Miután megvoltak a karakterek, és végül sikerült őket a megfelelő korlátok közé szorítani (karakterlapok átnézése, pontosítása), kezdetét vehette a játék.
Szürkeűrben, az Őrlőben - ez egy aszteroidamező, amely a kristályszféra belső bolygóit veszi körül -, egy aszteroidabázison vette kezdetét a történet. Az aszteroidavárost Küklopsznak hívták, és egy, az Őrlőben keringő kisbolygó belsejében található hatalmas barlangcsarnokban épült ki. Csak egyetlen hosszú alagút vezet be ide - talán egy űrsárkány vájhatta ki magának még az ősidőkben -, amelyben egy közepes méretű (pörölycápa vagy maximum kicsivel nagyobb) hajó fért el. Mivel az alagútat megvilágító mágikus lámpások kiáramló fénye a vadűrből úgy látszik, mintha egy fénylő szem lenne az aszteroida felszínén, ezért kapta az égitest és a kikötő a Küklopsz nevet.
A játékosok többsége már egy ideje együtt szolgált egy olyan csillagbárkán, amely az Őrlő és a belső bolygók között ingázott. Azonban mivel ennél többre, nagyobb kihívásra vágytak - a Birodaloműriek pedig szerettek volna hazajutni -, ezért a Küklopszra érve felmondtak, és úgy döntöttek, megpróbálnak eleszegődni egy olyan csillaghajóra, amely a külső bolygókhoz, esetleg egy másik kristályszférába tart.
A szerencse azonban melléjük szegődött, mert a kikötői negyed mellett található kocsmák egyikében - igaz, szinte minden vagyonukat beáldozták - kockajátékon nyertek maguknak egy hajót. A kapitányon lászott, hogy meglehetősen elkeseredett, és a hajóját már csak végső kétségbeesésében tett fel, de ez a csapatot egyáltalán nem aggasztotta.
Nem is foglalkoztak a kapitánnyal, hiszen most már a maguk urai lehettek végre. Átvették a hajó tulajdoni lapját, majd azonnal útra keltek megnézni. A csillagbárka egy silliusi tünde teherhajó volt, és a Csillagtáncos nevet viselte. Az örömük azonban nem tarott sokáig, mert kezdődtek a gondok: a csillagbárkát a nevükre kellett iratni (ez majd 3000 aranyukba került, nem is beszélve a bürokráciáról), és legénységet kellett toborozniuk (úgy, hogy mostanra ráadásul már meglehetősen kifogytak a pénzükből).
Ha pedig mindez még mindig nem lett volna elég, feltűnt a színen néhány alvilági alak, akik közölték velük, hogy a hajó tulajdonosa hitelt vett fel hónapokkal ezelőtt a helyi alvilág fejétől annak megvásárlására, amit még nem fizetett vissza. Úgyhogy, lévén ők az új tulajdonosok, most már ők tartoznak, vagy ugrik a hajójuk.
Ekkor kezdett úgy tűnni, hogy a kezdeti örömbe jócskán üröm is vegyül. Megegyeztek az alvilági alakokkal, hogy hajlandóak tárgyalni a megoldási lehetőségekről a vezetőjükkel. Bár megforult a fejükben az is, hogy egyszerűen lelépnek, erről azonban hamar letettek, amikor látták, hogy a kikötőnek helyt adó barlangcsarnok túloldaláról, egy ott kikötött pörölycápa fedélzetéről, két ágyú is rájuk szegeződik. Úgyhogy nem tehettek mást, mint folytatták a legénység toborzását, és várták az esti tárgyalást. Közben ugyan próbáltak rábukkanni a hajó előző tulajdonosára, hogy számon kérjék rajta a dolgot, de nem találták.
Az esti tárgyaláson - amelyre egy, az aszteroidaváros mélyén lévő barlangcsaronkba került sor, ahol mintha a szféra összes söpredéke összesereglett volna (kicsit olyan utánérzésük lehetett, mintha Jabba tatuini palotájában lennének) - végül beszélhettek a helyi alvilág fejével, aki legnagyobb megdöbbenésükre egy illithid (agyszívó) volt.
Próbáltak az előző tulajdonosra hivatkozni, és arra, hogy rajta hajtsa be a pénz, mivel ő az, aki az adósa nem pedig a játékosok, azonban miután az agyszívó felhívta a figyelmüket egy póznára, amelyen megpillantották a Csillagtáncos egykori tulajdonosának levágott fejét, belátták, hogy ez a megoldás nem kivitelezhető. Végül megegyeztek vele, hogy néhány szívességért cserébe hajlandó lesz elengedni az adósságot. Az első ilyen szívesség pedig nem is tűnt olyan nagy dolognak. Mindössze el kell szállítaniuk egy szállítmányt a szférán belül egyik pontból a másikba.
Itt ért véget az első játékülés.
