszerzésre. A törpe pap, Takklin fajtársainak járt utána, hátha tudnakvalami segítséget nyújtani, az elf íjász pedig a legénység két tagja (a gyíkember és a minotaurusz) kíséretében a városon kívüli erdő felé vette az útját. El is maradtak késő délutánig. A drow varázsló a bionoidból kioperált kristállyal a Formázók itteni kirendeltsége felé vette az irányt Gale, a fedélzetmester társaságában. A Csillagtáncos kapitánya a Céhmesterrel szeretett volna beszélni, aki azonban épp nem ért rá, de kaptak tőle egy 7 órával későbbi időpontot.

Miután elhagyták a Formázók kirendeltségét, toronyiránt megindultak a város kikötője felé, hátha ott találnak olyan megszorult kereskedőt, akinek pont Birodaloműr felé van valami sűrgős fuvarja. Nem jutottak el odáig, egy sikátorba ugyanis egy kisebb, mágiahasználókból és fegyveresekből álló csapat támadott rájuk (itt volt némi vita, de később lenyugodtak a kedélyek). Az ellenfelek végül a négyszeres túlerőnek köszönhetően fölébük kerekedtek, és az eszméletlen játékosoknak átkutatták a holmiját, elvitték ami kellett, majd távoztak. Miután magukhoz tértek, észrevették, hogy csak a drow varázskönyve, illetve mágikus tekercsei tűntek el.

Szinte ezzel egyidőben a Csillagtáncoson is mágiával rendelkező tolvajok jártak, akiket az épp ott tartózkodó Kerr csak akkor fedezett fel, miután már végeztek a tevékenységükkel. Bár üldözőbe vette őket, rövid közdelem után a tetőkön keresztül sikerült elmenekülniük, azonban megjegyezte az arcukat. Bár, a tolvajok valamennyi kabint átkutatták, érdekes módon a csillagbárkáról is csak a varázskönyvek és a mágikus tekercsek tűntek el.

Miután a Kapitány és Gale visszatértek a hajóra, azt tapasztalták, hogy a Réz Wyvern dokkban teljes a készültség. Itt értesültek róla, hogy a hajón is tolvajok jártak. Nem tudták mire vélni a helyzetet, így összeült a kupaktanács, hogy megvitassák a teendőket. Ezalatt érkezett egy utcagyerek, aki üzenetet hozott a jövendő utasaiktól, hogy másnap dél körül találkozzanak a Beholder Végzete elnevezésű kocsmában. Annak kilétéről, akitől az üzenetet hozta, csak azt tudta elmondani, hogy számára ismeretlen fajú, köpönyegbe és csuklyába burkolózó humanoid volt, akinek a kézfeje karmos ujjakban végződött.

Így ért véget az ötödik játékülés. A labda pedig most a játékosok térfelén pattog. Mit tesznek, mit terveznek? Mindenesetre, úgy tűnik hogy egy sűrű, nem egészen egy nap vár rájuk a találkozóig, lévén már kora este van Bonanzán.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://spelljammer.blog.hu/api/trackback/id/tr451363086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2009.09.10. 18:59:20

Igen érdekes a beszámolód, esetleg lehet csatlakozni a játékhoz? Én Budapesten élek, ha közel vagytok szívesen játszanék.

spelljammer · http://spelljammer.blog.hu 2009.09.11. 17:28:50

Sajnos az ország nyugati csücskében, Szombathelyen szoktunk összejönni játszani, lévén ide valósiak a csapat tagjai. Még ha jómagam már lassan 10 éve Budapesten élek is.

Pont emiatt csak havonta egy, szerencsés esetben kettő alkalommal van lehetőségünk játszani.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2009.09.13. 20:16:06

Még egy alternatív javaslat: egy budapesti játék, talán van még egy-két elvetemült aki beszállna...

spelljammer · http://spelljammer.blog.hu 2009.09.16. 13:29:11

Ha van még egy-két elvetemült, aki beszállna, akkor állok elébe. :) Megjegyzésem csupán annyi volna, hogy mivel én már a 30+ korosztályt képviselem, ezért preferálnám, ha a játékosok többsége is legalább a 25+ korosztályhoz tartozna.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2009.09.17. 06:21:46

Részemről személy szerint nem gond, viszont akkor keresek néhány érdeklődőt.
süti beállítások módosítása