Mi történt eddig? 1. rész.

Szerző: spelljammer on 2009.07.18. 10:22

Már régóta unszoltak a játékosaim, hogy jó lenne újra Spelljammert játszani, amellyel még a kezdetek kezdetén, valamikor 1991-92 környékén ismerkedtünk meg. Akkor már évek óta szerepjátékoztunk, de csak néhány olyan játék volt, amely igazán magával ragadott minket. Az egyik ilyen az AD&D-hez megjelent Spelljammer világa volt. (A többi pedig, a teljesség kedvéért: Earthdawn, Star Wars d6, Shadowrun és Cyberpunk 2020.)

Nem is tudom mikor, de lehetett már vagy 10 éve is, hogy utoljára játszottunk ezen a világon (mivel az utóbbi időben inkább Greyhawk csodálatos világába merültünk el). Úgyhogy végül engedtem az unszolásnak - és nem utolsósorban, mert kedvem is volt hozzá hogy meséljek -, és néhány hónapja belevágtunk.

A játékos karakterekről:

Némi vita után - ez nálunk valamiért elmaradhatatlan, főleg a kampányok elején :) - végül kialakult a csapat. Nem állandó a létszámmal, mert nem tud mindig mindenki jelen lenni. Ez annyira nem is probléma, mert végülis egy csillagbárka, a Csillagtáncos legénységét alkotják, és így legalább annál kevesebb NJK-t kell mozgatni, és legalább mindig ott van a csapatból legalább 3-4 fő.

Gale (ember, Birodaloműrből, Torilról) vándor 6/mágus 2

Takklin (törpe, Szürkeűrből, Oerthről) Celestian papja 8

Kerr (ember, Birodaloműrből, Torilról) kalandor1/harcos 7

Tefrit "Kapitány" Do'Feamor (drow, Birodaloműrből) szerzetes 1/varázsló 4/csatamágus 3

Arastic Aramil "Csillagjáró" (elf, Szürkeűrből, Oerthről) vándor2/harcos 6

Jaer of Rel Astra (fél-elf, Szürkeűrből, Oerthről) harcos 1/bárd 7

"Sikító" Dimitri (ember, Szürkeűrből, Oerthről) pap 8

 

Nos, jelenleg ők alkotják a csapatot. Az ő kalandjaikól olvashattok az elkövetkezőkben.

 

 

szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://spelljammer.blog.hu/api/trackback/id/tr221252793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása