Mi történt eddig? 7. rész

Szerző: spelljammer on 2009.09.20. 07:31

Hétvégén sikerült összehozni egy játékot, ezután azonban várhatóan egy hónapos szünet következik majd, a csapat tagjainak egyéb elfoglaltságai miatt.

De lássuk, mi is történt?

Az utcai támadás és a hajón járt tolvajok után a csapat a Csillagtáncos hídján jött össze, hogy megvitassák a teendőket. Azzal ők is tisztában voltak, hogy meglehetősen szűkös a rendelkezésre álló idejük - hiszen másnap délben találkozniuk kell az utasaikkal, és még nem tudni, hogy mennyire lesz sűrgős nekik az indulás -, azonban nem akarták annyiban hagyni, hogy csak így kirabolták őket.

A drow csatamágus elmélete szerint a Formázók szigorú szabályai ellenére a városban működő mágikus alvilág áldozatai lehettek, akik így akartak a feketepiacuk részére újabb varázstárgyakhoz és varátskönyvekhez jutni. Mivel más ötletük nem volt, ezért elfogadták ezt az érvelést. Úgy döntöttek, hogy a Formázók Céhmesterét tájékoztatják az esetről, és a segítségét kérik (ha már egyszer a drow a Céh tagjai közé tartozik).

Amikor eljött az idő, elindultak hát a Céh bonanzai rendháza felé. Két csoportban mentek. Az első csoport nyíltan, a második pedig őket követve, hogy az esetlegesen őket figyelőket kiszúrják. Azonban - legnagyobb csalódásukra? - senki sem tanúsított irántuk futó érdeklődésnél többet, így nem volt kit elkapni, és kifaggatni, hogy mit is akartak tőlük. Menet közben csak egyszer álltak meg, a helyi piactéren, ahol egy varázstekercsekkel foglalkozó gnóm árustól próbáltak többet megtudni erről az esetleges mágikus feketepiacról (és megtudták, hogy valóban van ilyen).

A Formázók rendházába csak a drow ment be, a többiek addig egy közeli kocsmában vártak rá. Miután bejutott a Céhmester vasgólemekkel őrzött fogadótermébe, hosszas tárgyalást folytattak, amelynek egyik célja az volt, hogy segítségül kérje a Céhet, a másik pedig hogy többet megtudjon a bionoidból kiszedett kristályról. Az elsővel kapcsolatban a Céh teljes támogatásáról biztosította, a másodikkal kapcsolatban pedig - mivel a vizsgálatok hosszú időt vesznek igénybe - megegyeztek, hogy 2500 aranyért eladja a kristályt a Céhnek, és kap még egy új, teleírt varázskönyvet is. Az üzlet megköttetett, úgyhogy itt volt az idő, hogy a titokzatos támadók nyomába eredjenek (ezzel kapcsolatos információval a Formázók nem tudtak szolgálni).

Ezt követően újra két részre szakadt a csapat, egyik fele a kikötőben, a másik fele pedig a piactéren és környékén próbált az utcai támadók között lévő drow nő nyomára bukkanni. Helyesen ugyanis azt tételezték fel, hogy mivel a sötét elfek nem olyan gyakoriak errefelé, ezért az ő nyomát a legkönnyebb megleleni. Nos, nem volt olyan könnyű, de végül mindkét csoport sikerrel járt, és megtudta, hogy valóban van itt egy drow nő, aki különböző fegyveres munkákból tartja fenn magát, és általában a Sötét Nap nevű kocsmában szokott lógni.

Szinte pontosan éjközépkor értek a Sötét Naphoz. Amikor beléptek, látták, hogy a drow nő most is a pultnál áll, rajta kívül viszont csak alig fél tucatnyi vendég volt még a kocsmában. Nem futottak felesleges köröket, azonnal a nőhöz léptek, és számonkérték rajta a délutáni eseményeket. Mint kiderült, a korábbi faggatózásuk a nő fölébe is eljutott, ezért már várta őket. A kocsmában tartózkodok mind az ő emberei, társai voltak, így hamarosan mindenki kezében fegyver volt, és így méregették egymást, amíg a nő és a fedélzetmester tárgyaltak (a nő ugyanis a drow hímről nem kívánt tudomást venni, illetve nem tekintve egyenrangúnak, lekezelően beszélt hozzá).

A tágyalás egyszerű volt. Gale a fedélzetmester azt szerette volna megtudni, hogy hol vannak az ellopott tárgyaik, a drow nő pedig egyre csak azt ismételte, hogy megbízásból dolgozott, a megbízó nevét nem mondja el, és legjobb lesz, ha a csapat lemond inkább az ellopott tárgyaikról, mivel nem tudják, kivel húznak ujjat, ha a megbízó nyomába szegődnének. Úgy tűnt, a "tárgyalás" itt meg is feneklik, azonban Kerr egyik - inkább tréfás megjegyzése - miszerint "az utolsó, mielőtt meghal elmondja a megbízó nevét", megnyerte a drow nő tetszését, mert rábólintott, és a következő pillanatban elszabadult a pokol.

A harc meglehetősen rövid volt, és véres. Acél és mágia feszült egymásnak, amelyből végül - igaz, ugyancsak megtépázottan - a csapat került ki győztesen, ráadásul úgy, hogy már csak a drow nő maradt talpon. Ő pedig tartotta a szavát, és elárulta a megbízó nevét: Kacagó. A csapat azonban - a megállapodást végül nem szó szerint értlemezve -  úgy döntött, nem ölik meg - bár a drow csatamágust alig bírták megfékezni - és a név birtokában visszavonultak a Csillagtáncosra.

Már jócskán elmúlt éjközép, és alig fél napjuk volt a megbeszélt találkozójukig a Beholder Végzetében, úgyhogy úgy döntöttek, pihennek. Hogy az időt addig se vesztegessék el, a hajóinasokat elküldték, hogy majd reggel nézzenek körbe a találközóhely környékén, és jelentsék mit tapasztaltak. Mivel a csapat tünde harcosának 4 óra meditáció is elég volt hogy kipihenje magát, ráadásul a törpe pap teljesen felgyógyította, ezért ő délelőtt az utcákat járta, és a Kacagó kilétének próbált meg utánanézni. Amikor végül a megbeszélt találkozó előtt alig két órával visszatért, aggasztó híreket hozott:

Kacagó a helyi alvilág feje, aki felügyel mindenféle csempésztevékenységet Szürkeűr ezen régiójában, továbbá minden alvilági tevékenységet Greela emberek lakta részein. A városban van egy háza, amely inkább erődítménynek illik be, és amelynek tetején mindig egy szitakötő hajó várakozik, hogy a közeli dokkban lévő csillaghajójához szállítsa. A "Kacagó" nevet pedig állítólag onnan kapta, hogy saját kézzel szokta átvágni ellenségei torkát, és közben fennhangon kacag.

Ezen ismeretek birtokában igencsak elgondolkodtak azon, hogy valóban vissza szeretnék-e szerezni ellopott értékeiket, vagy egyszerűen csak írják le veszteségként. A csapat nagyobb része azonban amellett van, hogy már csak elvből is elégtételt kellene venniük Kacagón, hogy megértessék vele, velük nem lehet csak így ujjat húzni.

Itt ért véget a hatodik játékülés, úgyhogy azokra a kérdésekre, hogy hogyan alakul ez a szál, és kik a titokzatos utasaik, a válasz a következő játékülésre marad...

szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://spelljammer.blog.hu/api/trackback/id/tr971393919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása