Kalandok a Vadűrben - 19. rész

Szerző: spelljammer on 2011.01.18. 19:38

Ismét játszottunk, és újfent bebizonyosodott, hogy a KM tervez... a játékos pedig végez. :) A játékülés végére a karakterek sikeresen leamortizálták - értsd, totál károsra törték - a Csillagtáncost, és most ott vannak a Kert törmelékmezejében, kvázi hajótöröttként egy 800 méter átmérőjű aszteroidán. Feladva a leckét, hogy mi is történjen legközelebb, és hogyan tovább...

De lássuk, hogyan is jutottak idáig.

Miután maguk mögött hagyták a kék tűzhold körül keringő csillagközi fogadót, vadul száguldani kezdtek a törmelékbolygó felszíne felé, hogy ott rázzák le támadóikat, a pörölycápán és a kereskedőhajón közeledő kalózokat. A trónban ülő drow megpróbált mindent kipréselni a Csillagtáncos kormányából, amire csak mágikus hatalma képessé tette, így ha lerázni nem is, de mindenesetre távoltartania sikerült az üldözőket. Úgy nézett ki, sikeresen eljutnak a Kert törmelékei közé, amikor megpillantottak maguk előtt egy újabb csillaghajót, egy neogi halálpókot. Először azt hitték, hogy ez csak valami balsors által az útjukba sodort újabb szörnyűség, azonban ahogy közelebb értek, nyílvánvalóvá vált, hogy az útjukat igyekszik elvágni... Hamarosan pedig - amikor felidézték magukban, hogy a szürkeűri kalózok állítólag ehy zsákmányolt halálpókkal fosztogattak - nyílvánvalóvá vált, hogy a bosszúszomjas üldözőikhez tartozik. Bár még mindig nem igazán értették az összefüggést, hogy hogyan kerültek ide, és egyáltalán miért? Akkora borsot azért nem törtek az orruk alá.

Közel suhantak el a halálpók mellett, a két hajó szinte súrolta egymást. Hogy a kormányban ülő drow miért így cselekedett, miért ilyen manóvert választott azt nem tudni, mindenesetre, amíg a halálpók a csillaghajó fegyvereivel alaposan megsorozta a Csillagtáncost, addig az ő hajójuk pont úgy fordult, hogy esélyük sem legyen visszalőni.

Egyszóval jónéhány találat is érte a hajótestet, elveszítettek a csillagbárka testpontjainak közel negyedét, céljukat azonban elérték, és hamarosan hajójuk belemerült a törmelékbolygó ritkás felhőrétegébe. Manőverezni kezdetek a hatalmas gyökerekkel összefogott lebegő szigetek között, és bizony elég jól végigszántotta az egyik a csillagbárka törzsét, mire sikerült megtalálni a megfelelő sebességet. 

Közel nyolc órán keresztül hajóztak befelé, kerülgetve az bolygót alkotó aszteroidákat, gyökérhidakat, míg végül úgy döntöttek, hogy megpihennek az egyik lebegő szigeten, amelyre egy másikról egy vízesés zubogott alá. A levegőben mindenfelé szárnyas lények - madarak, és a madaraknál némileg megtermettebb ragadozók - keringtek, és a magasból néhány őzszerű lényt is megpillantottak a fák között. Kerestek hát egy alkalmas leszállóhelyet, és a Csillagtáncos leereszkedett egy tisztásra. Átnézték a sérüléseket, és sajnálkozva állapították meg, hogy bizony lassan már ráférne a csillaghajóra egy alapos szervíz valamelyik űrkikötő szárzadokkjában. Közben lassan rájuk esteledett.

Az éjszaka nyugalomban telt, bár az őrök észleltek egy csillagbárkát, amely feltehetőleg utánuk kutatott, mivel fénnyel pásztázta a környező aszteroidákat, de végül nem vette észre őket, és távozott.

Azt pedig, hogy milyen hosszú is egy éjszaka csak később tudták meg, amikor meglehetősen sok idő eltelt, mire végre pirkadni kezdett.

Ekkor kihasználták a lassan beköszöntő világosságot, és amíg a legénység azzal volt elfoglalva, hogy úgy-ahogy rendbeszedje a hajót, addig a drow kapitány és a fedélzetmester - aki végre megcsillogtathatta vándor képességeit - vadászni indultak, és két óra múlva egy elejtett őzszerűséggel tértek vissza (ami narancssárga volt, és csíkok borították).

Közben Kerr észlelt valamit az egyik szomszédos aszteroida növényrengetegében, amely a úgy verte vissza beköszönő reggel fényét, ahogy a tünde csillaghajók szárnyain szokott megcsillanni a napok és csillagok fénye, azonban mivel nem talált távcsövet a fedélzeten, nem tudta megnézni mi is az, és végül nem is említette meg senkinek.

Úgy döntöttek, elindulnak. Szerencsés Rik ült a kormányba, mivel arra számítottak, hogy az aszteroidák biztonságát elhagyva számíthatnak támadásra, és szükségük volt a drow csatamágus tűzerejére. Arra azonban, ami ezután következett, nem számítottak.

Alig néhány órája haladtak csak kifelé, amikor a csillagbárka zuhanni kezdett, mintha a kormányos elvesztette volna felette az uralmat, azonban még mielőtt egy lebegő hegynek csapódtak volna, a kapcsolat helyreállt, és tovább emelkedtek felfelé. A hídra sietőket azonban kellemetlen élmény fogadta. A fedélzetmester és Jaer egy-egy pisztolysortüzet kaptak a mellkasukba, mielőtt a támadók visszahúzódtak volna a hídra, és legnagyobb döbbenetükre a lövéseknek nem volt hangja... igaz, mintha ők is megsüketültek volna. Felismerték, hogy csendvarázslat lehet a területen, ahogy pedig a híd becsukott ajtaja felé indultak, egy újabb varázslatba, egy energiafalba ütköztek.

Levonták a következtetést, valakik megszállták a hidat, hatalmukba kerítették a kormányt, és így oda viszik a Csillagtáncost és vele a rajta lévőket, ahová csak szeretnék. A drow csatamágus megpróbálta megtörni a csendvarázslatot, hogy varázsolhasson a hídon, és így hatékonyan léphessen fel a behatolókkal szemben, azonban nem jött neki össze a mágiatörés, úgyhogy a csendvarázslat hatókörén kívül újabb tervet forgatott a fejében. Közben pedig az időközben a helyszínre érkező törpe pap is megpróbálkozott egy mágiatöréssel, neki azonban sikerült. Ezen felbuzdulva a sötételf önmagát, Jaert és Takklint, a törpe papot is a hídra teleportálta egy Ajtó a síkok között varázslattal, és csak ott derült ki a számára, hogy Takklin nem a csendvarázslatot, hanem a hidat védő erőfalat törte meg.

Úgyhogy, amikor a drow megjelent a hídon, döbbenten vette észre, hogy a csendvarázslat még mindig aktív, így nem tud varázsolni, továbbá azt is, hogy csak a fél-tünde bárd van ott vele a hídon, Takklin valahol máshol jelent meg, de hogy hol, azt nem tudta (szerencsére a hajóoorban, mintegy 70 lábnyira a hídtól... rosszabb is lehetett volna). Úgyhogy a két a drow és a fél-tünde ott találták magukat a hídon varázslat nélkül, és fegyverrel kellett szembenézniük a támadókkal (egy fekete bőrű férfi a kormányban, egy grommam és egy nagydarab, felnyírt hajú férfi, és egy fiatalabb fejkendős tőrkardos fickó).  Meglehetősen heves kézitusa alakult ki, amelyben nem jósoltak jó véget maguknak.

Közben a többiek sem tétlenkedtek, a fedélzetről pisztolyokkal és íjakkal tűz alá vették a hidat - még az orrban lévő ágyút is arra fordították, bár végül nem lőttek vele -, majd amikor észlelték, hogy megszűnt az erőtértfal, akkor a korábban már kitörött ablakokon keresztül próbáltak bejutni.

Gale a fedélzetmester a bent küzdő társai segítségére sietett az immáron erőtér nélkül maradt ajtón berontó tünde harcossal Aramillal. Kerr és Takklin - valamint a legénység fennmaradó része - pedig a fedélzeten szállt szembe az ott közben felbukkanó újabb 3 támadóval - egy gyíkember, egy grommam és egy ember nő -, miközben két vendégük a hajótestben küzdött valakivel.

Ekkor történt, hogy a drow csatamágus olyat cselekdett, amely megpecsételte a Csillagátncos sorsát. A küzdelem során ugyanis elvágta a kormányban ülő mágiahasználó torkát. Most, hogy a kapcsolat megszakadt, és a kormány leállt, a hajó megdőlt, és szabadon zuhanni kezdett. A fedélzeten mindenkinek meg kellett birkóznia a talpon maradással, de sokan tehetetlenül zuhantak egymásra, ahogy a hajó a tengelye körül elfordult, így hamarosan csak összefonódó alakokat és le lesújtó pengéket lehetett látni.

Kerr mindenestre remekelt, mert nemcsak a gyíkembert és a grommamot vágta le a fedélzeten - a támadó nő kizuhant a hajóról - hanem társai segítségére sietve a hídon is besegítette a küzdőknek. 

Közben a drow kapitánynak sikerül a kormányba ülnie, azonban ez már nem segített rajtuk és a hajón, mivel 6 kör kellett volna ahhoz, hogy a kormány "bemelegedjen", és ennyi idejük nem maradt. A csillagbárka recsegve-ropogva az egyik aszteroidának ütközött, és súlyos károkat szenvedve, középen gyakorlatilag kettétörve állapodott meg két sziklacsúcs közé ékelődve.

Öröm az ürömben, hogy a támadókat - akikről egyenlőre nem tudják, hogyan kerültek oda - legyőzték, azonban szomorúan vették tudomásul, hogy a támadók mind a korábban a kormányban ülő Szerencsés Rikkel, mind az őrzésére rendelt gyíkemberrel, mint pedig a támadás idején a hídon tartózkodó egyik ikerrel, Zekkel is végeztek.

A csendmágia ekkor oszlott el a híd körül, és itt maradt abba a játékülés is. A hogyan tovább majd két hét múlva derül ki...

4 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://spelljammer.blog.hu/api/trackback/id/tr202593994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rexxx 2011.02.02. 16:47:34

Sajnos ez a játék is szerencsefüggő, mint a legtöbb szerepjáték. Ha nem úgy forognak a kockák...
A KM keze kötve van! Ha akarunk játszani, ahhoz hajó kell. A Csillagtáncos lassan kiszenvedett a fenekünk alatt, tehát másik hajó kell. Én mostmár kipróbálnék egy pörölycápát, vagy egy halálpókot :D

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.07. 20:54:02

@Rexxx: A dnd különböző változatai szerintem jobban a szerencsére építenek mint más játékok, leszámítva a %-os rendszerűeket mert azokra még inkább igaz. Próbáljátok ki a Warhammert, na ott lehet imádkozni minden támadás előtt.

Rexxx 2011.02.07. 21:23:07

@Judea: Játszottam gépen is, táblán is. Bár épp csak belekóstoltam, de ott aztán a lélegzetvételre is dobni kell :D