Természetesen, egy csillagbárka fokozatosan is lelassíthat utazó sebességről taktikai sebességre, ahogy közeledik a céljához.

Ezt általában már a navigációs számításoknál, az út megtervezésénél figyelembe veszik. Tehát nem szükséges egyik pillanatról a másikra megjelenni a cél koordinátákon, ez lehet egy hosszabb, több órás vagy akár csak néhány perces folyamat része is, amíg a csillaghajó lelassít. Így van ideje a kapitánynak és a legénységnek arra, hogy felkészüljön a megérkezésre, és mivel fokozatosan közelítik meg az az érkezési koordinátákat, már azzal is tisztában lehetnek, hogy ott mi várja őket.

Ebben az esetben azonban a csillaghajó nem hirtelen bukkan elő a semmiből - mintha azonnal lassítana le -, így már külső szemlélő számára is észlelehető a közeledése, tehát a cél koordinátákon is fel lehet készülni a fogadására.

Ha azonban már megkezdte a lassulást, vagy taktikai sebességre lassult, akkor nem lehet vele újra utazási sebességre gyorsítani, mivel azzal továbbra is számolni kell, hogy a mágikus kormánynak "be kell melegednie" ahhoz, hogy ilyen sebességre gyorsíthassa a csillaghajót.

Egy utazási sebességre gyorsító csillaghajót követni is lehet, ha látni azt a vektort,amely mentén felgyorsított. Tehát egy hozzáértő, ha látja hogy egy előtte haladó csillaghajó utazási sebességre vált, ki tudja számítani ugyanazokat az útirány koordinátákat (Vadűri navigáció, az idő függvényében NF 20-30) amely mentén ugyanazon az útvonalon tud majd haladni, mint a követendő jármű.

Amire azonban nem tud felkészülni, az az, hogy a másik jármű mikor lassít taktikai sebességre.

Ha a követett csillagbárka csak néhány másodperccel, esetleg egy-két perccel azelőtt lassít le, hogy a követője is eléri ugyanazokat a koordinátákat, akkor a követő csillaghajót a másik gravitációs közelsége azonnal le fogja lassítani taktikai sebességre, és így beérheti.

Ugyanez a helyzet akkor is, ha a követett hajó fokozatosan lassít le, mivel ebben az esetben gyorsabban haladó követője utoléri a haladási pályán, és a kormányok biztonsági rendszere miatt mindkét hajó azonnal taktikai sebességre lassul le.

Vannak - természetesen arkán gyártmányú - mágikus eszközök, amelyek az égitest érzékelő kijelzőjén, vagy az asztrolaborban megjelenítik a csillaghajó 10 000 km-es körzetében lévő aktív kormányokat (tehát nem magukat a hajókat), ezek azonban rendkívül drágák.

Továbbá mágiával egyes csillaghajók is követők, mivel nincs két kormány, amely azonos mágikus lenyomatot hagyna maga után. Így egy hozzáértő a megfelelő varázslat vagy mágikus eszköz birtokában is képes követni egy csillagbárkát a vadűrön át.

szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://spelljammer.blog.hu/api/trackback/id/tr991355152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.