Titán kampány

A második kaland - 1. rész

Szerző: spelljammer on 2018.05.08. 11:18

 

Végül Erragal helyismeretének köszönhetően egy, az erdőben lévő, romos tanyaépületben találtak menedékre az eső elől. Szerencsére volt olyan rész, amely viszonylag épen maradt, bár az elmúlt évtizedekben alaposan benőtte a gaz. Itt végre nyugodt körülmények között lehetőségük nyílt áttekinteni a helyzetüket és átbeszélni, mihez is kezdjenek a továbbiakban. Felmerült, hogy hagyni kellene Újvárat, mivel az - a korábban tapasztaltak alapján - valószínűleg már a Káosz befolyása alá került, és azonnal a fővárosba, Ximoranba utazni és a királynak vinni meg a hírt. Ezt azonban az újvári kötődésű karakterek ellenezték. Egyrészről úgy vélték, mindenképpen meg kell tudni, mi is zajlik odabent a városban és a báró valóban a Káosz befolyása alá került-e, másrészről, ha igen, akkor meg kell kísérelni hogy kiszabadítsák alóla. Továbbra is az volt az általánosan elfogadott álláspont, hogy vagy Estral nagyúr lehet káoszhívő, és vette át az uralmat Újvárban, vagy pedig a Tholbur báró által magával hozott délvidéki nemesasszony és kísérete lehet a hunyó.

Abban biztosak voltak, hogy csak úgy nem sétálhatnak be a városba, hiszen ha már őrjáratot küldtek ki az elfogásukra, akkor valószínűleg már a kapuban elfognák, feltartóztatnák őket. Az Újváriakat - Erragal, Aaron és Raziel - legalábbis szinte biztosan felismernék, esetleg a többieknek lehetne esélyük. A trónörökös megbízottja, a dalnok Danderion felajánlotta, hogy mágiával elváltoztatja a megjelenésüket, azonban végül máshogy döntöttek.

Az éjszaka folyamán fogják megmászni a város falait, mivel azt, hogy azonnal a Kastélyhegyen álló erődbe menjenek némileg kockázatosnak tartották, mivel először információt akartak gyűjteni. Odabent a városban azután majd elrejtőznek, megvárják a nappalt, és megpróbálják felmérni, hogy mivel is kell szembenézniük.

Ahogy az esőben éjszaka megközelítették a városfalat, látták, hogy azon mintegy 100 méterenként lámpás világít (korábban ez nem volt jellemző), ahogyan az sem, hogy a városfalon katonák járőröznek. Óvatosan közelítették meg a falat, az árnyak közül Erragal biztosította, amíg a többiek feljutnak a falra. Ezt úgy hajtották verge, hogy Talizmán a mágikus bakancsát használva felteleportált a fal tetejére, ahová csomozótt kötelett vitt magával. Ezt leeresztette, és amíg őrködött odafent, addig a többiek felmásztak.

A falról a várost nézve különös látvány fogadta őket, ugyanis a város utcáit összefüggő, sűrű köd borította, amely az épületek első emeletének magasságáig hullámzott, visszaverve azt a kevés fényt, amely az utcákon világított. Néha-néha látni lehetett ahogy fodrozódik, amikor valaki mozgott alatta. A varázsló megállapította, hogy bár maga a köd nem mágikus, azonban a forrásának annak kell lennie. Talizmán pedig érzékelte, hogy a ködben ott munkálkodik a Káosz. A terv az volt, hogy az éjszakai utcákon haladva Erragal vezetésével a régi templomnegyedbe mennek, és ott húzzák meg magukat reggelig valamelyik ősi, mára már elfedett isten templomában, amelynek ereje talán távol tartja tőlük éjszakára a Káoszt.

Óvatosan ereszkedtek le a várfalról. A ködben alig lehetett látni, az előttük haladó társukat is csak árnyalakként érzékelték. A falak mellett haladtak, így még az utca másik szélét sem lehetett látni. Minden ajtó és ablak zárva volt, a fa spaletták is becsukva, alig szűrődött ki némi fény. Lassan haladtak előre Erragal vezetésével, aki azonban még így is határozottan vezette őket. Mivel látni nem láttak szinte semmit, a fülükre hagyatkozva próbálták meg kiszúrni az esetleges őrjáratokat. Azonban nem találkoztak senkivel.

Egy téren azonban kellemetlen meglepetésbe botlottak, egy megtermett, legalább 3 meter magas, kétlábon járó teremtmény támadt rájuk, akinek a feje helyén szó szerint a semmi volt (amikor csak ránéztek, mintha az örvénylő ürességbe néztek volna), a testének bőre pedig hullámzott, ahogy újra és újra tucatnyi sikoltozó fej nyomakodott elő belőle. Volt aki ellenállt a sikolyoknak, volt aki pedig megdermedt tőle. A két kezével támadott rájuk, amin karomszerű kinővések voltak. Akit eltalált, volt hogy a bőre fájdalmasan összehúzódott és mumifikálódott (átmeneti karizma vesztés), és volt aki eszméletlenül zuhant az esőtől és ködtől nedves macskakövekre. Alaposan meggyűlt a bajuk a lénnyel, amit nem tudtak hová tenni, senki sem ismerte fel, hogy mi lehet, és amikor már szinte győzedelmeskedtek felette, újabb nehézséggel kellett szembenézniük. A csapat varázslója ugyanis kettő ogre élőhalottat idézett, azonban a Káosz átvette felettük az uralmat, így ezek is a karakterek ellen fordultak. Úgyhogy a lény után a két előholttal is meg kellett küzdeniük.

A harc után - sebekkel borítottan, illetve ketten is veszítettek átmenetileg a karizmájukból - próbáltak bekérezkedni valamelyik környező házba, azonban belülről eltorlaszolták előlük az ajtókat és hallották a bentiek kétségbeesését. Amikor tovább mentek, akkor fedezték csak fel, hogy sok ajtón karom és kaparásnyomok vannak, amelyekről nem tudták, miféle lényektől származhatnak.

A következő meglepetés Razielnek volt köszönhető, aki észrevett egy csillogó érmét az egyik pocsolyában és lehajolt érte. Meglepetésére azonban a pocsolya hírtelen éltetre kelt, lecsapott rá, körülölete és magába szorította. Nem kapott levegőt, fuldokolni kezdett. A társai megpróbálták kisazabdítani, azonban félő volt, hogy őt találják el. Végül kivágta magát, amikor a pocsolya (mint Talizmány megállapította róla, a zselékockék közé tartozik) Erragalt borította be, aki el is veszítette az eszméletét. Végül legyőzték a lényt, és Erragalt magához térítve folytatták az útjukat. Most már felfelé kapaszkodtak az utcákon a templomnegyed régi templomai felé.

Már közel jártak, amikor futó lépteket hallottak, és a némileg megritkult ködben fél tucatnyi feléjük szaladó férfit és nőt vettek észre. Mivel Raziel azt gondolta, hogy ők is egy hasonló rém elől menekülhetnek, kiáltott nekik és integetett, hogy "Ide, erre". Csak amikor a közelbe értek lehetett látni, hogy ha valaha emberek voltak is, mostanra már nem azok, mivel a szájukból csápok tekerőztek elő éhesen, és kezeik is karmos csápokban végződtek. A csapat most már nem óvatoskodott, rohanni kezdett a fél-elf vezetésével, és már-már utolérték őket, amikor végül bevetődtek egy romos, elhagyatott templom ajtaján, ahol várhatóan nem keltenek majd feltűnést és meghúzhatják magukat. Szerencséjük volt, mivel a templom szentelése nem enyészett el az évszázadok alatt, és kívül tartotta üldözőiket, amelyek ettől kezdve hajnalig dühödten jártákáltak odakint feléjük fújtatva, sziszegve.

A templom biztonságában végre pihenhettek, Telak papja a maradék varázslatait a sérültek sebeinek gyógyítására költötte, másnap pedig eltüntette a Karizma vesztést is a kettő érintettről. Hajnalban Erragal őrködött, így ő látta, hogy a pirkadat első jelére az addig a bejárat előtt őrködő torz lények elindulnak a Kastélyhegy irányába, és a köd is arrafelé kezd visszahúzódni. Még egy bika méretű torz lényt is látott elvonulni a ritkuló ködben, amelyet mindtha különféle állatokból és emberi testrészekből fércelt volna össze valami torz elme. Legnagyobb meglepetésére azonban, ahogy felkelt a nap, és a köd visszavonlult, a város megkezdte a mindennapi életét, és az utcák megteltek dolguk után siető emberekkel. Úgy látszik, az eltelt hetekben, amióta ők elhagyták a várost a helyiek már hozzászokhattak az éjszaka borzalmaihoz, amelyet házaikba bezárkózva vészelhettek át.

 

 

szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

http://spelljammer.blog.hu/api/trackback/id/tr7313899432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.